Az alkotás örömet ad: Koncz Katalin mosolygós babákat varr

A keszthelyi lakás szobájában mosolyogva üldögélnek a babák, pacik, nyuszik s megannyi textilből varrt barátságos figura, de készített egérkéket és rókát is. Alkotásai mind új textilből készülnek, tehát nem rongybabák. Katalin – vagy inkább Kata, hiszen alkotásaival együtt így nevezi magát: Kata bábvilága – eladóként dolgozott, s munka után, este és éjszaka varrogatott. Mint mesélte, annak előtte dolgozott ugyan varrodában, de azt a munkát nagyon nem szerette, szavait idézve utált varrni.

– Annyira belefeledkeztem, hogy nem volt megállás. Egyet elkészítettem, aztán jött egy ötletem, megint nekiálltam még egynek. Először egy bohócot és egy nyuszikát csináltam, bevittem őket a munkahelyemre, és mindenkinek nagyon tetszett. Aztán többeknek mutogattam, és mindenki biztatott, hogy ne hagyjam abba – idézte fel a két évvel ezelőtti kezdeteket.

Azóta már az alkotás tölti ki az életét, babáival főként fesztiválokra és vásárokra jár. Mint meséli, a mai napig tanul, minden egyes baba készítéséből okul és fejlődik. Az a célja, hogy szépeket alkosson, s csak azt bánja, hogy későn kezdett el ezzel foglalkozni.

– A semmiből, egy sima anyagból csinál valamit az ember. Azt formázom meg, ami saját magamból jön, nem utánozok senkit. Vannak időszakok, amikor nem tudok ráállni. Aztán kipattan egy ötlet a fejemből és nekiállok. Nincsenek terveim, nem rajzolom le, csak a lelki szemeim előtt van, s azt próbálom elkészíteni. Nincsen két egyforma figura, mindegyik más. Időigényes és aprólékos munka ez.

Pöttyös, csíkos, mintás, színes ruhákba öltözteti babáit és állatkáit Koncz Katalin, s azért egy hasonlóság mégiscsak van: mindegyikük vidáman mosolyog.

– Mindig az a legkedvesebb számomra, amit éppen készítek. De volt egy kedvencem, amit bébibabának készítettem: görbelábú, tündéri volt, szép kis ruhát varrtam neki. Régen volt, amelyiket elneveztem, ma már nem, csak babócának hívom őket. Ha nevet kapnak, nehezebb megválni tőlük. Vissza kell tükrözni, hogy az ember szeretetből csinálja. Nekem akkora örömet és jóleső érzést ad, amikor egy gyermek kezébe veszi valamelyiket, ölelgeti, futkos vele, de sajnos sokszor az anyukák letetetik velük. Egyszer egy idős néni azt mondta nekem: azért vette meg az egyik babát, mert beviszi a szobájába, ráteszi az ágyikójára, és amikor bemegy, a baba rámosolyog, ő pedig visszamosolyog rá, és ettől jó napja lesz. Ez a lényege, hogy örömet adok vele másoknak.