Csontváry és Mátyás király nyomában – A Jajcei vízesés

Amikor néhány éve ott álltunk a Mostar-híd mellett, Csontváry jutott eszembe. A Napút festője keresztül-kasul utazott Európán, sőt a Közel-Keleten, elhívásának eleget téve. Egyszer jó lenne nyomában járni, Baalbeket, Jeruzsálemet, a libanoni cédrusokat látni.

Mozsár Eszter

Állítólag maga Picasso is így kiáltott fel, amikor Párizsban élőben látta alkotásait: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője és volt a századunknak!” És most élőben csodálhattuk a jajcei vízesést.

No, de kanyarodjunk vissza első boszniai utunk utolsó állomásához. Bár csak néhány órára álltunk meg, mindenképpen érdemes volt leparkolni a motort és jókorát sétálni a városban. Elviselhető volt a turistaforgalom, pedig júniusban több emberre számít az ember.

A parkolóból már messziről hallottuk a vízesés hangját. Jajce városának neve a szláv Jajca, azaz tojás szóból származik, mely a település fölé emelkedő hegyre utal. Az itt található vízesés Bosznia legszebb vízesése, azt mondják a világ 12. legszebb látványossága között szerepel.

Az alig 33 kilométer hosszú Pliva folyó a Jastrebnjak hegy lábánál ered. Mielőtt a beleömlene a Verbász folyóba, 22 méteren zubog alá a város központjában.

Jajce 23 ezer lakosú város, Közép-Bosznia kantonban található, a középkori Bosnyák Királyság utolsó fővárosa és székhelye. Természetesen van magyar vonatkozása is, ugyanis Jajce várát Hunyadi Mátyás 1463-ban elfoglalta, majd megalapított a hat évtizedig fennálló Jajcei bánságot. A történet Heltai Gáspár krónikájából is ismert. 1878 és 1918 között a Monarchia része a település. Jajca az egyetlen olyan erődített város Bosznia-Hercegovinában, ami a 15. századi jellegét máig megtartotta.

Az erődítmény ma is jó állapotban van, a vízesés mellett az egyik kapun jutunk be az óvárosba. Persze nem volt mindig így, ugyanis egy 18. századi kémjelentés szerint a váron semmilyen javításokat nem végeztek a törökök 1527-es megszállása óta.

A varak.hu oldalon olvashatjuk a vár eredetét: „Az egész együttes, az erőddel, a várossal, városfalakkal és tornyokkal együtt, egy piramis alakú kősziklán fekszik, annak déli lejtőjén….

Jajca vára és városa a 14. század végén és a 15. század elején kivételes politikai és kulturális fejlődést élt meg, sőt a későbbiekben, a bosnyák állam bukása előtt, az utolsó bosnyák királyok állandó székhelyévé vált… Jajca volt a rezidenciája az utolsó bosnyák királynak, Tomesevics Istvánnak is, akit 1463-ban, el Fatih II. Mehmed szultán jelenlétében végeztek ki. A török sereg derékhada ekkor el is foglalta Jajcét, de csak hat hónapig bírták megtartani.” És itt jött Mátyás, majd a 64 évig tartó magyar fennhatóság. Aztán a mohácsi csatavesztés után újra a törökök.

A belvárosban egyébként – csakúgy, mint máshol a világban – jól megférnek egymás mellett a régi macskakövek, az erődített falak és a modern kávézók, házak. Búcsúzóul mi is letelepszünk az egyikhez, viszont előtte még keresztül-kasul járjuk a pici utcákat, ugyanis elfogyott a konvertibilis márkánk, a forintot meg hírből sem ismerik. Persze jó lenne még időzni, de legközelebbre hagyjuk a Medve-tornyot, a Szent Lukács óratornyot és Omer bég házát. Legyen akkor is felfedezni valónk.