Lassíthatunk a két év végi ünnep között?

Az elmúlt közel két év megtanította az embert arra, hogy a kapcsolatok adják meg az élet értelmét.  Igaz, hogy még mindig ajánlott az óvatosság, de egy-egy csésze együtt elfogyasztott kávé vagy tea nemcsak a testünkre hathat idítőleg. Éljünk vele a szilveszterig előttünk álló napokban. S ha már teázunk, kávézunk, a történeteit is felidézhetjük. 
 

A kávécserje az etióp Kaffa tartományból származik. Innen terjedt tovább Jemenbe, Perzsiába, Arábiába és Egyiptomba. Szinte mindegyik, a kávé históriájával foglalkozó kiadvány megjegyzi, hogy a legenda szerint egy etióp juhász megfigyelte, hogy a kecskék egész éjszaka ébren maradnak, ha napközben egy bokor vörös bogyóit eszegetik. Erről beszámolt a közelben lakó szerzeteseknek, akik a bogyóból keserű italt főztek, és a hosszú imádságok alatt ezzel tartották magukat ébren. Európában az 1600-as években indult el hódító útjára. Az első párizsi kávéházat például 1672-ben nyitotta meg egy örmény kereskedő, de kezdetben egyáltalán nem kísérte siker. Utólag azt valószínűsítik, hogy a keletiek talán nem ismerték ki magukat a francia szokásokban. Amikor ugyanis franciák rendeztek be elegáns, tágas helyiségeket, ahol kávét, teát, csokoládét, egyéb üdítőket kínáltak, oda már szívesen mentek az írók, művészek, közéleti emberek. Ötven év múlva pedig már több mint háromszáz kávézó működött a francia fővárosban.
Mi a helyzet a teával, amely szintén kelet felől érkezve ejtette rabul az európai nemzeteket?

Csak a 14. században terjedt el a teafogyasztás Európában, miután holland utazók teacserjével tértek haza, és azt mondták, hogy ezekből az illatos a növényekből ízletes és üdítő ital főzhető.  Korábban csak afféle szárított fűként tekintettek a tealevelekre, de hamarosan meghódította eleinte elsősorban a briteket.
 

Angliában a teázás szokása villámgyorsan vette át a kávézás helyét. Londonban 1652-ben alapították az első teaházat, és a század végére már több száz teaház működött a fővárosban. Azonban az ötórai tea szokása csak jóval később az 1800-as években alakult ki. Ma már elképzelhetetlen a hűvös angol a szertartásos teázás nélkül. 

A kifinomult teaivási szertartásosság ügyében valószínűleg Japán vezet, ha igyekszünk minden szokást betartani, egyfelől nagyon sokféle szépséges kancsóra, csészére lesz szükségünk, másfelől a tealeveleket is alaposan megválogatjuk majd, de legfőképp időt fordítunk arra, hogy néhány deci forró teát elszürcsöljünk. Az nem állítható, hogy erre a magyarok tömegesen rákapnának, de aki megteszi, örökre bevonódik ebbe a világba.
 

Addig is, amíg megtanulunk „rendesen” teázni, ezekben a napokban kávézhatunk,   mások mellett István, János nevű névnapjukat ülő ismerőseinkkel, ilyenkor biztosan előkerül egy kis zamatos rum is.

Mára eret hódítottak a kávékapszulák, bár annyit megjegyeznénk, hogy a használt kapszulák visszagyűjtése  ide vagy oda, nem mondható túlzottan környezetkímélő megoldásnak. A hagyományos eljárásokat lassan átadjuk a múltnak, a kotyogós főző emlékké nemesül, de az előre bekevertek (kettő vagy három az egyben) és a kapszulások előtt messze vezet frissen darált, főzött kávé. Ehhez idő kell, némi komótosság,  dehát épp ez a cél. Hogy a lakást belengje a semmihez sem hasonlítható illat, és vele a hangulat.