Hunyadi Mátyás a Duna jege s a legendák

Eljött a nemeseknek erre a gyűlésére a már említett Szilágyi Mihály is, Mátyás grófnak, mint mondtuk nagybátyja és édestestvére, magával hozva felfegyverzett vitézeinek nagy csapatát. … Szilágyi Mihály és a vele tartó nemzet és Magyarország nemeseinek csaknem egész gyülekezete azt szorgalmazta, hogy Mátyás grófot válasszák meg királynak. … Megegyezett tehát az ország egyházi és világi főméltóságainak és előkelőinek tanácsa és az egész magyar nemzetnek is úgy tetszett, hogy Mátyás gróf a királyi méltósággal felruházva uralkodjék Magyarországon. … Mikor pedig a választás a köznép tudomására jutott, az egész magyar nép ujjongott nagy örömében…” (ford. Horváth János)

Thuróczy János országbírói jegyző, ítélőmester 1478-ban megjelent, „A magyarok krónikája” című történeti művéből vett sorok tudósítják az utókort az 560 évvel ezelőtti jeles eseményről: 1458. január 24-én királlyá választották a fiatal Hunyadi Mátyást.

A középkor leghíresebb magyar uralkodójának élete és munkássága mindig kedvelt témája volt a történeti kutatásoknak. A 2008. évi reneszánsz év eseményei az ember megújulását, az új dolgokra való nyitottságát helyezték előtérbe. Az akkori központi nemzetközi jubileumi konferencia – amelynek három fiatal zalai kutató is a részese volt – jelentős eredményeket hozott Mátyás kora, a magyarországi humanizmus és reneszánsz kutatásában.

Az idei kettős jubileum – királlyá választásának 560. és születésének 575. évfordulója – jó alkalmat ad arra, hogy áttekintsük, az utóbbi 10 év kutatásainak eredményei mennyiben tudták árnyalni és gazdagítani a nagy uralkodó ellentmondásos személyiségéről és ellentmondásos koráról kialakult képet. Ez azért is fontos, mert Mátyás személyét évszázadok óta legendák övezik. A történészek sokszor leírták már, hogy 1458. január 24-én Mátyást nem koronázhatták meg a Duna jegén. Egyrészt őt akkor éppen Prágában tartotta a cseh király házi őrizetben, másrészt a Szent Korona már évek óta Bécsben volt Frigyes császárnál. Mátyás csak évek múlva tudta súlyos pénzek és egy tragikus következményű utódlási egyezmény árán visszaszerezni.

Ennek ellenére néha még ma is felbukkan a jégen koronázott király legendája. Hasonlóan belegyökerezett a magyar köztudatba az álruhában az országot járó „igazságos” király képe, aki megleckézteti a gyevi bírót. Nem nehéz ebben egy népmesei motívumot felismerni. Egy esetben valóban előfordult, hogy Szabács ostrománál a király közkatonának öltözve egy csónakból próbálta megfigyelni a vár erődítéseit, de ez majdnem az életébe került, kis híján eltalálta egy nyílvessző. Említhetnénk Kinizsi Pál, a „szegény molnárlegény” esetét is, mint legendát, de a sort folytathatnánk tovább is. Helyette tegyük át ezeket a szép történeteket a legendák világába és foglalkozzunk a határozott s erőskezű uralkodó alakjával. Új források feltárása és a már ismertek újbóli átgondolása szükséges ahhoz, hogy kiderüljön: a személyes tragédiákban is bővelkedő sorsú király, aki kemény kézzel vitte végig pénzügyi, közigazgatási és hadi reformjait, s az akkori Európa egyik legjelentősebb uralkodójaként országát a legközelebb vitte a nyugati keresztény kultúrkörhöz, az ország legnépszerűtlenebb embereként halt meg 1490-ben, Bécsben.

Az elmúlt évek tudományos kutatásainak egyik fontos eredménye, hogy napvilágot látott egy Mátyás-itinerárium, azaz a király tartózkodási helyeinek listája. Horváth Richárd, a Hunyadiak korának szakértő kutatója ezt olyan oklevelekből állította össze, amelyeket a királyi titkos pecséttel vagy Mátyás saját gyűrűspecsétjével hitelesítettek, tehát ténylegesen a király tartózkodási helyén keletkeztek. Ezekből pontosan lehet tudni, hogy például a frissen megválasztott király 1458. február 16-án érkezett haza, ekkor adott először itt oklevelet. Az itineráriumból tudjuk azt is, hogy Mátyás mindössze egyszer járt Zalában, egy boszniai hadjáratra indulva útközben 1480. augusztus 28-án Alsólendván, szeptember 1-jén pedig Perlakon keltezett oklevelet.

Érdekes adatokkal szolgál a királyné itineráriuma is. E szerint Beatrix 1478 után gyakorlatilag mindenhova elkísérte királyi férjét, még a nőnek nem való hadjáratokra is. Érdemes megemlíteni, hogy amikor a Mátyás által felemelt zalai köznemesi család tagja, Csébi Pogány Péter 1480. november 18-án új adományt kapott az Enyere környéki birtokokra, az oklevélben szerepel egy olyan kitétel, hogy az adományozás Beatrix királyné jóváhagyásával történt. (Talán éppen békülős időszakban voltak…)

Az utóbbi évek kutatásai pontosították a középkori magyar megyék tisztségviselőinek oklevelekből megismerhető névsorát, idegen szóval ezt hívjuk archontológiának. Már régóta ismert, de nem köztudott az a tény, hogy Kinizsi Pál 1478 és 1484 között az akkori Zala megye ispánja volt. Sajnálhatjuk, hogy a személyéhez fűződő molnárlegény-legenda miatt ő sokkal ismertebb, mint hozzá hasonló kvalitású kortársa, Egervári László, Mátyás sikeres zalai hadvezére. Említsük meg azt is, hogy új eredmények születtek Egervár várának újabb régészeti kutatásaiból, amelyeket Vándor László végzett.

A kutatás és a közvélemény is gyakran felteszi azt a kérdést, mit jelent Mátyás öröksége a késői utódoknak. A legendákban élő szólás mellett, amely szerint „meghalt Mátyás, oda az igazság”, inkább idézzük a történetíró, humanista Bonfini versét: „Érc, márvány és a könyv nem hagy enyészni soha.” A kivételes történelmi személyiség teljesítménye nemcsak az államszervezésben, hanem a kultúrában is messze meghaladta korát.

Szűkebb hazánkban 2009 óta nemcsak oklevelek és épületromok őrzik Hunyadi Mátyás emlékét, hanem a zalaegerszegi Mátyás király utca 2. számú házának falán elhelyezett bronz dombormű is, Farkas Ferenc szobrászművész alkotása.