Húsz év kaptárak között

A falu méhészei jóvoltából illusztris zalai társaságba került be Söjtör: a jelenleg már 174 taggal büszkélkedő szervezetükön kívül ugyanis csak további négy hasonló tevékenykedik szűkebb pátriánkban – zalaegerszegi, nagykanizsai, keszthelyi és lenti központtal. De a söjtörieknek „saját" mézlovagrendjük is van, az Ambrózia – az országban tizedmagával.

Az egyesület történetének fonalát Jordán Ferenc elnök az 1950-es éveknél vette fel, amikor a hatalom a civil szerveződések betiltása során nem kímélte a méhészek országos egyletét sem. Az újjáalakulásra 1984-ig kellett várni.

– A minisztériumba került egy méhész, és ő járta ki a dolgot, évekkel a '89-es civil törvény megszületése előtt – mesélte a söjtöri elnök. – Helyben úgynevezett szakcsoportok létrehozására volt akkor lehetőség, az Áfészek mellett, melyeken keresztül a mézet kizárólagosan értékesíthettük – folytatta a söjtöri méhészek elnöke. – A rendszerváltás előtti évben hoztuk aztán létre a söjtöri méhészklubot, tizennyolc taggal, mert akkor kezdtek megnyílni az értékesítés további csatornái is, és érezhető volt hogy boldogulni az Áfészen kívül fogunk majd. Az önállósodás igénye pedig akkora volt, hogy végül 1993-ban létrejött a mai egyesület is, az alapításkor 61 taggal.

A baráti összejövetel résztvevői, első sor (balról): Máté László, Káli András, Jordán Ferenc, Fitos László, Kiss László, Kancsalné Takács Bernadett. Hátul: Mátyás Ferenc, Bazsó András, Könyves László. Fotó: dr. Vér Zsanett

A söjtöriek a közelmúltban baráti összejövetelt szerveztek az évforduló kapcsán néhány alapító, „öreg" méhésszel. Az elmúlt évekkel kapcsolatos emlékeket elevenítették fel: szakmai kirándulásokat (évente rendeznek ilyet), előadásokat (minden télen van egy sorozat), külföldi kapcsolatokat (Erdélyben, Felvidéken, Szlovéniában is élnek barátok), egyéb rendezvényeket. Az elhangzottak szerint az egyesület működésének alapja a jó közösség és a családias légkör, de nem csak abban az értelemben, hogy a tagok jóban vannak egymással. A programokba ugyanis az otthoniakat, a családtagokat is bevonják.

Nagy sikerrel fut például a méhész szombat nevű sorozatuk, amikor egy-egy szaktársnál gyűlnek össze, ő bemutatja gazdaságát, és az egész napos „szakmázás" után gulyásparti következik.

Az összetartást jól példázzák a beszélgetésen elhangzottak. Káli András felemlegette például, amikor egy 1999-es nagy eső elvitte az egyik tagtárs méheit, és a többiek méhcsalád átadásával is segítették talpra állását. De rendeztek gyűjtést a 2001-es tiszai árvíz károsultjainak is.

Máté László másik kellemes emléket idézett: ő egy szlovéniai kiránduláson hasonmás méhésszel találkozott. „Hihetetlen volt – emlékezett -, még a testvéremmel sem hasonlítunk ennyire!" Egy darabig tartották is aztán a kapcsolatot, mely azonban nyelvi nehézségek miatt mára megszakadt.

A söjtöri egyesület létszáma 1998-99-ben emelkedett 130 fölé, amikor megnyíltak az első támogatási lehetőségek, ám ezek eléréséhez feltétel volt, hogy „szervezett" legyen a méhész. Most pedig ennél is magasabb a létszám.

– Ez egyrészt örömteli, de a nagy számok törvénye érvényes nálunk is – folytatta Jordán Ferenc. – Sok olyan ember tűnik fel a szakmában, aki csak gyorsan gazdagodni akar, megfelelő ismeretek híján vág bele a dologba. Közben a „méhlegelők" zsugorodnak, terheltségük nő, új betegségek terjednek. Mindez már nemcsak a méhészek, de a méhek létét is veszélyezteti.

Ettől függetlenül a söjtöriek bizakodók: szeretnének húsz év múlva is ünnepelni.