Őszi fügemustra a biokertészünk birodalmában

S láss csodát, ahogy bekukkantottam a levelek mögé, a nyári termésnél ugyan kisebb, de szép barnára érett apró szütyők kellették magukat. Nem hittem, hogy az idén beérnek, jót tett nekik a vénasszonyok nyara – kár, hogy a hangyák előbb észrevették… Szóval kipróbálom a sze­mölcs­irtást, ártani nem árthat, sőt, akinek esetleg van egy-két tyúkszeme, azokra is rákenheti, hátha… Fájdalomcsillapító erejét a népgyógyászat rovarcsípések esetén már évszázadok óta hasznosítja.

Kissé mediterránba hajló éghajlatunkon a szabad ég alatt általában az adriai típusú „közönséges” füge, a Ficus carica érzi jól magát, ha sikeresen berendezkedett, s az alakítástól függően 2-3 méteres bokorrá, fává terebélyesedhet. Ez a fajta kizárólag nővirágokat fakaszt, amelyek megtermékenyítés nélkül alakulnak át mag nélküli terméssé. A kedvelt téli csemege, a koszorúba fűzött préselt aszalt füge a szmirnai rokonsághoz tartozik, ez már kétivarú virágokat nevel, de szerencséjére önbeporzós. A puccos kaprifüge-família virágainak megtermékenyítéséhez már kell egy aprócska, 1-2 milliméteres rovar, a fügedarázs, ami viszont egy kényes és bonyolult életű jószág és nem élné túl a mi zegernye teleinket. Maga a növény is kimondottan melegigényes, nálunk csak napsütötte, védett helyen, déli házfalak oltalmában marad meg. Télen gondos bugyolálással sikeresen megvédhetjük a hidegtől, egyébként mínusz 15 fok körül már elfagynak a föld feletti részei. Jókora fügebokor esetén a takargatás nem egyszerű mutatvány, csicsóka-, kukorica- és napraforgószárból építünk köréje sátrat, amit száraz falevéllel bélelek ki.

Egyik kedves ismerősöm azt állította, még sohasem látott fügefán virágot. Dehogynem! Maga a gyümölcs a virág, a különös, kelyhet alkotó, gömbölyded vagy körte alakú „serlegvirágzat”. Első ránézésre akár egy duci bimbó, a serleg belső felületén sorakoznak a virágok, amik aztán apró termések sokaságává alakulnak, s a befele fordult, az érés során elhúsosodott virágzati tengellyel és termésfallal együtt alkotják az ehető, finom „terméságazatot”. A füge az egyik legtáplálóbb gyümölcsünk, szénhidrátokban gazdag, kis puttonya dugig van létfontosságú ásványi anyagokkal, rézzel, mangánnal, magnéziummal, káliummal, kalciummal, különböző anti­oxidánsokkal, Omega zsírsavakkal, nélkülözhetetlen A-, B1-, B2- és K-vitaminokkal.

Emésztést segítő hatása is közismert, de mielőtt degeszre ennénk magunkat belőle, gondoljunk arra, hogy mediterrán őshazájában már évezredekkel ezelőtt is fügeterápiával kezelték a székrekedést, a mai hivatalos orvoslásban gyerekeknek is adható kíméletes hashajtó szirupot gyártanak belőle. Nem csak az emésztést segíti, hanem megszünteti a gyomor­égést, gyógyítja a krónikus gyomorhurutot, a gyomorfekélyt és gyógyír minden idegi eredetű gyomorpanaszra. A gyümölcs főzete (akár az aszalt, akár a nyers fügéből) nyugtatja a nyálkahártyát, csökkenti a gyulladást, így jóízű és légzésjavító gyógy­itallal kúrálhatjuk a megfázással járó nyavalyáinkat. A friss füge külsőleg is természet adta patikaszer: kelésekre, bőrduzzanatokra, rovarcsípésekre lágyító, gyulladáscsökkentő borogatást készíthetünk belőle. Fügekrémmel házilag is enyhíthetjük az ekcéma, a pikkelysömör és a fehér bőrfoltok (vitiligo) tüneteit. A passzírozott fügéből bőrtápláló és ránctalanító pakolást keverhetünk magunknak – adalékok nélkül kenjük az arcunkra, a dekoltázsunkra és hagyjuk rajta legalább 20 percig.

A jókora levelei nem csak ádámkosztümként hasznosíthatók. Zsenge állapotukban bővelkednek a bioaktív anyagokban, a gyümölcshöz hasonlóan serkentik az emésztést és hatékonyak a cukorbetegség, a magas koleszterinszint kezelésében, a főzete gyomor­erősítő hatású. A török gőzfürdőkben még napjainkban is a fügelevélteával kezelik a fáradt, duzzadt, fájó végtagokat.