Zalában harminc éve nem látott pillangót fotózott Bekő Tamás az Aggteleki-karszton

Már majdnem feladta, elfogyott a felkutatásra szánt idő, és akkor az utolsó esélyt adó délelőttön egyszer csak megjelent a szépség. Jött, áttekintette a völgyet, végül engedte magát. Aztán távozott és pár héttel később már valahol élettelenül hevert az erdei avarban.

Valószínűleg túl bulváros a felvezetés. Olvasóink azonban már ismerik Bekő Tamásnak a Zala Megyei Levéltár munkatársának és lapunk állandó szerzőjének lepkészeti (entomológia) tevékenységét. Hiszen nem másról van szó, mint arról, hogy megpróbálta lencsevégre kapni a nagy nyárfalepkét, tudományos nevén a Limenitis populit. E rovar valószínűleg hazánkban a kihalással küzd. A Magyarországon honos közel 170 nappali lepkefaj közül épp ezért a gyermektenyérnyi nagy nyárfalepke fokozottan védett. Aki esélyt szeretne a vele való találkozásra, annak az Aggteleki- karszthoz kell utaznia. Ezt tette néhány hete Bekő Tamás is. Nem volt egyedül a különös vadászattal, de erről később.

– Gyerekkoromban a Természet Képekben című határozókönyvben olvastam először a nagy fehér admirál lepkének nevezett gyönyörű rovarról, de soha nem láttam lepkészkedéseim helyszínén, Zalatárnok környékén egyet sem – mondta Bekő Tamás.

– Később kiderült, hogy az angol fordításból keletkezett a névvariáns. Régen nagy enyhésznek is nevezték a nyárfalepkét, amely legendás fajnak számít, azért hívják így, mert a rezgőnyár a tápnövénye. Az élelem alapanyagául szolgáló fafaj maga is erősen visszaszorult hazánkban. Néhány éve még a Dunántúl több pontján is élt, regisztrálták az Őrségben, a Kőszegi és a Soproni- hegységben, sőt még megyénkben Zalalövő környékén is tenyészett egy kisebb populációja.

A lepke az üde lomberdők, hűvös és páradús környezetét kedveli, magas fák koronájában érzi jól magát, felfelé igyekszik, a hernyó és a báb életszakasz után csak táplálkozni repül le földközelbe. Nedvességet és ásványi sókat keres, amit leginkább a talajban és az állati ürülékben talál meg. A Jósvafőhöz közeli völgyekben a rideg tartású hucul ménes trágyája kedvez is a lepkéknek. A klímaváltozás annál kevésbé. Európai élőhelyei izolálódtak (jelenleg elsősorban a magasabb hegyekben vannak nagyobb állományai), egyedszáma mindenütt lecsökkent.

– A rovarok a legérzékenyebb indikátor fajok a környezeti változás azonnal érzékelhető a viselkedésük, szaporodásuk átalakulásával. Ezért kér mindenkit, ne tegyék rovargyűjtemény áldozatává őket. Igaz, hogy Gerald Durell azt mondta, minden természettudós lepkegyűjtőként kezdte, ma már ehhez túl kritikus a helyzet. A fotózás is gyűjtés, elégedjünk meg azzal.

Az idei lepkemegfigyelés idejére dr. Kalotás Zsolt természetvédelmi szakember Gemencről hozott rókaürüléket, de sokáig még ez sem csalogatta elő az egynemzedékes és erősen rejtőzködő populit. De hogy is néz ki őkelme? Kinyitott szárnyainak alapszíne fekete, ám bizonyos szögben kékes fénnyel irizálnak, öszszecsukott szárnyai fonákja narancsszínű, szürkésfehér foltokkal. A nyitott szárnyaival a nap melegét szívja be, ha túl meleg van, összecsukódik.

– Ezért árnyékot tart az ember, amikor fotózza.

Ami majdnem nem jött öszsze, majdnem hiába tette meg a több száz kilométert. Ott tartózkodása utolsó napján már összecsomagolt, de gondolt egyet, még egyszer viszszament a völgybe. A szintén ritka vörös rókalepkét sikerült lencsevégre kapni, de a populi… És akkor meglátta.

– Ott ült a rókakakin és táplálkozott. Esküszöm, remegett kezem, lábam. Felrepült, hatalmas köröket írt le, én meg szaladtam utána. Időnként leszállt a zöld növényzetre, majd ismét fel a magasba. Nem csak dokumentálni akartam az előfordulást, esztétikailag is elfogadható képet szerettem volna. Később a tűző napon a saját árnyékom védelmében sikerült néhány felvételt készítenem róla, majd a kezemre is rászállt. Aztán jött egy vadabb, frissebb kelésű is, szóval két példányt is láttam.

Azokban a pünkösdi napokban szinte csak Bekő Tamásnak volt szerencséje, akit lepkész és fotós barátja Dékány Sándor Miklós navigált a megfelelő helyre. Pedig sokan érkeztek ide. Például Hamburgból az a 73 éves nyugalmazott pedagógus, Klein László, aki ezekben a napokban már Peruban lepkészik. De a levéltáros megismerkedett egy holland pszichiáter professzorral is, aki szintén a lepkék miatt utazott Jósvafőre. A fotografáló lepkészek közt egy-egy kivételes felvétel presztízsértékű. Nem véletlen: a populi ritkán kerül szem elé és csak néhány hétig él. A nagy nyárfalepke egyetlen példányának eszmei értéke százezer forint, elpusztítása szigorú büntetést von maga után. Magyarországon a rajongói a lepkék királyának nevezik.