Szovjet kontroll komisszió a vármegyeházán

Magyarországon a brit és amerikai misszió – katonai erő híján – szinte csak jelképes volt, a bizottság erejét, támaszkodva a megszálló Vörös Hadseregre, a szovjetek adták. A Magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) minden vármegyében létesített kirendeltséget, amit akkori köznapi nevén kontroll komisszió­nak neveztek.

Zala megyében, ahogy másutt is, csak szovjet tisztek alkották a helyi szövetséges ellenőrző bizottságot, akik a megye székhelyén, Zalaegerszegen, a vármegyeházán rendezkedtek be. A „kontroll komisszió” a városi és vármegyei szovjet katonai parancsnokság mellett inkább egy politikai irányító szerv volt, amely a magyar közigazgatás felett állva, lényegében teljhatalommal rendelkezett minden kérdésben. A Zala vármegyei SZEB első vezetője Golubjev őrnagy volt, akit később Zselannij őrnagy váltott ezen a poszton, aki a bizottság működésének végéig, 1947. szeptember 15-ig látta el ezt a feladatot. A megyei ellenőrző bizottság létszáma pár tucatot számlált, az elhelyezéséről és ellátásáról a helyi hatóságoknak kellett gondoskodni. Az ellenőrző bizottság első körben lényegében a megye minden szegmenséről részletekbe menő adatokat kért a magyar polgári közigazgatástól. A mezőgazdaságtól kezdve az ipari és egyéb más gazdasági létesítményeken át a helyi társadalom demográfiai viszonyairól érdeklődtek folyamatosan, igen rövid határidőket szabva a válaszadásra, amit szigorúan be is tartattak. Első dolguk tehát a tájékozódás volt a megszállt területre vonatkozóan.

A későbbiek során a legfontosabb politikai és gazdasági folyamatokon állandóan rajta tartották a szemüket és kezüket. Számos esetben nemcsak ellenőrizték, hanem befolyásolták is az eseményeket, így például állandóan sürgették a földosztás mihamarábbi befejezését, amibe nemegyszer direkt módon is beavatkoztak. Formailag a fegyverszüneti szerződésből fakadóan a fasiszta maradványok – ideértve annak személyi és tárgyi vonzatait – eltüntetése volt az ellenőrző bizottság egyik fő feladata, amit idővel a megszállók a politikai érdeküknek megfelelően értelmeztek és kezeltek. Ennek megfelelően különösen a fasisztának minősített szervezetek és egyesületek feloszlatása, a fasiszta sajtótermékek megsemmisítése és a háborús bűnösök megbüntetése volt az ellenőrzés elsődleges tárgya, továbbá a háborús jóvátétel fizetését kísérték figyelemmel. Erről a tevékenységükről a megyei kirendeltségek szovjet vezetőit időközönként beszámoltatták a Magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság budapesti központjában, ahol Vorosilov, majd Szviridov tábornok vezénylete alatt a brit és amerikai képviselőknek csak mellékszerep jutott, hivatalos információkat lényegében csak a szovjetek beszámolói alapján kaphattak.

Az 1945 utáni politikai rendszerváltásban, a szovjetekhez eszmeileg közel álló pártok és azokon keresztül egyes személyek helyzetbe hozásában vagy éppen ellenkezőleg, a nemkívánatos szervezetek és személyek gyengítésében vagy egyenesen az „eltüntetésében”, vagyis a magyar belpolitika eseményeinek befolyásolásában alapvető szerepet játszott a szövetséges ellenőrző bizottság. A Zala megyei kirendeltséggel lényegében minden fontosabb helyi politikai lépést, személyi kinevezést ellenjegyeztetni kellett. Különösen az újonnan alakult szervek, így például a Zala Vármegyei Földbirtokrendező Tanács, a népbíróságok, nemzeti bizottságok vezetőit, a pártok alakítását és nem mellesleg az újságok megjelentetését figyelte árgus szemekkel a bizottság.

A vármegyei kontroll komisszió­nak kiterjedt a figyelme a szovjet hősi emlékművek és temetők létesítésére, a háborúban elhunyt szövetséges katonák tetemeinek exhumálására, azonosítására, később pedig a sírkertek megfelelő gondozását vagy éppen gondozatlanságát kérték számon. Rendszeresen, adott esetben – főleg ha annak nyomatékot kellett adni – a helyszínre való személyes kiszállással is ellenőrizték a közigazgatás vagy más ügyek menetét.

A helyi hatóságokkal, szervezetekkel, a lakossággal való együttműködésnek voltak békésebb elemei is, ami a különféle magyar–szovjet kulturális vagy sport­­rendezvényeken való protokolláris megjelenésekben is megnyilvánult. A magyar hatóságok mindig kínosan ügyeltek arra, hogy az ünnepi rendezvényekre időben kapjanak meghívót az ellenőrző bizottság prominensei is. Ennek elmaradásából vagy a késői kézbesítésekből nem egy esetben támadtak „diplomáciai” viharok, mivel a szovjet fél mindig zokon vette és jelezte is nemtetszését, ha kimaradt a protokollból. Néha a félrefordításból, a rossz tolmácsolásból fakadóan pitiáner ügyek esetén is hatalmas hólabdák keletkeztek, amit csak hosszas magyarázkodásokkal lehetett elsimítani. Ellenben a magyar fél kérései, különösen a szovjet katonák által elkövetett atrocitások ügyében rendszerint megválaszolatlanok, kivizsgálatlanok maradtak, vagy csak egy formális, később nem teljesített ígérvényt tett az ellenőrző bizottság.

Mindezek és a megszállás összes nyűge, terhe miatt mindenki várta a békeszerződés életbelépésének napját, 1947. szeptember 15-ét, mikor is a szövetséges ellenőrző bizottság távozott az országból, elvben a Vörös Hadsereggel együtt. Ma már tudjuk, hogy ezzel a megszállás csak formailag ért véget, a gyakorlatban ezután teljesedett ki. Akkor azonban, nem látva bele a nagypolitika bugyraiba, sokan őszintén hitték, hogy Magyarország a békeszerződés életbelépésével visszanyeri a függetlenségét. Az ellenőrző bizottság és a katonai parancsnokság távoztával Dávid János alispán sokatmondóan a következőket jelentette a pénzügyminiszternek: „Jelentem, hogy az orosz katonai parancsnokság az általa eddig használt vármegyeházát rendelkezésemre bocsátotta. Minden helyiséget a pincétől a padlásig fertőtleníteni, ciánozni, meszelni kell.”