Megostromolták az öreghegyi polgárőrök a Balaton várát

Úgy tűnik, a fritzek tudnak valamit, hiszen kiruccanásunkat verőfényes jó idő kíséri. A lelkes kirándulók hírében álló besenyő-öreghegyi polgárőrökkel, kihasználva, hogy az őszi betakarítási munkák és a zsiványok elrettentése közepette akadt egy szusszanásnyi idejük, amolyan csapaterősítő tréningként Szigliget várának ostromára és a Balaton-felvidék meghódítására indulunk. Miért mennénk messzire, amikor a közelben is akad látnivaló – magyarázzák, s hogy ez mennyire így van, még idehaza Zalában, a györöki Szépkilátónál lehorgonyzunk, hogy már messziről célba vegyük Szigliget, vagy ahogy még sokan nevezik: a Balaton büszke várát. A lokálpatriotizmustól hevesebben verő szívvel csodáljuk a 140 méter magas kápolnadombról a magyar tenger csillogó víztükrét a Tapolcai-medence vulkanikus tanúhegyei karéjában, előterükben történelmi hangulatot árasztva magasodnak a szigligeti vár újjáépített kőfalai. S mindezért még hegyet és kilátótornyot sem kell másznunk. Lesz majd benne részünk, bár még nem sejtjük, hogy nem is akármilyen mértékben.

A Szigliget váráról csak homályos gyermekkori emlékképeket őrzök, néhány romos kőfal, amiért akkor úgy éreztem, nem volt érdemes felkapaszkodni a meredek domboldalon. Most viszont meglehetősen tekintélyes erődítmény zordon kőfalai néznek le ránk a hegyoromról. Ráadásul az út is járhatóbbnak tűnik, mint anno, bár a hegynek felfele vezető macskaköves út jó kis izomlázzal kecsegtet, ami amúgy tiszta haszon, hiszen nem kell érte külön fizetni valamelyik puccos fitneszteremben. A baj az, ha lépcsőt látok, azonnal elkezdem számolni a leküzdött fokokat, a szigligeti várfokra igyekezve azonban az útitársak állandóan közbepihegnek, és ezer körül már elvesztem a fonalat, így pontos számmal nem szolgálhatok, de szerintem megközelíti a kétezret. Megjegyzem, leküzdésük lefele sem sokkal könnyebb feladat. Sebaj, odahaza majd nagyotmondás nélkül mesélhetjük, hogy megostromoltuk a Balaton várát, s győzedelmeskedtünk a legnagyobb magyar áfium, a saját lustaságunk felett. Amúgy megéri mozgósítani az utolsó joule-­nyi energiánkat is, hiszen az erődítmény maradványa a felújításoknak köszönhetően ma már az ország egyik legromantikusabb várromja. Igaz, láttam már gazdagabb barokk konyhát, várkápolnát, s a kovácsműhelye sem a csúcs, de kétségkívül innét nyílig a legszebb kilátás a Balatonra. Dicsérendő ötlet, hogy a vár minden fontos látnivalójánál magyar és angol nyelven kitáblázták a fontos információkat, így nemcsak az tudhatjuk meg, melyik bástyán bámészkodunk, hanem azt is, mely történelmi kor szelleme leng bennünket körül. A 750 éves múltú vár legnagyobb dicsősége, hogy ormán sohasem lengetett a szél oszmán zászlót. Kár, hogy a XVII. század végére elveszítette a katonai jelentőségét, bár végzetét mégsem a labancok, hanem az égiek okozták: 1697-ben egy villámcsapás megpecsételte a sorsát – felrobbant a Bencés toronyban tárolt puskapor. A XX. században a várfalakat többször megerősítették, 6-7 évvel ezelőtt több mint 300 millió forintot fordítottak a vár megújítására. A rekonstrukció jelenleg is tart, ezúttal közel 500 millió forintot nyertek egy pályázaton a további felújításhoz. A munka a vár látogathatóságát nem befolyásolja, míg az építők az emeletes kaputorony felett ügyködnek, alatta özönlik ki-be a nép.

A Káli-medence bájos települései közül talán Szentbékkálla a leghangulatosabb, s ráadásul határában található a Balaton-felvidék legnépszerűbb természeti csodája, a Kőtenger. Gépkocsival a földúton be lehet hajtani a ligetes erdőben kialakított parkolóhoz, mi, buszosok azonban a kálváriától már gyalog tesszük meg a saccperkábé másfél kilométeres erdei utat, ami a hegymászás után direkt pihentetőnek tűnik. Biztos, ami biztos, az első köveket azért egy kis ücsörgésre használjuk, erőt gyűjtve a meghökkentő formátumú sziklák közötti sétához. A Káli-medencében több kisebb kőtengert is hagyott ránk a Pannon-tenger, de közöttük a szentbékkállai a legnagyobb és az általunk is meginogtatott ingókövével a legizgalmasabb.

Az üresen árválkodó káptalantóti Liliomkert piacra, ahova árulni és vásárolni rendszeresen járnak zalaiak is, csak egy pillantást vetünk, Kékkútra igyekszünk, hogy megtöltsük kulacsainkat a Theodora-forrásból. Jól jön majd a kissé szénsavas ásványvíz a badacsonyi borokhoz, mert: csak nem képzelik, hogy hazamegyünk anélkül, hogy közelről is megnéznénk a Balatont?