Hagyománnyá vált

2018.05.24. 15:09

Ökoiskolák találkoztak Nagykanizsán

A településrészi ökoiskolák találkozóját rendezték meg csütörtökön a Kiskanizsai Általános Iskolában, immáron 7. alkalommal. A találkozón a házigazda, valamint a palini és a miklósfai iskola csapatai vettek részt.

Horváth-Balogh Attila

A tornateremben kerékpáros ügyességi versenyt is rendeztek, képünkön Baranyai Bence, a palini iskola diákja látható Fotó: Horváth-Balogh Attila/ZH

Mint azt Molnár István, a Kiskanizsai Általános Iskola igazgatója elmondta: évek óta hagyomány, hogy a város külső részein működő ökoiskolák diákjai találkoznak. A találkozónak (melyet a Miklósfai Általános Iskola hívott életre) mindig más és más iskola ad otthont forgószínpad-szerűen, ezúttal a kiskanizsai intézményre került a sor. A találkozó idei fő témáját a hazai nemzeti parkok adták, különös tekintettel a közeliekre, így a Balaton-felvidéki, az Őrségi és a Duna-Dráva Nemzeti Parkra. A gyerekek ennek kapcsán előadást hallgathattak meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának két munkatársától, Wachter Kingától és Právics Márktól; előzetes feladatként pedig a 12-12 fős diákcsapatok a nemzeti parkokat bemutató tablókat kellett készíteniük. Ez utóbbiakból kiállítás nyílt az iskolában. A rendezvény keretében három bükkfacsemetét is elültettek az ökoiskolák tanulói.

A tornateremben kerékpáros ügyességi versenyt is rendeztek, képünkön Baranyai Bence, a palini iskola diákja látható Fotó: Horváth-Balogh Attila/ZH

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!