Hat éve költözött Izlandra Simon Veronika: káprázatos fotói megmutatják, hogy miért

A keszthelyi születésű, 38 éves Simon Veronika augusztusban látogatott haza Magyarországra. Időközben a koronavírus-járvány újabb térnyerése, és a szeptemberben bevezetett határzár egy merőben új helyzet elé állította.

- Jelenleg Magyarországról nem indul repülőjárat Izlandra. Bécsből ugyan visszajutnék, de olyan keveset tudtam az elmúlt években itthon tartózkodni, hogy számomra ez egy nagyon jó időszak. Végre érdemi időt tölthetek a családommal és a barátaimmal, akiket mindennél jobban szeretek. Mellesleg a párom is itt van velem, úgyhogy minden tökéletes – avat be Veronika a keszthelyi mindennapjaiba. Ezzel rávilágítva, hogy egy ilyen szituáció alkalomadtán némi pozitívumot is hordozhat magában.

- A koronavírust Izlandon szerintem nagyon jól kezelik. Olyan kevesen vagyunk állandó lakosok a szigeten, hogy nagyon vigyáznak ránk. A sziget dél-keleti részén élek, a gleccserek és az óceán mellett, úgyhogy nálunk szerencsére nem vezettek be kijárási tilalmat. A távolságtartás nem okoz problémát, hiszen mostanában alig tartózkodik turista a szigeten, a helyi lakosság olyan kevés, hogy könnyedén eloszlik. Egy rendkívül békés, összetartó nép az izlandi: ez volt az egyik oka annak, hogy kiköltöztem. Persze a legnagyobb az, hogy életem párjának is egy izlandi férfit, egy vikinget választottam.

Veronika lassan hat éve él a szigetországban. Első izlandi útjára egyfajta fordulópontként tekint vissza.

- Elkezdtem világot látni és fotós túrákon vettem részt. A fotózás mindig is nagy szerelem volt az életemben, ezt az imádatot édesanyámtól örököltem. Még az egyetem után vetettem bele magam komolyabban. A természetfotózás pedig egy gyönyörű ága, hiszen bármerre is élsz, mindenhol megvan a maga szépsége. Izlandon az időjárás nagyon kiszámíthatatlan, ami okoz némi kihívást, azonban rengeteg lehetőséget is rejt magában: teret ad a kreativitásnak – állítja.

– Nincs két egyforma pillanat vagy kép. Változnak a fényviszonyok, a színek és persze az állatoknak sem mondhatom meg, hogy pózoljanak. Számos esetben nem is lehet tudni, hogy egy kép mögött mi a történet. Előfordul, hogy sokszor az éjszakákat a szabadban töltöm két munkanap között a messzeségben. A semmi közepén nyílik igazán lehetőségem a sarki fényt (az északi féltekén gyakran: északi fény) úgy befotózni, ahogy megálmodtam. Megesett, hogy nem jelent meg a fény, de úgy vélem, ez sincs hiába, mert az élmény miatt megérte. Ilyenkor jobban tudom értékelni, ha sikerül egy kép.

Amikor ideje engedi, a szabadnapján órákat el tud tölteni a fűben hasalva. Ilyenkor például kedvenc madaraiban, a lundákban szokott gyönyörködni.

- Nyáron kedvelem a 24 órás világosságot, ami sok időt enged a fotózásra. Ekkor madarakat, fókákat és bálnákat szoktam megörökíteni. Télen a pár órás napfény mellett a teljesség igénye nélkül a gyönyörű naplementéket, a rénszarvasokat, a havas tájat, a gleccsereket, az északi fényt fotózom. Bár nagyon szeretek egyedül a kamerámmal a természetben csavarogni, hisz ez az „énidőm”, mégis tervezem, hogy amennyiben lehetséges, nyitnék a kültéri portréfotózás felé. Mivel a munkám is nagy szerelmem, így nem kizárt, hogy összekapcsolnám a kettőt, és az egyik helyszínem például a jégbarlang lenne jegyespárok részére. Miért is ne?

Izland annyira elvarázsolta a maga természeti szépségeivel, hogy valami azt súgta számára, vissza kell térnie. Ezért eldöntötte, hogy kiköltözik három hónapra – ez történt mintegy hat évvel ezelőtt...

- Tisztában voltam azzal, hogy nem olcsó az élet Izlandon. Tudtam, hogy munkát kell keresnem ahhoz, hogy kint maradhassak. Így jelentkeztem egy gleccser lagúnához, ahol éveken keresztül idegenvezetőként és hajóirányítóként dolgoztam. Igazából ez is egy álommunkának bizonyult: egész nap hajóztam a jéghegyek és a fókák között a gleccserrel a háttérben. Megismerhettem különböző nemzetiségű embereket, ezekből a találkozásokból mára szoros barátságok születtek – meséli.

Nem hiába hosszabbított az ott-tartózkodásán mindaddig, míg a tervezett három hónapból évek lettek.

- Nem az volt a terv, hogy kiköltözzek. Utaztam közben, például Ázsiában is voltam öt hónapot, de valahogy mindig visszahúzott a szívem Izlandra – emlékezett vissza Veronika. – A hajózással kezdtem, ami szintén mindig közel állt hozzám, hiszen már a Balatonon 18 évesen megcsináltam a vitorlásjogsit, majd Méder Áronnal Horvátországban a nemzetközi vitorlásjogsit is. Így az sem volt kizárva, hogy kapitányként próbálok szerencsét. Mivel a hajózás csak nyáron működik, ezért télen jégbarlang és gleccsertúrákat vezettem. Mondanom sem kell, hogy ebbe a munkakörbe is azonnal beleszerettem, úgyhogy ehhez is elvégeztem egy tanfolyamot, hogy képzett gleccser idegenvezető legyek. Később kineveztek cégvezetőnek.

Ebből kifolyólag nem volt kérdéses, hogy Izlandon marad. A jövőre nézve pedig nagy terveket szövöget.

- Kell a kihívás és a fejlődési lehetőség. Saját cég alapítása van folyamatban, ami több tevékenységi körrel is foglalkozik majd, de erről majd akkor, ha megvalósult.