Kalányos István közíró, polgárjogi aktivista szeretne jövőképet adni a romáknak

Kalányos István közíró, roma polgárjogi aktivista mondta mindezt A putritól a palotáig című második életrajzi kötete kapcsán. A zalai származású, de jelenleg a Somogy megyei Babócsán élő férfi több alkalommal szerepelt már lapunk hasábjain, így például első kötete megjelenésekor is.

– A Cigánynak születtem című első kötetem 2006-ra készült el – mondta Kalányos István. – Ebben a gyermekkoromról írtam, annak viszontagságairól. Azokról a szenvedésekről, amelyek a petrócpusztai cigánytelepen mindennaposak voltak. A kunyhóvilág nyomoráról, a verekedésekről, a bennünket ért atrocitásokról, a rendőri túlkapásokról. Már akkor eldöntöttem, hogy a történetemet folytatom, de sok minden közbejött. Nemcsak a közírói munkám és az egyéb tevékenységeim akadályoztak abban, hogy időt tudjak szakítani a felnőttkori emlékeim bemutatására, de feleségem hosszan tartó, súlyos betegsége is megpecsételte azt az írói hevületet, amelyben az első kötet megszületésekor voltam. 49 és fél évet éltünk boldog házasságban, s mielőtt meghalt, a kórházi ágyánál ígéretet tettem neki, hogy befejezem a második kötetet. A putritól a palotáig tavaly júliusban jelent meg.

Kalányos István ebben a kötetben a felnőttkori életét mutatja be. Mint mondja, bár a petrócpusztai cigánytelepről addigra már kikerült, s azáltal, hogy az olajiparban helyezkedett el, biztos egzisztenciát is teremtett magának, ám a hátrányos megkülönböztetésekkel továbbra is szembe kellett néznie. Ennek érzékeltetésére egy, a könyvében is szereplő történetet mesélt el.

– A magyarországi olajipar immár több mint nyolcvan­éves történetében én voltam az első olyan roma származású ember, akit fúrómesteri rangra emeltek – idézi vissza. – Mégis gyalázatosnak érzem azt a napot, amikor ez megtörtént. Péten fúrtunk, szerdán még beosztott munkás voltam, egy másik fúrómester irányítása alatt, csütörtökön viszont már nekem kellett azt a veszélyes, felelősségteljes feladatot levezényelnem, amit a fúrás jelentett. Meglepetten tapasztaltam, hogy azok az emberek, akikkel addig egy táskából ettünk, nem akartak elfogadni vezetőjüknek. Nem vették fel a munkát, csak tengtek-lengtek a fúrótorony körül. Nem mondták ki, hogy a roma származásom miatt, de én tudtam, hogy csak ez lehet az oka. Oda is szóltam a vezetőségnek, hogy küldjenek ki a helyemre egy másik fúrómestert, mert nem tudom a feladatomat ellátni. A cégnél valószínűleg tudták, miről lehet szó, s ők mellém álltak. Azonnal kijöttek a toronyhoz, felsorakoztatták a munkatársaimat, s csak annyit mondtak, aki nem akar Kalányos István fúrómesterrel együtt dolgozni, most azonnal menjen haza. Persze senki sem lépett ki a sorból, nyíltan nem vállalták ellenérzésüket.

Kalányos István 31 évet dolgozott az olajiparban. Rengeteg barátra, ismerősre tett szert, sajnos többségük már nincs az élők sorában. Mint mondja, olajosnak lenni nem volt könnyű mesterség, számukra éjjelente az égbolt jelentette a tetőt a fejük felett, ruházatuk naponta többször ázott át a fúrótornyok mocskától, az olajtól és az iszaptól, ennek hatását máig érzik ízületeikben. Szolgálati idejének mintegy nyolcvan százaléka Zalához és Somogyhoz köti. Ő volt a fúrómester azon az éjszakán is, amikor 1984. június 18-án a sávolyi kútnál gázkitörés történt. Dolgozott Irakban is, a közel-keleti országban 18 hónapon át vezette fúrómesterként a kutatásokat.

– Amikor hazajöttem, akkor döntöttem úgy, hogy a Somogy megyei Babócsán felépítem a házamat – folytatta. – Az édesanyám gyermekkoromban mindig aranypalotáról mesélt, s az álmaimban fel is építettem ezt az aranypalotát. De nem mesebeli palota volt, hanem egy tisztességes családi ház, amely egy cigánytelepről, a putriból származó roma ember számára mégiscsak a palotával egyenértékű. Magam terveztem meg mindent, még az udvaron a gyümölcsfák helyét is berajzoltam, mielőtt az építész elkészítette volna a hivatalos dokumentációt. A ragadványnevem is ehhez az időszakhoz kötődik, amikor Babócsán kérdezték egymást az emberek, hogy ki építkezik itt, az egyik szomszéd csak annyit mondott: valami iraki. Így lettem én az „Iraki”, s ma már az ország számos pontján így emlegetnek.

A putritól a palotáig című kötetnek tavaly július 16-án volt a bemutatója Babócsán, 16 polgármester és három országgyűlési képviselő jelenlétében, a humorista Ihos József vendégszereplésével összekötve. Kalányos István úgy tervezte, elhozza a könyvet Zalába is, hiszen a benne szereplő történetek nagy része megyénkben zajlott. Terveit azonban a koronavírus-járvány megakadályozta.

– A putritól a palotáig kötet 18 bemutatóját kellett visszamondani – idézte fel. – Lett volna köztük olyan helyszín is, ahova a felújított könyvtár avatóünnepségére kértek fel előadást tartani. Sajnos nem volt mit tenni, így most arra jutottam, hogy azoknak a zalai ismerőseimnek, akik szeretnének hozzájutni a kötethez, barátaim segítségével, az ő otthonukban teremtjük meg a lehetőségét. Pákán egykori munkatársam, Fülöp Tibor fogadott be, Csömödérben Tompos Julianna, de lesznek még alkalmak Lovásziban, Kerkateskándon, Iklódbördőcén és Gellénházán is. Az első kötetem kapcsán 102 bemutatót tartottam, többek közt egyetemeken és főiskolákon is, Pécsett pedig az Európa kulturális fővárosa program részeként. Tudomásul kellett vennem, hogy a második kötet kapcsán valószínűleg nem lesznek ilyen lehetőségeim.

Kalányos István közben már a harmadik könyvén is dolgozik. A Pokol kapujában egy szociográfiai kötet lesz, amelyben a cigányság életéről, identitásáról, politikai hovatartozásáról is ír. Azt próbálja bemutatni, miért lett a cigány kisebbség a rendszerváltás áldozata, hogyan váltak munkanélkülivé tömegesen a romák, s mi lett a felzárkóztatásukra szánt töméntelen mennyiségű pénzzel.

– Két életrajzi kötet és számtalan mennyiségű köz­írói publikáció után határoztam úgy, hogy érdemes lenne jövőképet adni a romáknak – magyarázza döntését. – Arra szeretném felhívni a figyelmet, mekkora a jelenben élők felelőssége abban, hogy mit hagyunk a gyermekeinkre. A hazai cigányság igen nagy része az ötvenes években él az életkörülményeit tekintve. Folyamatosan járom az országot, sokfelé látok elmaradottságot, mélyszegénységet, tapasztalom azt a nyomort és állandó kunyerálást a szociális pénzekért, amiben a romák igen jelentős hányadának része van. A romák között etnikai feszültségek is vannak, a beások és a kolompárok ki nem állhatják egymást. Közös feladatunk lenne, hogy ezen változtassunk, de az egyén felelőssége sem kerülhető meg – mondta.