Deák Antal és a pozsonyi nők

Sőt, leveleiben olyan kendőzetlenül, leplezetlen nyíltsággal nyilatkozott a nőkről, mintha csak borozgatás közben beszélgetne a sógorával. „…egyszer él az ember a világon, éljen tehát kedve szerint” – fogalmazta meg életfilozófiáját 1827 farsangján.

A Zala vármegye országgyűlési követeként Pozsonyba érkező Deák Antal 1825 szeptemberében egy pékmesternél kapott szállást. Házigazdájának lányai nem lehettek valami szépek, mert csalódottan írta Oszterhuebernek, hogy a pékmesternek „három leánya van, de a három legalább is egy saeculumot [évszázadot] tesz; mellette a természet megtagadta szegényeknek az indulatokat gerjesztő tehetséget, és így, kedves Sógor, nincs mód abban is, hogy az ember gondjaitól néha-néha édesebb érzések között, a háznál menekedhetne meg; a piacról élni pedig veszedelmes.”

A mélyen vallásos, katolikus keresztény Deák Antal egyébként nem ütközött meg az örömlányok tömeges pozsonyi jelenlétén, sőt abban sem talált kivetnivalót, hogy a szóbeszéd szerint maga az esztergomi érsek, hercegprímás, az ekkor egyébként már 65 éves Rudnay Sándor intézkedett azok utánpótlásáról; legalábbis ez derül ki a sógorához 1825 októberében írt leveléből: „Kurva itt annyi volt, hogy keresni se kellett őket, de azt mondják, nagyon fogynak már most, aligha szükséget nem fog városunk szenvedni bennek; talán rossz a fuvarjok, elbúsultak szegények s tovább mentek; azt mondják, hogy a prímás tett már rendelést, hogy frissek hozattassanak.”

1825 novemberében Deák Antalnál vendégeskedett Pozsonyban Sümeghy Mihály táblabíró, a söjtöri földbirtokos és jó barát. „…jól mulattuk egymást itt – emlékezett az együtt töltött napokra Deák Antal –, mind a ketten elmerülve a pozsonyi szépeknek bájoló kellemeiben, majd csak nem bennek felejtettük – gondolatinkat”.

1826 januárjában a víg farsangi szórakozásokról írta Deák Antal a sógorának, hogy Pozsonyban „minden nap theatrom, minden héten háromszor bál van, és így a mulatság felesleges is”, melyhez – minden bizonnyal a testi, szerelmi örömökre utalva – hozzátette: „amiben pedig otthon többször szükséget is látok, itten szinte már az undorodásig való bővségében is vagyok annak”.

1826 májusában a húgának, Deák Klárának való kalapvásárlás, vagy inkább készíttetés kínált alkalmat Deák Antal számára, hogy ismerkedjen Pozsony szépeivel és csapja nekik a szelet: „A héten itt vásár lesz, Klárinak kalapot veszek, és ha gusztusomra valót nem találok, 35 Marchand Modénál [kalapkészítő lánynál] csak találok egyet, vagy ha készen nem volna, megtudakolom, melyiknél vagynak szebb lányok, annál csináltatok módra, s ezen tekintetből 10 forinttal többet szánok érette, mint vásárban adnék, ahol tudniillik semmi mellékes haszon sem háramolhatna reám – varietas delectat [a változatosság gyönyörködtet].”

Deák Antal az országgyűlés egyik szabadnapján, 1826 júniusában zalai követtársával, Szegedy Ferenccel egynapos látogatást tett Bécsben, hogy felkeresse a császárváros nevezetességeit, különös figyelmet szentelve a bécsi lányoknak, asszonyoknak. Úgy találta – számolt be róla sógorának – , hogy a város „fejérnépje nem oly kellemetes és tetszetős, mint a pozsonyi szépnem; valahány csak elejbém jött, mindannyit halaványnak és egyvalami szolgai lenyomatásból származott bús tekintetűnek láttam; nem oly vidám, nem oly szabad pillantatúak a leányok, mint Pozsonyban; talán ezt mind a szabad éghajlat okozza, mind attól is van, hogy itt már valamelyes magyar vér is elegyedik a fajba, s nem oly tiszta sváb vér marad a nemzésbe, mely a fajt rontja”.

Deák Antal már több mint kilenc hónapja Pozsonyban tartózkodott a hosszúra nyúló dié­tán, amikor 1826 júniusának elején Oszterheuber József azt kérdezte tőle, mennyire elégedett pozsonyi életével, a város adta örömökkel. Deák Antal ekkor a következőket vallotta sógorának az elégedettségéről: „anélkül is, ha nem írom meg annak mivoltát, gondolom, fogod bőven tudni magad, micsoda helyheztetésbe legyen; van az én itt lételemnek jó része is, rossz is, és noha a jó része talán több kellemes órákat szül”, az otthon, a jó barátok és ismerősök utáni vágy és sóvárgás „az ideig tartó kellemeit is itt töltött életemnek megdúlják”, és arra ösztönzik, hogy az országgyűlés mielőbbi befejezését kívánja.

Az országgyűlés azonban még sokáig folytatódott, így a következő év, 1827 farsangja is Pozsonyban találta Deák Antalt, aki – ha már a helyzet így hozta – igyekezett kihasználni a dolog jó oldalát. „…mivel az éjjeli bált 3 óráig éjfél után kihúztam, és így álmos vagyok, és most is már 12 óra felé jár az idő, pedig tudod, ekkor szoktak a lelkek járni […]; hogy a lelkek engemet is inkább ágyban találjanak, ahol a szeretetre méltó szép lelkekkel nagyon szeretek mulatni, ezen levelemet bezárom” – írta ekkor a sógorának.

Az országgyűlési követként 1825-től 1827-ig mintegy két évet Pozsonyban töltő Deák Antal a sógorához intézett leveleiben mindvégig virágnyelven célozgatott, vagy csak közvetett utalásokat tett a pozsonyi hölgyekhez fűződő, alkalminak látszó viszonyaira, kapcsolataira. Csupán 1827 augusztusában, a diétáról hazatérve „szólta el magát”, hogy állandó szeretőt tartott Pozsonyban (kedvese nevét vagy kilétét azonban ekkor is elhallgatta), amikor arról írt, miszerint „egy, a mostani ízlés szerint készült viklert” (női köpenyt, felöltőt) csináltatott a húgának, Deák Klárának: „most mind ilyent viselnek a nemesebb gusztusú dámák, de úgy gondolom, hogy hosszú lesz neki, mert szeretőmhez mérettem, az pedig Klárinál nagyobb”.