Lelki iránytű a nagyheti úthoz

A nagyheti utat – a jeruzsálemi bevonulástól az örök élet ígéretével megajándékozó feltámadásig – zalai papokkal és lelkészekkel járjuk végig.

VIRÁGVASÁRNAP

Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a menny­ben, és dicsőség a magasságban! (Lukács 19,38)

Koltai Artúr, Kehidakustány plébánosa

Annak idején félreértés történt: a zsidók nagy része úgy gondolta, Jézus itt, a földön építi fel a messiási országot, melynek Jeruzsálem lesz a központja. Abban bíztak, hogy kiűzik onnan a rómaiakat, megszűnik az elnyomás, Ábrahám népe pedig megkapja méltó jutalmát a hitéért.

E napon kezdődik a nagyhét, ami a nagyböjt esszenciája, itt sűrűsödnek azok az események, amelyek teológiai szempontból a legfontosabbak a hívő keresztény ember számára.

Virágvasárnapnak kettős ar­culata van. Első ránézésre, függetlenül attól, hogy a liturgikus szín a piros, amely a vértanúságra utal, Jézus jeruzsálemi bevonulása dicsőséges. Igaz, szamárháton érkezik, ami egyszerűségét, szerénységét bizonyítja, de eltűri, hogy a nép éljenezze, hozsannázza őt. Emlékezzünk, a csodálatos kenyérszaporításkor kitért ez elől. Itt viszont azt a kontrasztot akarja megértetni az emberekkel, ami a dicsőség, illetve a megaláztatás és a szenvedés között húzódik.

A valódi dicsőség a mennyei Atyától vár rá a feltámadás után, és ami addig történik, az nagyon súlyos. Péter megtagadja, Júdás elárulja, az apostolok szétfutnak, értetlenség vesz erőt a legközvetlenebb követőin is, mert nem tudják, mindez hogyan történhet meg: Jézus vajon miért vállalja a szenvedést? A válasz egyszerű: szeretetből. Isten olyan végtelen szeretettel van az emberek iránt, amit másként nem lehet elmagyarázni. Az Atya, annak ellenére, hogy rosszak, bűnösök vagyunk, azt szeretné, hogy megkapjuk az örök élet jutalmát, amit ő szán nekünk.

A nagyhét megteremti annak lehetőségét, hogy átéljük Krisztus szenvedését, mi magunk is csatlakozzunk hozzá, és rávilágít annak fontosságára, hogy ne csak most, hanem az év minden napján vegyük fel a keresztünket, s ne csak a dicsőséget lássuk. Ha csatlakozunk a kereszthordozókhoz, akkor eljutunk a valódi, a mennyei dicsőségbe.

Virágvasárnapon a szenvedés­történetet, a passiót olvassuk vagy énekeljük el, évenként váltakozva Márktól, Mátétól és Lukácstól. Ez bemutatja a nagyheti eseményeket, felkeltve a hívek figyelmét, érzékenységét, hogy az egész nagyhét értékes időszak legyen számunkra, s megértsük, Jézus szeretetből vállalta értünk a szenvedést.

NAGYCSÜTÖRTÖK

Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott és megtörte, tanítványainak adta és ezt mondta: vegyétek, egyétek, ez az én testem. Aztán vette a poharat, s hálát adva nekik adta és ezt mondta: igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. (Máté 26,26–28)

Honthegyi Zsolt, Keszthely evangélikus lelkésze

Az utolsó vacsora kapcsán Leonardo híres képe juthat eszünkbe, amely állítólag szám­talan titkot rejt – önmagában is, hiszen egy titokról készült. Nemcsak arról van szó, ahogyan a tanítványok körbeülik az asztalt Jézussal, hanem a képen az úrvacsora titka jelenik meg. A kenyér és a bor. Ahogyan Jézus fogalmaz: ez az én testem, ez az én vérem. Nem tudjuk pontosan, miért így. Ám ha belegondolunk, akkor, amikor azt mondja, a kenyér én vagyok, arra mutat rá, ő a legfontosabb, olyan, mint az élethez szükséges alapélelmiszer. Jézus nélkül nincs élet. És ugyanígy a bor is, amely ott és akkor nélkülözhetetlen volt, hiszen vizet a fertőzések miatt kevéssé ittak a szomjúság oltására. Én vagyok az alap, mindaz, ami életben tart, mondja Jézus. És amikor a borban és a kenyérben magát adja, az azt jelenti, Isten így akar bennünket magáénak tudni és életben tartani.

Vajon jól értjük-e ezt? Az úrvacsora mindig vitatott kérdés volt, különböző teológiai nézetek jelentek meg ezzel kapcsolatban, de túl minden gondolkodáson, azt kell látnunk, az úrvacsorában Isten magát adja nekünk, hogy életünk legyen. Ez az én testem és ez az én vérem: a kenyér és a bor, amely nélkül nincs élet. Jézus az életet kínálja fel számunkra, erre mutat rá már az utolsó vacsorán is, amely után elindul a keresztre, hogy megváltson bennünket és örök életünk legyen. Az utolsó vacsora annak az életnek az ünnepe, amelyben Isten Krisztusban önmagát adja nekünk.

NAGYPÉNTEK

Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3,16)

Péntekné Vizkelety Márta, Hévíz református lelkipásztora

Isten szeretetből küldte el Fiát, hogy mindannyian éljünk általa. Krisztus 30 éves korában kezdte messiási, üdvözítő munkáját, hirdetve az evangéliumot: térjetek meg, mert közelít az Isten országa. Végül meghalt értünk a golgotai kereszten.

Isten és ember kapcsolata megromlott a bűnesetkor, mert az ember engedetlen lett, elszakadt tőle, ment a maga feje után. Bűnöket követ el napról napra, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, így pedig az igazságos, szent és jóságos Isten előtt nem tud megállni. Ha az Úr Jézus Krisztus nem hal meg értünk, akkor üres lenne a mennyek országa, mert ha a bűnre nincsen bocsánat, akkor csak a kárhozat és a pokol következhet. Isten viszont úgy szerette a világot, hogy Fiát adta értünk.

Jézus, az Atya akaratának engedelmeskedve, magára vette az emberiség bűneit a golgotai kereszten és kínhalált szenvedett – értünk. Isten nagysága ebben is megmutatkozik: engedte, hogy szent és ártatlan egyszülött fiát a gyarló, bűnös ember megalázza, szétmarcangolja.

Krisztus váltsághalált halt, Isten odaadta értünk. Ezért nagyon fontos a böjt, a nagypéntek, hogy húsvétra felkészülhessünk lélekben. Életünknek az a tétje, felismerjük-e, hogy a golgotai kereszten az Úr Jézus Krisztus értünk is meghalt, hogy a mi bűneinket is megbocsáthassa az Atya. Ez a hit tart meg bennünket, így nyerünk bocsánatot és juthatunk a mennyek országába. Egyedül a golgotai kereszten át vezet az út, így kapunk lehetőséget arra, hogy megtisztuljunk a bűneinktől, és helyreálljon Isten s ember kapcsolata. Aki hisz a Megváltóban, annak bűneire bocsánata, lelkének üdvössége van.

Az idei nagypéntek fontos üzenete ebben a járványtól sújtott, nehéz időben az, hogy legyen hitünk a megváltó Jézus Krisztusban, maradjunk meg a belé vetett hitünkben, Is­ten- és emberszeretetben, s kérjük az Úrtól, őrizze meg egészsé­günket.

NAGYSZOMBAT

Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! (Mt 16,6)

Szalontai István, Pókaszepetk plébánosa

A fény vak éjből visszatér. Talán ebbe a mondatba lehetne sűríteni nagyszombat lényegét, üzenetét. A római katolikus szertartás e napon négy részből áll, teli szimbólumokkal: a fény­ünnepséget az ige, a keresztség és az Eucharisztia liturgiája követi.

A fényünnepség a templomon kívül tűzgyújtással kezdődik, amely az isteni világosságot jeleníti meg. Az ott lévő húsvéti gyertyába, amit a megáldott tűzről lobbantunk lángra, tömjént szúrunk. Ezek Krisztus sebhelyeit jelképezik.

Később, az akkor még sötét templomban a hívek is meg­gyújtják gyertyáikat, amelyek apró fénypontként világítanak, Krisztust hirdetve. Olyanok vagyunk ekkor, mint az ószövetségi igazak: virrasztunk saját hitünkben azzal a reménnyel, hogy az élet, a világosság győzni fog a sötétség felett, ugyanakkor mi vagyunk az újszövetségi igazak is, hiszen azt mondja a Jelenések könyve: a mennyei Jeruzsálemben, amit a templom megjelenít, már nincs szükség semmilyen világító testre, hiszen Krisztus világossága ragyogja be azt.

Ezt jelképezi a húsvéti gyertya fénye.

Az örömének meghirdeti Jézus feltámadását és győzelmét a halál s a bűn felett, éppen ezért a híveknek van reményük, hogy az ő bűneik is elvétettek, és nem kell életük útját a bűn sötétjében járni. A szertartásban visszatér az Alleluja, amely az egész nagyböjtben hiányzott.

Az igeliturgia ilyenkor általában hét olvasmányt tartalmaz, s nem elhagyható a Kivonulás könyve, amelyben Izrael népe elhagyja a rabságot jelentő Egyiptomot, Isten pedig az ígéret földje felé vezeti őket. Üldözőik a tengerbe vesznek, ők megmenekülnek. A keresztény ember is így kerül ki a lehúzó bűn fogságából, és örvendezhet a győzelmet hozó feltáma­dásnak.

Ennek tényéről nincs közvetlen bizonyítékunk, még szemtanú sincs, hiszen az őrök sem tekinthetők annak. Ám ott vannak a gyolcsleplek, maga az üres sír, a test pedig sehol. Feltámadás nélkül mindez nem lenne lehetséges.

Húsvét vigíliájában összekapcsolódnak az elmúlt napok eseményei, az utolsó vacsorától, a kenyértöréstől egészen a feltámadásig. Megérthetjük, hogy a kenyér nemcsak a földi, hanem az örök és mennyei életet is szimbolizálja, és megjelenik benne az út: Krisztus felvitte értünk a keresztet a Golgotára, meghalt és eltemették, de feltámadt, hogy reménységet adjon nekünk.

Már az első keresztények is érezték, Krisztus feltámadása és saját örök életük kezdete mennyire összefonódik. Ezért az első századokban szinte kizárólag ezen a napon kereszteltek, előtte 40 napig katekézisen készültek erre a jelöltek. Ha vannak keresztelendők a szertartáson, akkor mi is keresztelünk, ha pedig nem, akkor megáldjuk a keresztvizet és a keresztelőkutat, valamint megerősítjük keresztségi fogadalmunkat, Krisztushoz tartozásunkat.

A keresztség liturgiája ezt mutatja fel, az Eucharisztia liturgiája – az átváltoztatás és a szentáldozás – után pedig elkezdődnek a körmenetek, hogy miután a templomban maguk is átélték, megmutassák a hívek Krisztus feltámadásának örömét az egész világnak. Ez a tanúságtétel, hitvallás is hozzátartozik a nagyszombat me­g­éléséhez.