Ezúttal Kaliforniában teljesített emberfeletti módon

2019.09.10. 18:00

Zalaiként lett legendás ultrafutó dr. Lubics Szilvia

Egyre kevesebb az olyan zalai, aki ne ismerné dr. Lubics Szilvia nevét. A férjével, dr. Lubics Györggyel Nagykanizsán élő hahóti fogorvosnő 3 nagyfiú büszke édesanyja, ám az ország nem elsősorban innen ismeri Szilvit.

Bálizs Zsuzsa

2006 óta ultrafutó, s az elmúlt 13 esztendő során egyre elképesztőbb teljesítményeket tett le az asztalra. Az átlagemberek számára gépjárművel is komoly távolságokat futva teszi meg, nem is akármilyen eredménnyel. Szilvivel nagykanizsai otthonában beszélgettünk nem csupán a futásról, s a mindennapokról, hanem kedvenc háziállatairól, s az előtte álló feladatokról is.

Vajon milyen volt gyerekként a minden hazai ultraversenyt megnyerő futónő? Meglepően hangozhat, ám a jászberényi általános iskolai testnevelésóráktól kifejezetten rettegett. – „Hónapokon át rémálmaim voltak, mert bukfencelnünk kellett a gerendán. Iszonyatosan féltem a tornaóráktól, mert azt erőltették, amitől rettegtem. Pár éve aztán találkoztunk Berényben a tanár úrral, aki megdöbbent, hova jutott egykori tanítványa. Vagány viszont még most sem vagyok, még a víziparkok csúszdáit is messze elkerülöm.”

Kétgyermekes anyukaként, 2003-ban kezdett el rendszeresen futni, majd legkisebb fia, Kolos születése után egy évvel, 2006-ban indult el ultratávokon első alkalommal. Sorra jöttek a sikerek, pedig a 3 gyermek miatt nem igazán jutott energiája túl sok edzésre. 2007-ben már válogatott lett, 100 km-t futott nemzeti színekben. Aztán amikor 2009-ben már 120 kilométernél is többet tudott 12 óra alatt futni, adta magát a helyzet, hogy meg kellene próbálni a 24 órás távot... Az éjszaka és a vízválasztót jelentő második 12 órás etap jelentik az egynapos versenyek igazi buktatóit, ezekkel Szilvinek is meggyűlt a baja. Olyannyira, hogy élete első Spartathlon versenye után kijelentette, többet nem megy Athénba erre a versenyre. Aztán a következő év mégis az Akropoliszon találta... Méghozzá nem is akármilyen eredménnyel, hiszen húsz évvel Bogár János legendás győzelme után övé lett a babérkoszorú, 2011-ben megnyerte a női versenyt. Teljesítményét még két alkalommal ismételte meg, így háromszoros Spartathlon-győztesnek vallhatja magát. Ezzel pedig egycsapásra az Athén és Spárta között megrendezett 246 km-es verseny legendái közé került.

A Spartathlon díjai a Lubics család falán: az antik időkre emlékeztető sarló és az olajág
Fotó: Bálizs Zsuzsa / Zalai Hírlap

- Manapság egyre többen szeretnének ultrázni, egyre több a nő is. Viszont megfigyelhető, hogy sokan türelmetlenek: átugorják a köztes stádiumokat, 1-2 maraton után egyből megcélozzák az ultratávokat, bár sem fizikálisan, sem fejben még nem állnak készen – vélekedett a futónő.

Mostanában egyre inkább a magányos futásokat preferálja, hatalmas kihívást lát abban, amikor egyedül, segítség nélkül kell eljutnia a célig, ismeretlen helyeken és tájakon, nagy hátizsákkal. Igazi expedíciós futások ezek, melyek kiszakítják a hétköznapokból, s teljesen kikapcsolják.

Versenyek előtt nagyon sokat edz, a nyáron ez napi 2 órát jelentett, zsákkal a hátán, terepen, dombos edzéssel, hisz mostanában az aszfaltot eléggé hanyagolta. Átlagosan 120 km-el készül hetente, ehhez jön még 3 óra erősítés.

S hogy lehet Zalában felkészülni a sivatagi, illetve egyéb extrém terepes körülményekre? – Homokkomáromban lehet gyakorolni, de nem ugyanaz, mint a Góbi-sivatagban... Terepen kevesebb a sikerélmény, több a mélypont, nem lehet annyira haladni, mint aszfalton, de azt vettem észre, hogy eljutottam abba a korszakomba, hogy az ilyen versenyek fognak meg inkább. Az Egyesült Államokbeli, 2017-es Badwater után – melyet a közel 50 fokos hőmérséklet miatt a világ legkeményebb ultraversenyének tartanak, s ahol 4. helyezést ért el – kellett valami más, ahol csak magának bizonyít, elvárások nélkül. Két örömverseny után – Korfu és Florida – következett Chilében az Atacama-sivatag, s az ugrás az ismeretlenbe.

Az Atacama-sivatagot is meghódította a kanizsai ultrafutó

- Egy ruhában kellett lennem egy hétig, s csupán egy zsákom volt egész hétre ételekkel együtt. A felkészülés során többször is kint aludtam a kertben, napközben pedig teszteltem a fogyasztandó táplálékokat. Nagyon feltöltődtem a versenytől, óriási lelki pluszt adott, a dűnéken futás hatalmas flow-t jelentett. Rájöttem, hogy imádok homokban futni. Igaz, hogy mindened telemegy ilyenkor homokkal és a tisztálkodás egyetlen módja a nedves törlőkendő, de van a sivatagnak valami varázsa. Nagy ajándék tud lenni ilyen körülmények között egy tiszta zokni is, igazi ünnepnek számít a verseny során.

Az Atacama sivatag homokdűnéi között
Fotó: Racing the Planet

Következett a namíbiai folytatás, ami szintén jól sikerült, szinte végig futott. Idén nyárra pedig kialakult az új terv: az Ultra Góbit 3 éve nézegeti, ám ez a verseny nagy felkészülést igényelt. – Itt nincsenek táborok, csak vizespontok 10-15 kilométerenként, ahova előre kell küldeni a csomagot, ám mivel az ember nem ismeri a terepet, így nehéz megtervezni, ráadásul idén új a pálya is – magyarázta Szilvi, akinek asztmája miatt további nehézségekre is fel kell készülnie, emiatt a kertben hipoxiás sátorban aludt, hogy a 2000 méter feletti körülmények se okozzanak akkora gondot számára.

S hogy lehet felkészülni az extrém körülményekre? – Lélekben nehéz igazán, ám én mindig igyekszem magamra fókuszálni. Figyelem, ittam-e eleget, mi a következő szakasz. Kis jegyzeteket viszek, hogy tudjam, milyen a felület, mi a következő pont, milyen az itiner: lejt vagy emelkedik, avagy sík-e a terep. Jeladón követhető a külvilág számára, mikor hol jár a futó. Szilvi, mint mindig, az éjszakától tart kicsit, mely mindig rémisztő számára.

Az eddigi sivatagi futások díjaival: középen a Badwater övcsatja, balra a namíbiai verseny emlékérme, jobbra pedig az Atacamában rendezett verseny elismerése Fotó: Bálizs Zsuzsa / Zalai Hírlap

Hónapokon át úgy készült, hogy augusztus 9-én rajtol az Ultra Gobi 400 elnevezésű, a Góbi-sivatag kínai felén megrendezésre kerülő versenyen, ahol 25 kínai és 25 külföldi ultrafutó indulhat. Pontosabban csak indulhatott volna, hiszen kiutazása előtt 2 nappal érkezett a sokkoló hír: a kínai hatóságok nem engedélyezték a belépést a külföldi futók számára a Tibeti-fennsíkra. A nagykanizsai hosszútávfutó tehát mégsem utazhatott el az élete legnagyobb kihívását jelentő, 400 km hosszú, extrém megmérettetésre. Interjúnk az utazás előtt néhány nappal készült, amikor még minden pillanata a sivatagi futásnak volt alárendelve: beszélgetésünk előtt nem sokkal érkezett meg edzéséről, melyre imádott vizslái, Marcipán és Mangó is elkísérték. Már össze volt készítve a csomagja is, minden készen állt a nagy utazásra, amikor érkezett a hidegzuhany... Szilvit azonban nem olyan fából faragták, hogy ez eltántoríthatta volna, s férjével, dr. Lubics Györggyel együtt úgy döntöttek, nem hagyják veszni azt, hogy remek formában várhatta a rajtot: az Egyesült Államok-beli Cascade hegységben megrendezett ’Bigfoot 200 Endurance Run’ elnevezésű versenyen indul a sivatag helyett. Nem kisebb erőpróba várt rá itt sem: egyrészt 330 kilométert kellett megtennie, másrészt mindemellé 13000 méteres szintkülönbség járult. Szerencsére a verseny szervezői is méltányolták kínai kálváriáját, s az utolsó pillanatban nevezhetett a megmérettetésre. 38 nő és 121 férfi vállalkozott az embert próbáló feladatra, azonban már 24 órával a rajt után jóval kevesebben maradtak. Jól jellemzik Szilvi mentalitását az első éjszakával kapcsolatos gondolatai:

- “Az első éjszakán a versenyre lecsapó vihar alaposan megrostálta a mezőnyt, rengetegen szálltak ki. A szélorkán, a rettenetes hideg és a jeges eső még hagyján, de amikor egy kopár hegyoldalban fut az ember, ahol még egy fa sincs a közelben, és száz méteren belül többször is lecsap egy-egy villám, akkor a legkeményebbek is elgondolkodnak rajta, megéri-e folytatni. Nem tagadom, nagyon féltem, el is sírtam magam, de közben az járt a fejemben, hogy nem állhatok meg, mert megfagyok. Összeszorítottam a fogam, és mentem tovább.”

Szilvi a kaliforniai Big Foot Run céljában, 330 km teljesítése után

A párás idő miatt a szétázott zoknija és cipője nem tudott megszáradni, így viszont komoly egészségügyi problémái adódtak: talpáról szinte leázott a bőr, így körbe kellett ragasztani, cipőjébe azonban nem fért bele, így azt szét kellett vágnia... Ennél azonban még komolyabb veszély is leselkedett rá: a fáradtság és kialvatlanság miatt komoly hallucinációi lettek.

- Eredeti terveimnek megfelelően 48 óráig nem feküdtem le egyáltalán, így aztán már durván hallucinálni kezdtem. Ezt követően is csupán 15-20 perceket aludtam egy alkalommal, a 4 nap során összesen 4-5 órát töltöttem alvással, ám ez arra pont elég volt, hogy tovább tudjak indulni. A hallucinációk viszont igazán rémisztőek, s ezekkel valamennyi teljesítő megküzdött.

Az igazán embert próbáló feladat után Szilvi immár hazai környezetben „lábadozik”, többek között kutyáival, akikre verseny közben is sokat gondol, s a hátizsákján látható plüssvizsla is emlékezteti rájuk. (A kabalaplüss az amerikai versenyen az első éjszakai nagy viharban elveszett, ám egy futótárs megtalálta és Szilvi meghatódva vette át tőle.) Gyerekkora óta „kutyabolond”, s a 3 eb nem csupán társ futás közben, de biztonságérzetet is nyújt, amikor egyedül edz.

Szilvi és hűséges vizslái, Marcipán és Mangó a kanizsai ház kertjében
Fotó: Bálizs Zsuzsa / Zalai Hírlap

S bár a pályán sokszor egyedül vívja meg harcát a távokkal, magánéletében immár több, mint két évtizede hűséges társa férje, dr. Lubics György háziorvos. – Gyuri szervez le számomra mindent a külföldi versenyekre. A repülőt, a transzfereket, a szállásokat, mindent neki köszönhetek. Velem ellentétben ő mindig is sportember volt, korábban focizott, aztán elkezdett futni ő is, már egy ideje ultrázik is. Jó érzés, hogy a fiaim is rákaptak a futás ízére, bár ezt soha nem erőltettük náluk. – meséli Szilvi. Világhírt hozó hobbijának egyébként két lenyomatát is őrzi a testén: a Spartathlon olajágát a három győzelem évszámával a bokáján, míg a Badwater kaktuszát karján.

A Spartathlon győzelmi dobogóján

- Számomra nagyon fontos, hogy azt tudjam értékelni, amim van – vallja Szilvi.

Nincsenek olyan lehetőségeim, mint a sztársportolóknak. Csupán 3 hetente jutok el masszőrhöz, de tudom, hogy ebből kell kihoznom a legtöbbet. Nincs profi dietetikusom, nincs magaslati edzőtáborom, de nagyon sokan állnak mellettem, akiknek hálás lehetek. Szerettem volna jótékonysági célra is fordítani a futást, ezért tett nagyon boldoggá, hogy a Cherrisk programhoz csatlakozhattam, ahol egy olyan biztosító állt mellém, akik a sportos és egészséges életmódot díjzzák. Egy applikáció segítségével cseresznyéket lehet gyűjteni lépésszámláló segítségével, amiket ők forintosítanak, s a 7 év daganatos kisgyermekeket üdültető Bátor Tábort támogathatjuk vele. 2 családi tábor étkezését szeretnénk állni ebből, s hál Istennek nagyon sokan csatlakoztak hozzánk, 3,2 millió forintot összegyűjtve.

S hogy ennyi különleges verseny után mi az, ami még kihívást jelenthet? A sivatagi versenysorozatnak van egy különleges állomása, melyet az Antarktiszon rendeznek, Lubics Szilvia pedig már tájékozódott a sporteseménnyel kapcsolatban... Ki tudja, egy napon esetleg egy pingvin is megjelenik valahol a tetoválások között?

Dr. Lubics Szilvia ultrafutó kitüntetései:

  • Magyar Becsület Rend (2016)
  • Zalai Prima Díj (2018)
  • Magyar Olimpiai Bizottság: Nők Sportjáért – különdíj – 2014
  • Az év ultrafutója a világon választás, 3. helyezés – 2014
  • Az év ultrafutója Magyarországon – 2011-2014
  • Zala Megye Díszpolgára (2012)
  • Nagykanizsa Város Sportjáért (2012)
  •  

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában