Kerekrépa, a téli vitaminforrás

Szidtam magam, mint a bokrot, mert az idén a zacskóban maradt a kerekrépa (Brassica rapa) magja, akkor jutott eszembe, hogy el kéne vetni, amikor már késő volt.

Pedig az évben kétszer is megtehettem volna, bár a mi vidékünkön másodvetésként szokás termeszteni, nem véletlenül viseli a tarlórépa nevet is, a falusi gazdák a gabonák learatása után a tarlóba szokták volt vetni. Termesztése nem nagy fáradság, bár mint apró magvú növény, meghálálja az előkészített ágyat, aprómorzsás, sima felszínű talajjal meggyorsíthatjuk a kelését, így vetés után akár 4 héttel már asztalra kerülhet.

A legfőbb teendő körülötte a ritkítás, szakszóval az „egyelés”, hogy elférjenek majd egymás mellett a gyorsan növekvő kissé lapított répagombócok. Rövid tenyészidejének köszönhetően akár elő- vagy utóveteményként is hasznosíthatjuk. Előlegként kora tavasszal vessük, például oda, ahova a májusban kiültetendő palántáinkat szánjuk, s bár répánk nem talajzsaroló, ha kiettük a kertből, pótoljuk komposzttal a kiszipkázott tápanyagot. Utóveteményként viszont nem igényli a felturbózott talajt – mezei tarlórépaként vetve a tápanyagellátásra rendszerint nem is jut idő. Azok az elővetemények kedvezőek a számára, amelyek korán lekerülve nem merítették ki a talaj vízkészletét és gyors talaj-előkészítést tesznek lehetővé – a mezőn legjobb az őszi árpa, a zöldtakarmány keverékek, a kertben pedig a zöldborsó. Elővetemény értéke vetekszik az előkelő rokonságának számító retkekével, nem fertőzi a talajt, így bármilyen növény vethető, ültethető utána. Közepes fényigényű, a mostani ködös időjárást például imádná, csapadékos és hűvös klímán növekszik a legjobban – száraz melegben csak aszalódik, megemelkedik a mustárolaj-tartalma és csípőssé válik, pedig eredetileg egy kicsit édeskés ízű. Utóveteményként sokáig a kertben maradhat, utána friss vitaminforrásként kellően hűvös helyen kora tavaszig is eltartható.

Szóval azt hittem, az idén kerekrépa nélkül maradok, de nem. Akinek barátai vannak ugyanis, annak mindene van. Például almája, akkor is, ha az utolsó szemig elvitte a fagy, s naná, hogy tarlórépája is, hiába felejti a zacskóban a magot. Csak egy egészen kicsit kellett sopánkodnom, s azóta kerekrépát reszelhetek a szendvicsekre – a naiv családtagok azt hiszik, retket esznek és nem reklamálnak. Belecsempészem a salátákba, sőt önállóan is asztalra teszem, vékonyra leszeletelem, vagy lereszelem, aprítok közé egy kis fokhagymát, szórok rá egy csipet őrölt köményt, piros paprikát és keverek hozzá egy kis tejfölt. Bizony, a tarlórépa is nyersen a legegészségesebb, így nem csorbul a C-vitamin-tartalma, ami mellett természetesen más: A-, B1-, B2-, és B3-vitaminban – ez utóbbi a híres niacin, a PP-vitamin – sem szűkölködik.

A „PP” természetes koleszterinszabályzónak számít, szervezetünk anyagcseréjében játszik fontos szerepet, s állítólag enyhíti az álmatlanságot és a depressziót is, szóval ebben a ködös időben különösen jól jön. Az ásványi anyagok közül sok kalciumot, foszfort és vasat tartalmaz, a magas rosttartalmával pedig vértisztító és emésztést serkentő – mindez elég szép teljesítmény egy többnyire takarmányként termesztett növénytől, nemde?

Anno a középkori Európa egyik legfontosabb alapélelmiszere volt, angol neve turnip, németül Mairübe vagy Speiserübe, franciául navet – e nemzeteknél, valamint a spanyol-galíciai, a skandináv és az orosz konyhákban sokkal gyakrabban használt alapanyag, mint nálunk: jellemzően tartalmas húsételek, sültek, libamáj kísérője.

Előkelő éttermekben nálunk is egyre gyakrabban felkerül az étlapok kínálatába, a hétköznapi életben viszont jellegzetes zalai és vasi főzeléknövény, általában a káposztához hasonlóan savanyítva fogyasztják. Más megyebeliek, még a híres savanyúságkészítő vecsésiek sem tudnak igazán fimon savanyúrépát készíteni, a zalaiak viszont nagyon értenek hozzá, kár, hogy a piacokon aranyáron adják, főzelék esetén legalább annyiba kerül, mint a belevaló hús. No, de nekem ezt sem kell a piacról beszereznem, hiszen míg Évitől frissen szedve egy ládával, addig Ibolykától savanyítva egy vödörnyit kaptam a tarlórépából.

Egyszer kipróbáltam a répasavanyítást gyorsított eljárásban: egy kilogramm le­gyalult répát enyhén besózok, 1 liter vízben elkeverek fél deci 10 százalékos ecetet, dunsztos üvegbe öntöm, belenyomkodom a répát, amit már másnap fel is használhatok. Ebben az esetben viszont a főzelékbe kell belerakni a hagyományos répasavanyításkor használt fűszereket, a babérlevelet, a fekete borsot, a tormát, a köménymagot és a piros csöves paprikát.

Mi tagadás, Ibolykáé jobban ízlik.