Frissen Zalából

2021.10.31. 10:00

Az október az ásás hónapja a kertekben

A betakarítás utolsó hetei ezek: felszedhetjük a krumplit és az édesburgonyát, leszedhetjük a babot, a maradék paradicsomot, elraktározhatjuk télire a sárgarépát és a káposztaféléket. Ahogy kiürülnek az ágyások, nekiláthatunk a föld rendbetételének.

VN

Így készíthetjük elő a talajt – legalább kétévente érdemes elvégezni

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Az október és a november a legideálisabb arra, hogy mélyen felássuk és megtrágyázzuk a földet, ez a titka annak, hogy jó legyen a termőtalajréteg. Ezt a műveletet legalább kétévente ajánlatos megismételni, ha pedig éppen nincs szükség másra, akkor ültessünk bele lóbabot, ami kiváló zöldtrágya.

Ilyen egyébként a mustár is, a maradékot nyugodtan forgassuk vissza a földbe. Az ásás azért is fontos, mert a növények gyökereinek levegőre van szüksége. Fontos, hogy a rögöket – ellentétben a tavaszi ásással – nem szabad elegyengetni. A gyomokat és a növényi maradványokat azonban távolítsuk el, mert jelentős részük fertőzött, az elszóródó magok pedig a következő évben kellemetlenségeket okozhatnak.

Így készíthetjük elő a talajt – legalább kétévente érdemes elvégezni
Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A leveleket is komposztálhatjuk Jó adag értékes tápanyagot nyerhetünk komposztálással. A lehulló leveleket célszerű külön tárolóba gyűjteni, de mindenképpen gondoskodjunk a feltakarításukról, mert a gyep elől a fényt veszik el, a földben pedig – csapadék hatására – gyors rothadást idézhetnek elő. Négy cövek és drótháló segítségével könnyen levéltárolót készíthetünk, ha ilyenben tároljuk őket, hamar összeesnek. A lombhullás időszaka a legideálisabb az őszi lemosó permetezésre. Ilyenkor tudjuk elpusztítani a leveleken éppen áttelelni készülő szaporítóképleteket, spórákat, tojásokat.

Már most készüljünk a tavaszra!

Most szórhatjuk el a fűmagot, és a fagyok beálltáig ültessük el a tavaszi virághagymákat, talán a krókusz, a jácint, a tulipán és a nárcisz a legnépszerűbbek. Lehetőleg világos helyet és laza szerkezetű, jó vízáteresztő talajt válasszunk számukra. Ha azt szeretnénk, hogy fokozatosan boruljon majd virágba a kertünk, balkonunk, érdemes körülbelül tíznapos, kéthetes időközökkel elültetni a virághagymákat. A fagyérzékeny cserepes növényeknek azonban ideje melegebb helyet keresni, azokat legkésőbb a hónap végéig költöztessük védettebb helyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!