2023.06.29. 12:30
Videóinterjút adott a börtönből Galambos Lajos, de a gyerekeivel nem akar találkozni
A zenész állítja, a róla kerengő állítások legtöbbje koholmány.
Forrás: Ripost
Fotó: Szabolcs László
Galambos Lajos a Tények Plusznak beszélt először azóta, hogy bevonult a baracskai börtönbe, és elkezdte letölteni három és féléves börtönbüntetését.
Megjelennek olyan butaságok, hogy aki megölte az édesanyját, azt az én mellettem lévő ágyba tették, és egy szobában vagyok vele
– emelt ki egyet a trombitaművész a róla terjedő mesékből.
Mint modja, a vele foglalkozó írások többsége koholmány, ezért is döntött úgy, hogy ő maga mondja el, milyen a börtönlét - derül ki a Tények.hu cikkéből.
A Dáridó atyjának egészségét megviselte az elmúlt időszak, állandó orvosi felügyelet alatt áll, heti egyszer pszichológus segítségét is igénybe veszi, zárkáját pedig nem hagyhatja el az oxigénpalackja nélkül.
Nem vagyok itt bent egy szent tehén
– magyarázza Lajcsi, aki állítja, hogy semmivel sem részesült különb bánásmódban, mint a többiek.

Fotó: Máté Krisztián / Forrás: Ripost
Én ugyanaz a Lajcsi vagyok, ugyanaz a Lajcsi, ugyanazzal a lélekkel. Ezt üzenem azoknak, akik esetleg most másképp gondolnak rólam
– hangsúlyozta.
A zenész telefonon és Skype-on tartja a kapcsolatot gyerekeivel, ám bármennyire hiányoznak is neki, nem szeretné, hogy meglátogassák, ugyanis szerinte az lelkileg sokkal jobban megviselné.
Bulvár-celeb
- Itt az első igazi hó: mutatjuk a legszebb képeket a csütörtöki havazásról
- Megszólalt az ügyvéd: nehéz hetek várnak Galambos Lajosra
- Apró potyautas nyávogott a miskolci buszon, a sofőr örökbe fogadta
- Már csak pár nap és kiderül, ki a Dancing with the Stars negyedik évadának győztese
- Melltartó nélkül lubickolt a medencében Metzker Viki