Krimi

2022.10.04. 07:57

Könyörgött támadóinak az utolsó erejével is haldokló kutyáját védő, megkéselt Árpád

Még mindig válságos állapotban van N. Árpád, akit kutyája védett meg élete árán késes támadóitól Csepelen. A férfi hat szúrást kapott, míg szeretett kutyája életét vesztette.

Fotó: TV2

Csak egy esti kutyasétáltatásra indult volna budapesti otthonából a 24 éves N. Árpád vasárnap hajnalban, amikor belefutott egy agresszív, ötfős társaságba. A fiatalok összevitatkoztak, többek szerint a kutyákon kaptak össze.

A vita hamarosan eldurvult, az ötös bandából pedig ketten azonnal kést rántottak: egyikük a kutyát, míg másikuk Árpádot szúrta meg.

Az ebnek, úgy tudni, azért ugrottak neki, mert az megpróbálta megvédeni saját magát és gazdáját, ugyanis a kés és Árpád közé vetette magát. A földön fekvő, több sebből vérző férfiről megrázó felvétel is készült, ezen jól látni, ahogy könyörög támadóinak, hogy hagyják békén őt és kutyáját.

Halálában is gazdáját védte a kutya
Fotós: TV2

„Ne, ne, ne, nem kapok levegőt”

– kiáltotta elhaló hangon, majd utolsó erejével megpróbált rágördülni a szeretett, de már haldokló ebére, hogy testével védje imádott kedvencét.

Azonban a kutyus életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt, míg a férfi végül hat szúrást kapott a különböző testtájékokra, többek között a máját, hátát és a lábát is eltalálták, jelenleg is élet és halál között lebeg.

– Árpit megműtötték, de még mindig intenzív osztályon van, valószínűleg még azt sem tudja szegény, hogy a kutyusa már nem él – mondta a Borsnak a férfi egyik ismerőse, aki hozzátette: a hétéves bull típusú kutya Árpád szíve csücske volt, rajongásig szerette az ebet.

– Nagyon szépen nevelte a kutyát, imádták egymást. A légynek sem ártottak, hiszen az eb jólnevelt volt. Valószínűleg csak bele akartak kötni Árpiba azok az emberek

– mondta dühösen az ismerős.

Árpád szíve csücske volt kedvence

Mire Árpád családja a helyszínre ért, a kutya teste volt már csak ott, a férfit azonnal kórházba vitték, úgy tudjuk, az ebet pedig a rendőrség szállította el boncolás céljából. Az elkövetőket még aznap letartóztatták, a környéken többen is elmondták: az utca veszélyes lett.

– A balhés betelepülők miatt már mi is lassan félünk kimenni este, sok a drogos és az agresszív ember. Miért nem csinálnak már valamit a környéken? – tette fel a kérdést a lapnak egy környéken lakó.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!