Dr. Merő Béla könyvbemutatója

A szekszárdi születésű, de fiatalként zalaegerszegivé lett művészt a legendás Reflex Színpad vezetőjeként ismerhették meg a zalaiak, majd a Hevesi Sándor Színház alapítói közé tartozott, de többek között a kőszegi, békéscsabai, székelyudvarhelyi, herszoni színházszerető publikum is számontartja ottani színházi rendezései okán. 

Korábbi köteteiben a Ref­lex születését, működését, a székelyudvarhelyi színház létrejöttét taglalta, most jött el az ideje annak, hogy saját művészi-emberi fejlődésébe is bepillantást engedjen, méghozzá az őt meghatározó, formáló barátságokon keresztül. 

A Találkozások sokkal több, mint az élet- és a szakmai utat keresztező ismeretségek jegyzőkönyve. A gyerekkori és ifjúkori barátságok, a mesterek közelsége, elismerése és a legfontosabb találkozás (a feleségről van szó) íve mögött kiviláglik az is, hogyan épül fel egy érzékeny művész egyszerre összekapcsolódó, mégis elkülönülő ars poeticája, identitása, küzdelmeinek, sikereinek, kudarcainak gazdag látképe. 

Akik ismerik Merő Bélát, tudják, hogy az elvei mellett szinte az ellehetetlenülésig kitart, megalkuvást nem fogad el. Ebben a megtartó elviségben segítette őt Baka István költő, a szekszárdi gyerekkori barát, Zalán Tibor költő, a felnőttkori alkotótárs, Alekszandr Gonobolin ukrán zeneszerző és hegedűművész, Bécsy Tamás egyetemi professzor, a színház és esztétikaelmélet hazai pápája, Ruszt József rendező, a mester, Szergej Paradzsanov grúz-örmény színész, rendező. És a lengyel színházi hatások. A vallomásokat, sztorikat, kalandokat egységbe szövő szöveg nem a dicsekvés, hanem memoárok összegző hangján szólal meg. 

Ezt folytatta a szerző a minap a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, amikor Nászta Katalin színművész kérdéseire válaszolva biztosította a közönséget arról, hogy talán egyik találkozás sem véletlen egyikünk életében sem. Az övében természetesen a színház a katalizátor. Például a Kossuth-díjas Ruszt Józsefen (1937–2005) keresztül, akinek „elmélete, világképe, hite, mesterségbeli tudása ott működött a háttérben”, ahogy Merő Béla fogalmaz a kissé keserédes kötet 101. oldalán. 

Baka Istvánnal viszont együtt alakult világképük: könyvek, zenék, filmek, színházi elő­adások csiszolták. A szoros szellemi kapcsolat végig megmaradt, a költő túl korai, 1995-ös haláláig. Persze egy effajta barátságnak sosincs vége… A hordaléka szellemben, erőben, lelkiekben hat tovább. 

A szerző szövegalkotó módszere a csevegés szintjén tartja az írásokat, mögöttük viszont mély dimenziók nyílnak amellett, hogy hihetetlen élmények, utazások, sztorik rejlenek bennük. Vallomásos „regény” bomlik ki az utolsó harmadban, amelyet Schmidt Ágnesnek, a feleségnek, illetve két, már rég felnőtt fiának szentel. Lehet, hogy első ránézésre testidegennek tűnik a szakmai, elvi találkozások között, mégis szervesen illeszkedik: a makacs, olykor önpusztító kalandok csak úgy voltak túl- és megélhetők, ha biztos hátországot tudhatott maga mögött. A visszaemlékezés korrajzot ad a rendszerváltás előtti, utáni évtizedek kultúrpolitikájáról.