Zalai földmérő a szibériai fogolytáborokban

A könyörtelen életkörülmények ellenére e távoli hadifogolytáborok lakói megteremtették azt a szellemi, kulturális közeget, hasznos elfoglaltságot, mely a túléléshez is erőt adott. Köztük volt Illés István, aki 1896-ban született Zalaegerszegen.

Illés István családi háttere

Édesapja pénzügyi díjnok volt, édesanyja varrónőként kereste a kenyerét. Zalaegerszegen, a püspöki majorral szemben élt szerény körülmények között a hatgyermekes család. A fiú játszótársai a majori cselédek gyermekei közül kerültek ki, ő volt barátai „fúró-faragója”. Kedvtelésből a bognár- és asztalosmesterséget csaknem teljesen kitanulta, melynek később nagy hasznát vette. Édesanyja elve az volt, hogy mindenáron tanulni kell, ezért a család szűkös anyagi helyzete ellenére István gimnáziumba járt, Zalaegerszegen négy osztályt végzett.

Tizennégy éves korában édesapját Ipolyságra, majd Pozsonyba helyezték. István tanulás mellett a földmérési térképtárban dolgozott késő estig, hogy családján segítsen. 1914-ben érettségizett, majd az Állami Földmérés 5. felmérési felügyelőségén kapott állást. Innen vonult be katonának a pozsonyi császári és királyi 72. gyalogezredbe 1915 májusában. Dr. Mező Ferenc zalai olimpiai bajnokunk is ebben az ezredben szolgált, de ő 1915 tavaszán már könyvet írt a galíciai fronton átélt eseményekről a tábori kórházban.

Fogságba esett

Illés Istvánt tartalékos tiszti kiképzés után 1915 decemberében a galíciai hadszíntérre vitték hadapródi rangban. 1916 júliusában a Bruszilov-offenzíva során, visszavonulás közben, zászlósként esett fogságba. A nagy erejű áttörés a történelem egyik legnagyobb emberáldozattal járó összecsapása volt, melynek során a Monarchia 380 ezer katonája került fogságba, és kezdte meg hosszú útját kelet felé az orosz cár végtelen birodalmában. Illés Istvánt a Kijev melletti Darnyica gyűjtőtáborából az Amur partján fekvő kelet-szibériai nagyváros, Habarovszk lágerébe szállították.

A testi-lelki szenvedés, honvágy, egyhangúság ellenszereként e szibériai táborokban a lehetőségekhez képest élénk művelődési, kulturális és sportélet alakult ki. A fogoly tisztek ismeretterjesztő előadásokat tartottak, művészi alkotások születtek, emlékezetből játszottak darabokat a műkedvelő zenekarok és a színházi társulatok, újságok jelentek meg, az épületek udvarán pedig futballcsapatok mérkőztek egymással, javítva a hangulatot.

A táborban raboskodott több jeles geodéta, aki földmérő tanfolyamot tartott az érdeklődőknek, melyen Illés István is részt vett. Az oroszokat megtévesztve sikerült mérnöki felszerelést becsempészniük a táborba, de ezt csak a négy fal között használhatták. Illés István titokban szögek és távolságok mérésére alkalmas optikai műszert, teodolitot készített fából, hogy táboron kívüli pontokat is meghatározhassanak, de az oroszok leleplezték a tervet. 1917-ben kitört a forradalom, a foglyok hazaszállítása azonban a fellángoló polgárháború miatt nem történhetett meg. A cári világ bukása a táborlakók számára szabadabb mozgáslehetőséget eredményezett. A geodéta csoport saját készítésű mérőasztallal aprólékosan felmérhette a környéket.

Illés István a geodéziai tanulmányokon kívül asztalosmunkákat végzett, önállóan hangszereket – cimbalmot, két nagybőgőt – készített a tábor zenekarának, gépészeti munkákban dolgozott.

Áttelepítették őket

1918 őszén 12 kilométerrel délebbre, az Usszuri folyó menti Krasznaja Rjecska falucska melletti fogolytáborba telepítették át őket. Az Usszuri Mandzsúria keleti határfolyója, Habarovszknál ömlik az Amurba. A települést 330 kilométer széles partszakasz választja el a Japán-tengertől. A magaslaton fekvő tábor vöröstéglás épületegyüttese azelőtt orosz tüzérségi laktanyaként működött. Orosz fennhatóság alatt a legrosszabb állapotú fogolytábor volt. 1918. szeptember 10-én vették át az amerikaiak, utána lényegesen javult az élelmiszerellátás, vízvezeték, fürdő épült, bevezették a villanyvilágítást. A geodéták az amerikaiaktól kapott valódi műszerekkel készíthették el a táborrendezéshez használt rétegvonalas térképet. 1919 tavaszán a tábor japán kézre került. Az egyszerű japán katona jót derült a hasonlóság hiányán, de szimpátiával viszonyult a magyarokhoz, mint legnyugatibb rokonaihoz. A japán vezetéstől komoly megbízást kapott a földmérő csapat a környék 100 négyzetkilométernyi területének térképezésére. A felméréseket Tóth Lajos és Illés István végezte. Viszonyítási pontként fákat alakítottak át és a tábor víztornyát is felhasználták észlelőállásnak a háromszögelési hálózathoz. Sikerült magassági felvételeket is készíteniük. Illés István háromnegyed évig szerkesztette a japán és orosz felirattal ellátott térképet, melyet a japánok eredményesen használtak katonai célokra. A két geodéta a valósághoz hű gipszmodellt is készített a táborról. A makett s a térkép a háború után a tokiói japán császári hadtörténelmi múzeumba került.

1919. október 26-án a krasznaja-rjecskai táborban alakult meg a Hadifogoly Magyarok Szövetsége.

Hazaszállították

Illés Istvánt hosszas előkészítés után a Magyar Vöröskereszt-misszó által szervezett egyik hajó szállította haza 1920 őszén. A Vlagyivosztok-Trieszt hajóút több mint egy hónapig tartott egzotikus kikötőállomásokon keresztül. Útközben egy hetet töltöttek Vietnam fővárosában, Saigonban.

A fiatalember itthon munka mellett tanult, gépészmérnöki oklevelet szerzett a Műegyetemen 1926-ban. 1931-től a Háromszögelő Hivatalnál helyezkedett el. 1937-ben Magyar geodéták Szibériában címmel, 117 eredeti fotóval színesített előadást tartott a Magyar Mérnök- és Építészegyletben, mely alkalommal néprajzi megfigyeléseit és a hadifogolyéletet is bemutatta. 1950-től az országos alapvonalmérést irányította. A nevét viselő állványos gúláért „kiváló újító” elismerésben részesült. Geodéziai rajz című cikksorozata a térképrajzoló képzés számára volt iránymutató. Illés István tagja a magyar földmérők arcképcsarnokának.