Fedezd fel zalai motorosok által a lenyűgöző alpesi panorámát! (videó)

Ervin részletesen beszámolt az élménydús túráról:

-Lentiből Szlovéniába simán átjutottunk, majd egy órával később az osztrák határőr is unottan integetett. Rögtön az első nap reggelén sikerült egy elém vágtató őzet szerencsések kifékeznem, de csak hajszálon múlt. Szerencsénk volt, mert mi nem áztunk meg, az eső végig előttünk haladt. Mire elértük a szerpentint Lavamündnél, már a nap is kezdett előbukkanni. Innen Eisenkappel után a Jezerski vrh (1215 m) hágón keresztül újra Szlovéniába jutottunk és célba vettük a Vintgar szurdokot. A bledi tavat éppen csak érintettük, de a hatalmas zsúfoltság nem is marasztalt bennünket. Ezt követően elindultunk déli irányba, hogy alulról kerüljük meg a Triglav hegységet, szinte végig kanyargós szerpentineken haladva.

Hozzátette: a motoros kirándulás izgalmas, de ezen a vidéken szellemileg is kifárasztja az embert a sok szűk kanyar.

-Még késő délután a Kozjak vízesést is meg tudtuk nézni. Aki arra jár, mindenképpen ejtse útba. Egy felül nyitott barlangban zuhog alá a víz, fenomenális látvány. Ezután már csak a sátorhely keresése volt hátra, az Isonzó folyó mellett egy csendes kis réten töltöttük az éjszakát. Egy hegyi patakban megfürödtünk, de olyan hideg volt, hogy majdnem belefagytam, de ennek is megvan a szépsége.

-Második napon Mangart volt a cél. Szlovénia legmagasabb útjára, mely 2000 m fölé visz fel. Az út igen szűk, mellette pedig a meredély tátong. A kanyargós utat néha alagutak tarkítják. Ezt követően éppen csak érintettük Olaszországot, valójában Ausztriába mentünk a Nockalmstrasséra. Ez egy motorosok által kedvelt panorámaút, amelyre belépőt kell venni. Motorra 13 euró, bizony nyugaton nem szégyenlősek a belépők árazásánál. Az út szép, jó ívű kanyarokat lehet egymásba fűzni, ami egy motoros álom. A jegy mellé egy motorra ragasztható matricát is adtak, de én nem vagyok az a felragasztgatós típus. A határ előtt még teletankoltunk, majd átléptünk Olaszországba. Egész nap olyan kanyargós úton mentünk, hogy egyenes szakasza talán nem is volt. Lassan elértük a Dolomitok hegyeit, ami egy varázslatos ékszerdoboz.

Harmadik napon a Garda-tó felé vették az irányt az utazók, megálltak a Lago d’ Idro tónál is csobbanni, ami kevesebb embert vonz, így barátibbak árak is.

-Következett a Pó síkság, ami felér egy megpróbáltatással a motorosoknak – folytatta Ervin. – Erről csak annyit kell tudni, hogy végtelen hosszú egyenesek vezetnek rajta keresztül, sehol egy árnyas erdő csak termőföldek ameddig a szem ellát. Hosszú és egyhangú száguldást követően egy kisebb szerpentinen kezdtük meg újra a kanyargást, ahol a helyi motorosok szinte mind térden fordultak. Ahogy feljebb jutottunk kiderült, hogy van a hegyen egy motoros kocsma és az olasz kanyarfotós is serényen kattogtatott. A kocsma előtt kicsit mi is elidőztünk, megcsodáltuk a rengeteg motort.

Negyedik napon némi technikai nehézséggel kellett szembenézniük a fiúknak, de megoldották. Egész nap kis hegyi utakon haladva Genovába jutottak, onnan a Monacoi Hercegségbe.

-Ehhez először be kellett lépnünk Franciaországba, ami teljesen észrevétlenül zajlott, csak egy tábla hívta fel rá a figyelmet, hogy itt bizony már más nemzet földjén jár az utazó – magyarázta. – Hamarosan meg is érkeztünk Monte Carlo-ba, ahol a fényűzés igen magas szinten zajlik. Minden utca, épület és park rendezett, szépen karbantartott, az emberek jól öltözöttek és a helyiek igazi luxusjárgányokkal róják a törpeállam utcáit. Bizony a megfelelő adótörvények, a szerencsejáték megfelelő kombinációja képes kiváló életszínvonalat teremteni. Kicsit sétálgattunk, fotózgattunk majd indultunk tovább utunk fő célja, a Route des Grandes Alpes felé. Ha azt írom, hogy ámulatba ejtő, az nem igazán fejezi ki azt a látványt, ami a francia Alpokba érve fogadja a vándort. Kanyargós kis utakon, alagutakon keresztül és sziklameredélyek mellett haladtunk végig, olyan látványos, hogy az ember szinte percenként megállna fényképezni. Helyenként a régi országút is megtekinhető, ami szó szerint a sziklába volt vájva, éppen csak egy darabka ki van belőle kanyarítva, ahol 2 autó szorosan elfért egymás mellett. Közben eleredt az eső, a megpróbáltatásainkat fokozta, hogy egy helyen kisebb földcsuszamlás történt, aminek eredményeként az utat elöntötte az iszapos sár. Az autósok sajnos megragadtak, míg a motorosok egymást segítve átvergődtek a csúszós-süppedős szakaszon. Menet közben az út mellett alig észrevehetően agy motoros múzeum volt kitáblázva, amit rögtön meg is látogattunk.

A hatodik nap reggelére elállt az eső, hágóról hágóra jutva érték el útjuk legmagasabb pontját, a Col de l’Iseran-t, ami egy 2770 m-es hágó.

-A Mont Blanc felé kanyarodtunk, egészen közel haladtunk el mellette, de olyan magas a hegy, hogy szabályosan felfelé kellett rá nézni, mint mikor az emberek a tűzijátékot nézik. Mondanom sem kell, a látvány grandiózus. Este a sátorban elmélkedve az jutott eszembe, hogy Franciaországban egyáltalán nem láttunk rendőrt. A hetedik napra tervezett látnivalónk a Furka Pass nevű méltán népszerű hágó volt. Rengeteg motoros látogatja, mivel jó ívű kanyarokkal, kiváló minőségű aszfalttal és csodás panorámával rendelkezik. Legmagasabb pontja 2436 méter és ami kifejezetten érdekes volt, hogy egy vasútvonal is átvezet a hágón, egyszer arra is érdemes lenne jegyet váltani. A hegyről több 10 km-re el lehet látni. Amilyen jellegtelennek tűnt Svájc a francia határ közelében, annyival szebb arcát mutatta az olasz részhez közeledve. Néhány kisebb hágón még átvágtunk, ahogy Liechtenstein felé tartottunk. Megnéztük a Gutenberg várat és Vaduz városát.

Következő napon a Rajna vízeséshez mentek, ami Európa legnagyobb vízesése.

-A környezete szépen ki van építve, minden oldalról jól meg lehet közelíteni – adott útmutatás Ervin. – A Fekete-erdőn keresztül vezető B500-as úton hajtottunk Triberg felé. Az útról hamarosan elkanyarodtunk a valódi Duna forrás felé. Ez a Breg patak forrása, amely a tudomány jelen állása szerint a Duna forrásának tekinthető. Egy kis erecske ered a hegyekben, amelyből szó szerint inni is lehet. Tribergbe érve megnéztük a vízesést, ami elég szép lett volna, ha nem a Rajna vízesés után látjuk. Ez után a világ első legnagyobb kakukkos óráját kerestük fel. A Fekete erdőnek ez a része, különösen Triberg környéke híres a kakukkos órákról. Az óraműveket elhagyva a közismert Duna forrást vettük célba Donaueschingenben. A turistalátványosságra hamar rátalálni a Fürstenberg hercegek kertjében. A szoborcsoport által körülölelt kútból lassan bugyogva tör felszínre a víz. A kiépítettségét és a környezetét tekintve ez sokakat meggyőzhet a forrás valódiságáról. Hogy melyik az igazi Duna forrás azt nem tisztem eldönteni, ezért is mentünk el mindkettőhöz, csak így mehettünk biztosra.

Terv szerint a Bodensee felé motoroztunk tovább, de sajnos elkezdett esni az eső. A tavat az útról többször is láttuk, de a közelebbi megtekintést kihagytuk. Érdekes, hogy három ország osztozik rajta.

A túra végéhez közeledve is maradtak célpontok: első megállónknak a neuschwansteini kastélyt szemelték ki.

-A hegyormon levő gótikus építményre könnyen rá lehet bukkanni. A faluban kell parkolni, ahonnan lovaskocsival visznek fel a várhoz, mi a gyaloglást választottuk. Innen München felé vettük az irányt. Célunk a Dachauban levő egykori koncentrációs tábor meglátogatása volt. A tábor néhány épülete ma is megvan és látogatható is. A hely nyomasztóan hat az emberre, ennek ellenére mindenképpen ajánlom. Innen indultunk tovább a Sasfészekhez Berchtesgadenbe, de a hely a COVID-19 vírus miatt egyáltalán nem látogatható. Utolsó megállónk Hallstatt volt, amit azt gondolom nem kell bemutatni senkinek.

Innen indultunk haza, egy huzamban megtéve a több, mint 300 km utat éjszaka, esőben. Nem volt egy sétagalopp, de szerencsésen megérkeztünk.