Haldokló harcot folytattak a Monarchiáért

Október 14-én a csehek lakta területeken általános sztrájk kezdődött, amely követelte az önálló és független cseh köztársaság megteremtését. Erre a cseheknek komoly okuk volt, hiszen az antantdeklaráció Csehországot szövetséges államként ismerte el, vagyis a csehek magát az antantot tudhatták a hátuk mögött. Ugyanaznap a lengyel nemzeti tanács is kimondta a lengyelek lakta területek Monarchiától való elszakadását.

Miközben a Habsburgok birodalma végóráit élte, 1918. október 16. napján kiadott manifesztumával IV. Károly az Osztrák-Magyar Monarchiát – tulajdonképpen az osztrák területeket, a Magyar Királyság kivételével – szövetségi állammá nyilvánította, így az 1867-től fennálló Monarchia dualista államrendszere megszűnt létezni. A manifesztum elismerte a nemzetek önrendelkezési jogát, egyben fel is szólította őket a nemzeti tanácsaik megalakítására, de arra is, hogy maradjanak a Habsburg birodalom kebelében.

A Monarchia hadserege ekkor – legalábbis papíron – még jelentős erőt képviselt: a három és fél milliós létszámot számláló haderőből mintegy 474 ezer katona állt az arcvonalakban, 875 ezer fő pedig tartalékban. A hadtáp- és vasútbiztosító alakulatok 90 ezer, a munkásosztagok 110 ezer főt számláltak, míg a hátországban további 2 millió katona, illetve hadrafogható népfelkelő várakozott. Azonban ez a hadsereg nem hasonlított néhány évvel korábbi „önmagához”.

Az 1918. év eleji zendülések és lázadások, az év őszére felerősödtek. Az olasz arcvonalon október 10-én a 44. lövészhadosztály magyar többségű, 52. gyalogezrede Codroipóban először az erődítési munkálatok elvégzését tagadta meg, majd mikor ezért a tűzvonalba vezényelték, fellázadt. Egy nappal később a 38. honvédhadosztály 23. gyalogezredének magyar bakái nem voltak hajlandóak az olaszok arcvonalon áttört csapatai ellen támadni.

A lefolytatott vizsgálatok megállapították, hogy a katonáknak „elege van a háborúból, és nem hajlandóak tovább harcolni”. Az 1918. október 16. napi császári manifesztum, majd gróf Tisza István parlamentben tett ama kijelentése, miszerint „a háborút elvesztettük”, ismétcsak sokkolta a frontvonalak még harcoló, monarchista katonáit. Főként a szláv, román és olasz nemzetiségű katonák lázadoztak, de a magyar katonák is egyre-másra követelték a hazaszállításukat: például október 18-án a kivérzett 44. és 86. gyalogezredekből kialakított 52. gyalogezred menetszázadai lázadtak fel, mikor vissza akarták őket küldeni a tűzvonalba.

Két nap múlva a 17. hadosztály magyar ezredei lázadtak fel Tarcentótól délnyugatra, majd ennek hírére az 56. lövész-, és a 19. gyaloghadosztály cseh legénysége is. Az olasz frontvonalon általános lett a zúgolódás, például október 21-én a Monte Asolonétől keleti irányban állomásozó, 42. honvédhadosztály horvát katonái tagadták meg a harcot. A nagyarányú parancsmegtagadásokra tekintettel, a zendülők ellen hadbírósági eljárást már nem indítottak, és megtorlást sem alkalmaztak, hanem az elégedetlenkedő ezredeket tartalékba vezényelték az arcvonal mögé.

Hasonló események játszódtak le a Balkánon is. A közeledő antantcsapatok hírére a Monarchia déli határait védő katonák többsége úgy gondolta, nem akar elveszni a haldokló Monarchiáért folytatott egyenlőtlen küzdelemben. Az október elején a balkáni frontra érkező 9. és 30. hadosztályok alakulatai az első puskalövésre elhagyták a lövészárkokat, és hátramentek: a csehekből álló 9. hadosztály Vranjánál teljesen felbomlott, egyes részeit csak Leskovac térségében sikerült összeterelnie a hadvezetésnek. A 30. hadosztály tartalékként várakozó 70. gyalogezredét ezért a parancsnokok, már ki sem engedték az első vonalakba. Október 20-án a Jagodinánál várakozó, magyar többségű 3. vadászzászlóalj tagadta meg a harctérre vonulást. Egy nappal később a vegyes összetételű, 13. ulánusezred nem volt hajlandó a dunai átkelésre Orsovánál, míg 1918. október 22-én a 27. ezred cseh, német, szlovén és román nemzetiségű katonái is megtagadták a menetparancsot.

Kivégzéseket, megtorlásokat a parancsnokságok már sehol nem mertek elrendelni, ami azonban olaj volt a tűzre: október 23-án valóságos lázadássorozat vette kezdetét. A zendülést a 4. tüzérezred kezdte Turnu Severinnél, majd a 30. rohamzászlóalj lengyeljei és ruténjei, a 18. gyalogezred csehei, a 26. vadászzászlóalj magyarjai és a 27. vadászzászlóalj Bukovinából toborzott románjai is megtagadták az arcvonalbeli lőállások elfoglalását. Másnap, október 24-én pedig megindult az antant offenzíva az olasz fronton, és ez végképp romba döntötte a balkáni monarchista csapatok maradék harci kedvét is…