Múltbéli kalandok a keszthelyi korzón

Azt gondoljuk, hogy Keszthely egy csendes, szinte unalmas kisváros volt a múlt század fordulóján, de nem így volt. Egy nyüzsgő, izgalmas és néha botrányos üdülővárost ismerhetünk meg Iski Szilvia városi sétáin, korabeli újságok színes történetei, hirdetései, fényképek és megkopott iratok segítségével.

– A sétáim gyakran ugyanazon az útvonalon haladnak végig, mégis egész más a tematikájuk, hiszen minden háznak, minden épületnek sok-sok története, arca van. Megmutatom, hány rétege van egy városnak, utcának, a kutatásaim 30 évet ölelnek fel a századforduló idejéből, mégis ezernyi történet bontakozik ki előttünk. A sétáim különlegessége, hogy megállunk a házak előtt, ahol az adott esemény történt.

Ezeket a mikrotörténeteket, amiket elmesélek, nem tanuljuk az iskolában. Nem ismerjük, kik koptatták a köveket, ahol járunk, de én igyekszem megmutatni az emberi sorsokat, mert a történelem ezeknek az embereknek az életéből adódik össze.

– Mi késztette, hogy séták során meséljen a régmúlt időkről?

– Történelemtanár voltam korábban, nagyon sokan nem szerették ezt a tantárgyat, mert nem kaptak hozzá élményt, csak a száraz tényeket. A kronologikus történetben, ha az nincs elmesélve, elvész az ember. Nekem szerencsém volt, mert olyan tanáraim voltak, akik úgy meséltek, hogy gyerekként szinte ott voltunk a csattéren, a tárgyalótermekben, én is ezt az élményszerűséget adtam és adom tovább.

A Fénybe zárt idő című kötet készítéséhez rengetek újságcikket gyűjtöttem össze a Festetics-családról, nagyon sok olyan írás és hirdetés is a szemem elé került, amiben a régi Keszthely története bontakozott ki.

2016. júniusában, a Város napján volt az első sétám, ez a bűnügyi séta a legizgalmasabb fekete történetekről szólt, ezután kezdtem el tematikusan vezetett városi sétákban gondolkodni.

– Nem fárasztó egy nagyobb társaságnak az utcán történelemről mesélni?

– Nem. Ezek a séták nekem valódi felüdülések, hiszen akik egy ilyen vezetett sétára jelentkeznek, valóban érdeklődnek a kor, a téma iránt. Én nem idegenvezetést tartok és nem is várostörténeti bemutatót, hanem egy-egy szűk szeletet mutatok be Keszthely múltjából.

Olyan történetekről mesélek, amikről az adott korban az itt élők is beszéltek. Hol mit lehetett venni, milyen volt a közbiztonság, mennyire drágák a kofák, hol a legfinomabb a kugler. Ha tudjuk például, milyen volt a fürdőruha divat a 30-as években, közelebb kerülünk a korhoz.

A séták során beszélgetünk, és a feltett kérdésekre is válaszolok. Szeretem az azonnali reagálásokat, akár a viccekre, akár a tragikus történetekre. Érzem, ha egy történet megfogja a hallgatókat, ha érzelmet váltok ki.

– Vannak törzsvendégek a sétákon?

– Vannak visszajáró vendégek. Ezek a séták a Festetics-kastély kínálatának egy szűkebb körnek szóló, de nagyon izgalmas programjai. Többen jönnek vissza Keszthelyre azért, hogy egy új sétámon részt vegyenek. A legtávolabbról egy szegedi család érkezik, ők rendszeresen akkor jönnek pihenni a városba, amikor egy izgalmas sétát is tartok.

A történeteim nem olvashatók az interneten, nem lehet pár kattintással kinyomozni a sok apró részletet, ez teszi különlegessé a sétákat.

A séták és a beszélgetések során mindig felmerül egy-egy kérdés, ami újabb témákat vet fel, újabb kutatásra ösztönöz. Például az uborkasaláta története is így került feldolgozásra, egy kérdés során merült fel, milyen lehetett anno ez az étel. Festetics II. György a Gundel étteremben evett uborkasalátát, elkezdtem kideríteni, ez milyen ízű lehetett. Egykoron sóval, kaporral, tejföllel és arzénnal is ízesítették ezt a fogást, attól függ, ki minek szánta ezt a salátát. Az ebéd mellé vagy épp a családi perpatvarok egy életre vagy inkább halálra szóló megoldására.

Nagyon szeretem a gyerekeknek tartott meseórákat és mesesétákat, amikor a kastély képzeletbeli lakói segítenek megismerni a történelmet.

A cikk folytatását a likebalaton.hu oldalon folytathatja!