Stepinac, a horvát Mindszenty

Stepinac, a tehetős szőlősgazda sokadik gyermeke a gimnáziu­mi évek után világi pályára készült, mezőgazdasági egyetemen tanult, de az első szemeszter után hazatért, hogy apjának segítsen. Ez idő tájt jegyben járt a magyar származású Horváth Mária tanítónővel, ám kapcsolatuknak vége szakadt, amikor a fiatalembert erősebben megérintette a hit. Teológiára iratkozott be, ebbéli tanulmányait Rómában, a Gregoriana Pápai Egyetemen folytatta, ahol 1930-ban szentelték pappá. 1934-ben XI. Piusz pápa zágrábi segédpüspökké nevezte ki. Két évvel később – igen fiatalon, alig 39 évesen – zágrábi érsek lett. E minőségében templomokat építtet, új egyházközségeket szervez, segélyszervezeteket támogat. Sokat remélt az 1941-ben kikiáltott önálló államtól, az NDH-tól. (Horvát neve Nezavisna Država Hrvatska, magyarul Független Horvát Állam.) Mint oly sokan, üdvözölte, hogy valóra válhatott a horvátok sok évszázados álma. S tulajdonképpen ebből fakadnak a vele kapcsolatos ellenvetések, amelyek miatt akadályba ütközik a szentté avatása. Sokan a szemére vetik, hogy nem határolódott el határozottan az olasz és német fasiszták zágrábi bábkormányától. Nem bocsájtják meg neki, hogy röviddel a nemzeti szocialisták hatalomra kerülését követőn megáldotta a „poglavar” (nemzetvezér) titulussal illetett Ante Pavelićot. Azt a Pavelićot, aki a háború kitörése előtti években a megyénkbeli Jankapusztán működtetett kiképzőtábort, ahol több terrorakciót terveltek ki, készülve a hatalom átvételére.

A minap a közszolgálati HTV-n mutatták be a Stepinacról szóló, több mint másfél órás dokumentumfilmet, amelyben az érintett hősiességét bizonygatják történészek, egyházi vezetők és zsidó szervezetek képviselői. Szerintük idővel igenis elhatárolódott a diszkriminatív NDH-tól, miután tisztába lett annak mibenlétével. Nem értett egyet a zsidókat, szerbeket és romákat ért bosszúálló intézkedésekkel, a fajok, rasszok hátrányos megkülönböztetésével, hisz – az ő szavaival élve – ők is Isten gyermekei. Az emberségre és a morálra apellálva több esetben az usztasa vezérnél tiltakozott a deportálások, a zsidók, a szerbek és a romák elleni nyilvánvaló jogsértések, embertelenségek miatt. Az üldözések idején bizonyítottan több százak, más források szerint ezrek életét mentette meg munkatársai segítségével. A dokumentumfilmben megszólal Renata Bauer, aki kislányként élte meg a holokausztot. Szívszaggató, ahogy előadta: családjának minden tagja koncentrációs táborban végezte, ő az érseknek köszönhetően menekült meg a biztos haláltól. A szintén zsidó származású szobrászművész, Ivan Mestrović – horvát Michelangelónak is nevezik – ugyancsak Stepinac közbenjárására szabadult ki az usztasák fogságából. A világhírű művész később, hálája jeleként, domborművön örökítette meg megmentőjét. A márványba faragott reliefet 1960-ban helyezték el a zágrábi székesegyházban a megboldogult sír­emléke mellett.

A titói Jugoszláviában az érsek embermentő tevékenységét priuszként kezelték, rásütve az erőszakos katolizálás vádját. Pedig nem tett mást, minthogy utasította papjait, fogadják be, kereszteljék át a pravoszláv vagy zsidó hitű személyeket, akik hozzájuk fordulnak, mert életük veszélyben forog, s az érintettek később, ha majd az őrület és barbárság elmúlik, visszatérhetnek saját egyházukba. Bűneinek lajstromában szerepelt az is, hogy kollaborált az usztasákkal, nem így Titóékkal, akik 1945 után arra akarták rávenni, hogy a katolikus egyház különüljön el, szakadjon el a Szentszéktől és önálló egyházba tömörüljenek, karöltve az ortodoxokkal. A hajdani partizánvezér és örökös marsall egységes szláv nemzeti egyházat akart kialakítani, amely a központi állami irányításnak lett volna alárendelve. Bűnéül rótták föl azt is, hogy nem járult hozzá a békepapság intézményének létrehozásához.

Látván a hajlíthatatlanságát, azt, hogy nem óhajt együttműködni a kommunista rezsimmel, a szovjet-orosz földön alkalmazott koncepciós perek mintájára bíróság elé állították, s 16 év börtönre ítélték. Öt évet (1951-ig) Lepoglava hírhedt fegyintézetében raboskodott, majd a nemzetközi tiltakozás hatására házi fogságot rendeltek el számára szülőföldjén, Krasićban. A hatalom engedékenységében nem kis szerepe volt a nemzetközi fölháborodásnak. Amerika például kikötötte: csak Stepinac szabadon bocsátása esetén nyújt gazdasági segítséget Jugoszláviának. A „megdolgoztatás” része volt az is, hogy a tekintélyes, már akkor is több mint félmilliós példányszámban megjelenő napilap, a New York Times vezető újságírója, Cyrus L. Sulzberger érzelmes interjút jelentetett meg Stepinackal. A zsurnaliszta írását Pulitzer-díjjal jutalmazta a szerkesztőség.

Az érsek ezt követően végig házi fogságban maradt. 1952-ben XII. Pius pápa bíborosi rangot adományozott neki. A kinevezés rendkívül felbosszantotta Titót, Jugoszlávia meg is szakította diplomáciai kapcsolatát a Szentszékkel. A most már bíboros Stepinacnak felajánlották, hagyja el az országot, költözzön Rómába, ám nem tudta megtenni, hogy elhagyja hazáját. A bezártság idején misézhetett, prédikálhatott, gondolatait, gazdag élettapasztalatait írásba foglalta, avagy idegennyelv-tudását kamatoztatva – az olasz és latin mellett kitűnően megtanult németül és franciául – fordítással foglalatoskodott. Szentbeszédeiről legendák keringenek a helyiek körében, akik még hallhatták, láthatták a szószéken.

Február 10. Stepinac égi születésnapja, amelyre szomszédunknál az idén is országszerte megemlékeztek. 1960-ban, 62 évesen, ezen a napon látszólag csendesen hunyt el kasići otthonában. Felmerült azonban a gyanú, hogy megmérgezhették a pártvezér parancsára. 1994-ben a csontjain elvégzett toxikológiai vizsgálatok során kadmium-, króm-, arzén- és ólomnyomokat mutattak ki az orvosok. Az egykori hivatalos közlés szerint nyirokcsomó­betegség okozta halálát, amire az esetleges mérgezés csak „rásegíthetett”. Testét a zágrábi főszékesegyházban helyezték végső nyugalomra. Lelki üdvéért XXIII. János pápa mutatott be szentmisét a római Szent Péter-bazilikában. II. János Pál pápa 1998-ban, horvátországi látogatása során, a Maria Bistrica (Máriabeszterce) kegyhelyen félmillió hívő előtt boldoggá avatta. Miután a szentségre jelölt mártírhalált halt, ügye előrehaladhatott anélkül, hogy a más alkalmakkor megkövetelt csodás közbenjárására kerestek volna külön bizonyítékokat.

Hátra van még a szentté avatása, amely akadályokba ütközik a pravoszlávok részéről. Ez ügyben a pápa, bevonva a másik felet is, egyeztető bizottságot hozott létre, tisztázandó a félreértéseket. A Szentatya ennek fényében dönt a kanonizáció véglegesítéséről.

FŐPAPOK, SZEMBEN AZ ÁRRAL

KÍSÉRTETIES a hasonlóság az egykori közép- és kelet-európai főpapok sorsában, amidőn keményen meg kellett küzdeniük a kommunista hatalommal.

NÁLUNK Mindszenty József hercegprímásnak, a cseheknél Josef Beran érseknek, Szlovákiában Ján Vojtaššák szepesi püspöknek, Ukrajnában Josyf Slipyjl görögkatolikus metropolitának, a lengyeleknél az „ezredév prímásának” titulált Stefan Wyszynski bíborosnak. A lengyel egyházi méltóság esetében tavaly nyárra tűzték ki a boldoggá avatást, ám a koronavírus- járvány miatt elhalasztották. A fentiek sorába illik a horvát Mindszentyként jegyzett Alojzije Stepinac is.