Gáspár Enikő tabuk nélkül tárja fel élete tapasztalatait könyvében és közösségi oldalain

Több fórumon is szól a közönséghez a zalaegerszegi Gáspár Enikő, aki némi kitérő után nemrég tért vissza a zalai megyeszékhelyre. Arról beszélgettünk vele, milyen út vezetett idáig, hogyan lehet a megengedés energiájából teremteni, hogyan definiálható a megengedő pedagógia, és milyen foglalkozásokkal készül az Élet-Öröm táborokra.

Gáspár Enikő tanító-újságíróként végzett a kaposvári főiskolán, de nem a tanult szakmájában helyezkedett el, más területen találta meg számítását. Éveken át Budapesten élt és dolgozott, majd Ausztriába, Vorarlbergbe vezetett az útja.

– Akkoriban reggeltől estig dolgoztam, közben páromra is figyeltem, akinek betegsége nehézségeket okozott – beszélt életéről Gáspár Enikő. – 2012 végére jelentkezett nálam a megfelelési kényszer hatására a kiégés szindróma. Ekkor felmondtam a munkahelyemen, közben párommal összeházasodtunk, majd jött a gyermekáldás. Azt már a terhességem előtt megfogalmaztam magamban, hogy a korábbi őrületet nem akarom folytatni, és arra jutottam, hogy szeretnék valami hasznosat csinálni. Ekkor honosíttattam a tanítói diplomámat, hospitáltam általános iskolában, majd elkezdtem tanítani egy állami intézményben, később pedig egy Montessori-iskolába helyezkedtem el, ami nagyon tetszett, így elvégeztem a Montessori-képzést. Közben magánéleti válságon mentünk keresztül, többnyire másokat okoltam a problémáimért, kifelé mutogattam, mint egyébként a legtöbben. Látszólag rendben volt az életünk, de kiderült, hogy mérhetetlenül boldogtalanok voltunk. Mindezek hatására elkezdtem befelé nézni, magamra koncentrálni, megbocsátani, szembenézni a gondokkal. Sokat segített ebben a Montessori-pedagógia, mely szerint a gyerekek mindent másolás útján tanulnak meg, viszont ezzel átveszik a szülők, az anya érzéseit, félelmeit is. Rájöttem, hogy hiába akarok én boldog gyereket nevelni, ha én magam nem vagyok az, hiszen akkor nem tudom az életöröm mintáját átadni. Előbb magamat kell boldoggá, magabiztossá tennem. Azokat az értékeket, amiket szeretnék a gyerekemben látni, nem tudom belenevelni, csak megmutatni saját példámon keresztül. Vagyis nem nevelem a gyermekem, hanem általam kap pozitív és negatív dolgokat, így azt is tudni fogja, hogy az élet nem rózsaszín felhő, lesz olyan helyzet, amikor küzdenie kell.

Mindezen felismerések hatására, az önismereti folyamat végén, magyar és német nyelven adta ki Gáspár Enikő A kulcs című könyvét 2017-ben, majd tavaly újra. A kötet afféle útravaló, kulcs a boldog élethez. „Összefoglalja mindazt, amin átmehet egy nő, egy édesanya az élete során: a nehézségeket, a küzdeni akarást, a talpra állást és végül a győzelmet.” Közben Enikő újabb szerzeménnyel készült el, jelenleg pedig a harmadik munkáján dolgozik.

– Az írásban megtaláltam a kiteljesedést, közben elindult Facebook-oldalam, ma már külön működik a Happy Mami – A megengedő szülő, illetve a Gáspár Enikő – Hétköznapi tudatosság elnevezésű. Magamon tapasztaltam, hogy rengeteg elvárással kell szembenéznünk: legyünk türelmesebbek, elfogadóbbak, nyugodtabbak. Gyakran bántjuk egymást szavakkal. Az elvárásrendszerből nehéz kilépni, és megtanulni nemet mondani. Igyekszem segíteni azoknak a nőknek, akik szeretnék az életüket és a jövőjüket a megengedés energiájából teremteni. Az írásaimmal, posztjaimmal egyszerű, hétköznapi életet élő, egyedülálló anyaként szeretnék rámutatni arra, hogy létezik a megengedés önmagunkkal szemben, hogy fontos és lehetséges az önelfogadás, az önszeretet, a nőiség, a szeretet megtapasztalása és az önbántalmazás, önmagam kritizálásának elhagyása, és helyette az életöröm elérése. Azokhoz szólok, akiknek elege van abból, hogy folyamatosan valamifajta tökéletes én felé kell haladniuk. Akik nem félnek a kihívásoktól és hajlandóak kilépni a komfortzónájukból. Akik már tudják, hogy az életükért egyes egyedül ők maguk felelősek.

Hangsúlyozza, kell, hogy legyen előttünk cél, vegyük észre a szépet a világban és magunkban is, majd a problémák helyett lehetőségeket fogunk látni, melyek nem biztos, hogy mindig tetszenek, de eldönthetjük, akarjuk-e azokat, vagy sem.

– Már az is nagy előrelépés, ha tudjuk, mit nem akarunk, mert azzal is közelebb kerülünk, ahhoz, amit akarunk – fogalmazott. – A nők keresik magukat, az útjukat. Rengeteg elvárásnak kell megfelelni, de nem mindig mindennek, ezt úgy gondolom, egyre többen kezdik felismerni.

Gáspár Enikő nemcsak író, hanem megengedő pedagógus is, de mit ért ezen?

– A Montessori-iskolában 5-től 10 éves gyerekekkel foglalkoztam, majd dolgoztam bölcsődében is Ausztriában – folytatta. – A megengedő nevelés egy, a Montessori-pedagógián és a tudatosság elérésének hétköznapi eszközein alapuló módszer. A reformpedagógia része a konfliktuskezelés, hogy a gyerekeket hagyjuk választani, megélni az érzéseiket, ahelyett, hogy folyton aggódunk értük és a hibáikat keressük, amiket meg kell javítani. Vagyis a félreértések elkerülése végett, a megengedő pedagógia nem a liberális nevelés megfelelője, persze ez utóbbi is mindenkinek mást jelent. A megengedő nevelésben nagyon hangsúlyos a nem. Nem a parancsoló, hanem az a fajta tanító nem, hogy nem hagyom neki, hogy az én határaimat megsértse. De ő is felmutathatja a stop táblát, ha arra van szüksége, hogy egyedül elvonuljon például rajzolni vagy bármilyen más módon önmagával lenni. Minél több igent kap egy gyerek, annál inkább elfogadja a nemet. Az erről szóló írásaimat a szülőknek ajánlom.

Augusztusban Enikő Lentiben tart Élet-Öröm táborokat. Ezekben a gyerekek önállóságára nagy hangsúlyt fektetve a Montessori-pedagógiára alapozva tart foglalkozásokat kézműveskedéssel, kirándulással, a hölgyeket pedig hétvégente várja majd a Konkoly Lovardában beszélgetésre és egyéb programokra.