A piros köves gyűrű a pincében maradt – Látogatás a pusztaszentlászlói Nagy-kúriánál

A XX. század rombolta emlékfoszlányok közt járunk. Pálosné Piroskával, a hajdani, a Deákokkal és az Oszterhueberekkel is rokonságban álló pusztaszentlászlói Nagy család sarjával, a férjével és a történetet kutató levéltárossal, Bekő Tamással lépünk a rossz állapotban lévő, egykor gyönyörű házba. Hogy még áll, az Béres Attilának és feleségének, Adélnak, a mai tulajdonosoknak köszönhető, akik szeretnék megmenteni. A község vezetése is támogatja őket, ha lenne valamiféle forrás a felújításra, az új funkció mellett egy emlékszoba megtelne a megmaradt fotókkal, tárgyakkal.

Piroskában az édesanyjától hallott történetek nyomán megidéződik az itteni hajdani mozgalmas élet: a zongoraszó, fehérlő nyári lányruhák, a szőlőhegyi kirándulások, a birtokszéli patakon átívelő fehér fahíd, a világoskék csempés cserépkályhák, a gázvilágítás, vidám lakodalmak, gyerekszületések. És persze Deák Ferenc alakja, aki bizonyosan többször járt itt. Ehelyett most leszakadó födém, beázó falak vesznek körül bennünket.

– Nem szoktam viselni, de most, hogy ide jöttünk, visszahoztam a kezemen – néz piros köves gyűrűjére, látva, hogy ráfeledkezem. – Az ékszereket a pincében rejtették el, mielőtt véget ért a háború 1945-ben. De a papát addig verték, amíg meg nem mondta, hol vannak. Ez a gyűrű valahogy ott maradt a homokban. Később megtalálták, anyám őrizte.

Nehéz bármit is mondani. Ahogy akkor is, amikor a szomszédból átjön Marton Istvánné Zsuzsi néni, beszélgetni a régi dolgokról.

– Azt a gobelint visszaadom ám, ha gondolja…

Piroska csak egy pillanatra hallgat, majd kedvesen köszöni, hogy megőrizték. (Átmegyünk Zsuzsi néniékhez, megnézzük a bekeretezett hímzést, amit feltehetően Piroska valamelyik nagynénje készített. Talán majd az emlékszobában lesz helye.)

A család Pötrétére menekülése után egyébként a ház berendezéseit egy darabig valóban a falubeliek őrizték, abban bízva, hogy Nagy András (Piroska nagyapja) és családja visszatérhet. Egyszer 1956-ban ez meg is történt, de csak újabb meghurcoltatás követte.

Milyen lehetett a kúria fénykorában? Arról Bekő Tamás megjelenésre váró tanulmányában olvashatunk. „A Nagy-rezidencia a község Válicka-puszta felőli végén helyezkedett el. Az eredeti házukat vélhetően lebontották vagy teljesen átépítették – tágasabb, modernebb lakóházra. A földszintes, hat szobával, konyhával, éléskamrával és egyéb mellékhelyiségekkel ellátott kúria főbejárata a belső udvarra nyílt, a ház alatt végig téglából kirakott boltíves pince szolgált tárolásra. 1833-ban építkezett Oszterhueber József is, a két épület méretében, stílusában is hasonlított. Később a két világháború között az épület északi felét nyitott verandás, boltíves szárnnyal toldották meg, ekkor kapta L-alakú formáját.”

– A téesz használta sokáig, szolgálati lakásokra szabdalták, majd egy pesti mérnök­emberé lett, aki itt-ott változtatott rajta, de nem jutott előbbre – Adéltól hallom a ház újabb kori viszontagságait. Ők azonban igyekeznek lelkiismeretes gazdái lenni, hisz ők művelik a hajdani Nagy-birtokokat is.

– Még megvan a Nagybandi szőlő néhány tőkéje, a helyi borászok szaporítják, és elnevezték „Nagybandi” szőlőnek, hiszen így hívta mindenki Nagy Andrást – halljuk az újabb bizonyítékát a tisztelgő gesztusoknak.

„A Nagy és az Oszterhueber család rokoni kapcsolata a 18. században élt Forintos Ádám mihályfai származású uradalmi ügyvédig vezethető vissza”, írja Bekő Tamás. A szálak Nagy András dédanyjához, Sümeghy Judithoz vezetnek, aki először Forintos Ádámmal házasodott, második férje lett Nagy (szintén) András. Judit első házasságából való lánya Oszterhueber József (Deák sógora) édesanyja.

A szélesebb család tagja Nagy Kornélia novellaíró és a természettudós egyetemi tanár Méhely Lajos is. Atyafiság fűzte őket a Deákokhoz, amit Piroska dédapjának a testvére azzal kötött szorosabbra, hogy elvette Deák Borbálát.

A levéltári kutatások nyomán élesebb kép rajzolódik ki az igyekvő családról, ezért adjuk át a szót a tanulmánynak: „Nagy István (Piroska dédapja) virilistaként tagja volt a Zalavármegyei Törvényhatósági Bizottságnak, pénzt adományozott a zalaegerszegi Csány szoboralap javára. Fia, Nagy András 1896-ban született a kúriában. Középiskoláit Zalaegerszegen végezte, majd apja nyomdokaiba lépve gazdálkodni kezdett. Elnöke volt a községi iskolaszéknek és a mezőgazdasági bizottságnak, tagja a község képviselő-testületének. 490 holdnyi földbirtokon gazdálkodott, kedvelt elfoglaltsága a természetjárás, a vadászat volt. Éppen ezért 1918-ban belépett a Természettudományi Társulatba, majd a Magyar Vadászok Országos Szövetségének is tagja lett. A Vadászat és Állatvilág folyóiratban meg is jelent egy rövid tudósítása. 1939 decemberében közlekedési baleset érte saját autójukkal. A korabeli sajtóhírek szerint Nagy András és családja az esti órákban autón Zalaegerszegről Pusztaszentlászlóra tartott, amikor Bak előtt szembetalálkoztak egy vásárról hazatérő szitás szekérrel. A két jármű a csúszós úton összeütközött, amelynek következtében a szekérből kiálló sátorrúd átütötte a kocsi szélvédőjét, és a sofőr, valamint a mellette helyet foglaló földbirtokos feje között a hátul ülő családtagokat érte.

A második világháború éveit Pusztaszentlászlón vészelték át; 1941-ben száz pengőt ajánlottak fel a zalaegerszegi gimnázium szegény sorsú tanulói részére, 1944-ben az egerszegi hadikórháznak mustot, kalácsot, gyümölcsöt küldtek. 1945-ben Nagy András földjeinek javát is felosztották a régi mezőgazdasági cselédek között. A család kezdetben továbbra is a községben gazdálkodott, de csak idő kérdése volt a kilakoltatásuk.”

Pusztaszentlászló földbirtokosa és „Nagybandija” 1959-ben halt meg Pötrétén.

– Édesanyám pártában maradt testvéreit, Cecil nénit és Zsuzsa nénit is mi gondoztuk idős korukban. A házra nem maradt energia – néz körbe Piroska a késő délutáni hosszú árnyékokba burkolózó kúria udvarán. Talán láthatja még jobb állapotban is…