Eredményhirdetés után; a legszebb szőlőskertben jártunk

A Magyarország legszebb konyhakertje mozgalomban az ítészek „zártkert vegyes” kategóriában találták az első helyre érdemesnek a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ tanárnőjének szőlőskertjét.

A „vegyes” amúgy nem valami „futottak még” jelző, hanem azt jelenti, hogy a versenyben külön kategóriát jelentő gyümölcsös és a zöldségeskert egyaránt megtalálható benne. A bőtermő öreghegyi birtok nem véletlenül nyűgözte le a zsűrit, bár a sok elragadtatott vélemény közül inkább a „természetes” jelző illik rá. Mert bár rend van, nincsenek kordák, ha elhullajtotta magját a koriander és a kapor, hát hadd nőjön, ahol kedve tartja, a virágok sincsenek szín vagy más regula szerint glédába állítva, s a szőlőben, a veteményesben is jut számukra hely.

Tagadhatatlan, Juhász Éva ereiben csörgedezik némi kertészvér. Nagyapja, Juhász Károly anno uradalmi kertész volt, édesapja négyéves kertészeti szakközépiskolát végzett Baján, s bár nem tudott a szakmában elhelyezkedni, megmaradt számára első számú hobbinak a kert.

- Nagyapámmal nem találkoztam, mert előbb meghalt, mint én születtem, de van róla egy régi fényképem, amelyiken rózsát olt, s azt írta a kép hátuljára: „beojtom a vadócot, hogy szebb legyen a világ”. S megvan még az oltókése is – mutatja Éva az öreg szerszámot. – A szüleimmel Zalaegerszegen éltünk, de nagyon sokat voltam a besenyői nagymamánál. Már 8 éves koromban jártam kapálni, kötözni a hegyre, amelynek most már én vagyok a harmadik generációs gazdája – szegény mamám mindig mondogatta: „azt a kis hegyet el ne adjátok!” Amíg a Sósvölgyben felballagtunk vele a pincéhez, összeszedegette a gyógynövényeket, a cickafarkot, az ezerjófüvet és társait, felaggatta a rag alá száradni, s azok levével forrázta ki a hordókat, a kádakat.

- Az a hír járja, hogy nemcsak a saját, hanem a szomszédok fáját is „a” Juhász Éva oltja, szemzi.

- Már gyerekkorom óta sajátom az „ojtás” tudománya, édesapám tanított meg rá. De nemcsak itt, a hegyen tanítgatott, hanem elvitt magával a kertészetekbe, a kiállításokra, a szakmai bemutatókra is.

- A hegyi hajlék természetbe illő.

- Még 1948-ban, az akkor már özvegy nagyanyám építette a szomszédok segítségével. A falat a birtok pelyvával kevert földjéből döngölték, sokáig meg is volt a bejáratnál a huppanó. A padlózat is döngölt föld, a padláson a gerendákra rakott vastag fapallóra szintén pelyvával kevert sarat tapasztottak, s a hőszigetelést manapság is egy réteg széna biztosítja. A falak is vastagok, a pincénél duplán, nem is fagy meg, vagy fülled be benne a bor, a termény.

Bár a hetvenes években a Juhász családot is elérte modern pinceépítészeti láz, de Éva nem engedte lecserélni a régi épületet. Jól tette, hiszen ma is jó állapotban van. Klasszikusan három részből áll, a szobán van a ház egyetlen ablaka, középen zajlik a préselés és az egyéb szőlészeti munka, s innét nyílik a bejárat a vele egy szinten lévő tényleges „pincébe”, amelynek 70 centis falán kerek lyuk biztosítja a szellőzést.

- Édesapán halála után, 2004-ben örököltem a birtokot, azóta formálom a saját kedvem szerint. A 125 tőke szőlőből 250 liter must lett az idén, volt ennél több borom is, kevesebb is.

Pedig a ház előtti asztalon mindig van pohár, nem mennek el a ház előtt úgy a szomszédok, hogy ne nézzék meg, miként boldogul Éva egyedül a jókora birtokkal.

- Tényleg jó itt a társaság. A mák helyére másodvetésként került és szépen fejlődő kerekrépát majd kiszedi a negyedik (vagy ötödik?) szomszéd, hordóban megsavanyítja és azt eszi az egész hegyhát. A hegyi sportversenyre meg én sütöm a fődíjat, az epertortát. Ezenkívül is segítünk egymásnak.

Bármennyire igyekszünk, mégsem sikerül összeszámolni, hányféle fa, bokor terem a Juhász-birtokon. Eljutunk a négy hatalmas gesztenyefáig, az öreg és a fiatal diófákig, a 28 almafán, a 10 őszibarackon át a fiatal sárgabarackosig, a négyféle fügefán, a mandulán, a somon, a birsen, a körtén, a szilvaféléken, a cseresznyén, a meggyen át a falánk mókusok elől a törökmogyoró alanyba oltott nagy szemű mogyoróig, s amikor lezártuk a sort, még eszünkbe jut a vadkörte, a madárcseresznye, a csicskenye, a málna, a ribizli, a josta. A zöldségekkel is így járunk: a veteményesben hagyományosok mellett különlegesek sorakoznak, fekete paprika, régi és újfajta paradicsomok, a kerek mellett a csutrirépa, s akkor még bele sem kezdtünk a fűszernövények listázásába.

- A modern technikák mellett adok a régi kerti regulákra is, ilyen például, hogy a kerekrépának három újholdat meg kell élnie. A jó tanácsok évszázados tapasztalatokon alapulnak, s a mai napig helytállóak. A tavaszi mákra azt mondják „hólével kell vetni”, ezt úgy kell érteni, hogy már februárban, ha egy kicsit felengedett a talaj, kerüljön földbe a mag, hogy még essen rá a hó.