A beporzók ünnepén méhekről, dongókról és a pillangókról

Magyarhonban a gazdák és a kertészek egyik legfontosabb önkéntes napszámosai e rovarok, hiszen a virágos növények 87 százaléka igényli a termés- és magképződéshez a fáradhatatlan közreműködésüket. Igaz, nem azzal a feltett szándékkal kelnek légi útra reggelente, hogy „na, 8 órás munkaidőben ma is megtermékenyítek 5627 darab virágot”, hiszen azt a főállásuk, a családközösségük élelmezésére vagy önmaguk éhségének csillapítására szolgáló virágpor és nektár szorgos gyűjtögetése közben, csak úgy mellékesen végzik. Az évmilliókkal ezelőtt kezdődött evolúciós nagyüzemben a virágok és a rovarok kölcsönösen egymáshoz igazodtak, s ma már sok növényfaj az ivaros szaporodásban csak a beporzó rovarokra számíthat.

A méheknek megközelítőleg 20 ezer faja létezik, képviselőik az Antarktisz kivételével minden kontinensen megtalálhatók. A számunkra legkedvesebb, a mézet termelő fajokhoz tartozó házi méh háziasítása 6 ezer évvel ezelőtt kezdődött, s ma már az egyik legfontosabb haszonállatnak számít. A kaptárlakó méhek tápláléka a nektár és a virágpor, amit az idősebb dolgozók gyűjtenek a virágzó növényekről. A nektárt a mézgyomorban, a virágport a hátsó lábukon található dús szőrzeten, a kosárkában szállítják, az összehordott, de el nem fogyasztott mennyiséget feldolgozzák és elraktározzák maguknak a szűkösebb időkre méz és méhkenyér formájában – s ezt a készletet vámolja meg az ember. Még ennél is nagyobb hasznot hajtanak a növények beporzásával – az emberiség betevő falatjának mintegy harmada függ a rovarok, nagyrészt a méhek beporzó munkájától. Erre tekintettel 2019 őszén egy nemzetközi természetvédelmi szervezet hivatalosan is a bolygó legfontosabb élőlényeinek nyilvánította a méheket. E szorgos kis rovarok általában 1500-2000 virágot látogatnak meg naponta, 1 kiló mézhez több mint 2 millió jól mézelő virágot kell átfürkészniük – a kevésbé mézelők esetén akár 5 milliót is – vagyis 1 kiló méz begyűjtése esetén csak úgy mellesleg beporoznak 2-5 millió virágot is.

A méhek zöme vadméh, akik ugyanolyan fontos munkát végeznek, mint a kaptárban-családban élő fajtársaik. Többségük nem rendelkezik tartalékélelemmel, s ez nagy mázlija a kertészeknek és a gazdáknak, mert rossz időben, amikor a házi méhek odahaza nassolnak, ők kénytelenek felkeresni a virágéttermeket. A beporzásban az egyik legnagyobb szaktekintély a „tavaszi bundásokként” emlegetett barátságos, bársonyos bekecsű, egyes tájakon dongóként ismert poszméhek népes társasága. A Magyar Rovartani Társaság 2014-ben megválasztotta őket az év rovarának. Az első poszméhekkel már kora tavasszal találkozhatunk, kicsit védi őket a szőrmebundájuk is, ehhez ráadásnak különleges fűtéstechnikát fejlesztettek, amellyel 10 Celsius-fokban is 30 fokra képesek felmelegíteni a testüket: „lekapcsolják” a szárnyukat a repülőizmaikról és azok gyors összehúzódásaival hőt termelnek, így ellentétben a méhekkel, hűvös, borús időben is repülnek. Nyári kedvencük a paradicsom, a paprika és a padlizsán virága, hozzáférnek azok termőrészéhez is, így tökéletesebb beporzást végeznek, mint a méhek. Egy-egy poszméh naponta közel 200 házi méhvel azonos munkát végez.

Jól tesszük hát, ha valahogy a kertünk közelébe csalogatjuk a vadméheket. Mostanság divat az úgynevezett „rovarhotel” készítése, amiben szinte minden beporzó talál magának szállást. Az ivadékaikat a földben nevelő méhek számának növelése egyszerű és olcsó: a napsütötte területet nem fűnyírózni, hanem kaszálni kell, a földfelszínt nem szabad bolygatni. A poszméheknek faládából vagy agyagedényből készíthetünk fészkelőhelyeket, a földi poszméhcsalád már a kereskedelemben is beszerezhető.

A hosszú, tölcséres, felfele álló, gyakran vörös pártájú virágok (dohány, barátszegfű) megporzását a nappali lepkék vállalták – ők érik el hosszú, pödör nyelvükkel a mélyen rejtőzködő nektárt. Az éjjeli lepkékhez a virágok alkalmazkodtak: éjjel nyílnak ki, lefelé csüngnek és fehér színűek.