Eisenschreiber Anna azt szereti, ha sikerül kellemes hangulatot teremtenie a zongorajátékával

Egészen piciny korában ismerkedett meg a zongorával az ifjú hölgy, aki a hozzáértő zenészek szerint páratlanul tehetséges, virtuóz zenészpalánta, aki még sokra viheti az életben.

Eddigi „pályafutása” legnagyobb elismerése a dossziényi oklevelek mellett az, hogy felléphetett tavaly a nagykanizsai városnapi ünnepi díszközgyűlésen.

– A családban hagyománya van a zenélésnek, a férjem, Eisenschreiber József az Alarm együttesben játszott évekig, mely egy ideig az Edda előzenekara volt, a nővérem, Tóth Ágnes kislányként kezdett zongorázni, ma pedig már tanít, én is zenélek, illetve édesanyánk szintén zeneszerető, -művelő ember volt – beszélt a családi előzményekről Eisenschreiberné Tóth Katalin, Anna édesanyja. – Így aztán talán nem lehet csodálkozni, hogy Anna egészen kicsi korában élvezettel pötyögtetett a zongorán, de hogy ez sokkal több puszta játéknál, az körülbelül 5 éves korában vált nyilvánvalóvá számunkra is. Akkor megkérdeztük tőle, hogy lenne-e kedve komolyabban elmélyedni a zenélésben, s miután igennel válaszolt (amit mi komolyan vettünk, hiszen már akkor nagyon intelligens kislány volt), elvittük egy kedves zalakomári pedagógushoz, Horváth Zsuzsannához, aki értő, empatikus módon kezdett el foglalkozni vele, sokat köszönhetünk neki. Ő igazán a zene szeretetét adta át Annának, együtt teáztak, beszélgettek zeneszerzőkről, -művekről, és kis lépésekben haladtak, mert az volt a célja, hogy a lányunkkal megszerettesse a hangszert, s nem pusztán a tananyagot akarta közvetíteni felé. Most Proszenyákné Gróf Mónika a mentora, oktatója a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolában. Általános iskolai tanulmányait pedig a Zrínyi Miklós Általános Iskolában végzi magántanulóként – így maga osztja be az idejét, és egyenlő mértékben fordíthatja energiáit úgy a közismereti tantárgyak elsajátítására, mint zongorajátékának csiszolására.

Anna édesanyja azt is elmondta, hogy leánya már 6 évesen saját dallamokat kreált, melyeket lekottáztak, ezek voltak az első szerzeményei, amelyeket azóta több is követett – Anna itt közbeveti: ő amúgy is a „kották szerelmese”, imádja forgatni őket. De a csúcs természetesen a zenélés.

– Amikor zongorázom, tulajdonképpen a végtelen szabadságot érzem meg – fogalmazott Anna. – Általában arra törekszem, hogy a zenével hangulatokat közvetítsek a közönségnek, miliőt teremtsek. Úgy érzem, ez általában sikerül is…

– Mindig nagy hangsúlyt fektettem rá, hogy Annát arra ösztönözzem: ne „csak” zongorázzon, ne pusztán megszólaltassa a hangszert, hanem vigye bele az érzelmeit, a gondolatait, „sztorizzon”, meséljen el a dallamokkal történeteket – vette át a szót édesapja, Eisenschreiber József. – Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy találtunk olyan tanárszemélyiségeket, akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi, a szülei.

Jelen állás szerint Anna jó úton halad afelé, hogy a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium zongora tanszakán folytassa tanulmányait – habár annyira virtuóz már most, hogy akár egyetemre is mehetne rögtön, de a középfok az oktatás kihagyhatatlan, megkerülhetetlen eleme a magyar oktatási rendszerben, így kénytelen lesz teljesíteni. Mondjuk itt is jó kezek közt lesz: tudható, hogy Megyimóreczné Schmidt Ildikó foglalkozik majd vele, aki Boros Misit, a Virtuózok tehetségkutató verseny ma már országosan ismert győztes zongoristáját is tanította.

– A kedvenc zeneszerzőm Chopin, de szeretem Mozartot, Liszt Ferencet is – árulta el érdeklődésünkre Anna, aki szabad idejében is inkább klasszikus zenét hallgat, napjaink zenei stílusai nemigen elégítik ki. – Chopint az érzelmessége, Mozartot a játékossága, Lisztet pedig a virtuozitása miatt kedvelem. A szakgimnáziumban azonban két hangszeren kell megtanulni játszani, így a zongora mellé nekem is kellett választanom még valamit, s nekem az ütősök tetszettek meg, így azok mellett tettem le a voksom. Ez szerintem azért is jó döntés volt, mert fogyatkoznak az ütőhangszerek mellől az emberek, lassan, de biztosan csökkenti a létszámot a kiöregedés.

Anna arról is beszélt: eddigi koncertjeinek egyik igazi csúcsa volt, amikor Nagykanizsa városnapi díszközgyűlésen léphetett fel tavaly, a versenyek közül pedig a Győrben megrendezett Nagy Zoltán zongoraversenyt tartja nagyon emlékezetesnek, amelyen a maximálisan adható 60 pontból 59-et ért el, és így aranydíjas lett. Mint vallja, ez nagy mérföldkő volt az életében.

– Hogy mi az álmom? – kérdezett vissza. – Szeretnék zongoraművésszé válni – boldog lennék, ha sikerülne… S ha lehet, szívesen foglalkoznék zeneszerzéssel is a későbbiekben.