Gazdaság

2012.07.23. 16:29

Botrány nélkül nincs dinnyeszezon

Zalaegerszeg - Dinnyét már tavasztól lehetett kapni, de az igazi dinnyeszezon a nyár közepétől, ebben az időszakban indul. Amikor már érik a hazai termés.

Munkatársainktól

Igaz, szinte minden évben valami cirkusz kíséri a dinnyeszezont, leginkább azért, mert a hazai termelők nem kapják meg azt a minimális összeget, ami egy kis hasznot eredményezne számukra. Többnyire a a nagy áruházláncok  szoktak betenni a dinnyéseknek, amikor 60-70 forintos dömpingáron hozták ki a finom gyümölcsöt. Most nem ez a helyzet. Mint ismert, a múlt héten a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Agrármarketing Centrum a termelők érdekében egyeztetett az áruházláncokkal. Hogy ennek hatására vagy sem, a láncok 99 forintért kínálják a magyar görögdinnyét. Ebből állítólag mintegy 40 forint jut a termelőknek is, akik ennyinek már örülnek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) viszont vizsgálódni kezdett. Hiszen az árakban való megegyezés, az árkartell szigorúan tilos.

Kartellezésért korábban sokmilliós bírságokkal büntetett a Versenyhivatal cégeket. Igaz, most egy kicsit pikáns a helyzet. Ugyanis éppen az állam, vagyis a szaktárca házatájáról jött a kezdeményezés. Állami kezdeményezésű kartellt vizsgálna az állami hivatal? Kartellvizsgálat persze nincs, csak tájékozódik dinnyeügyben GVH - jöttek hétfőn már a hírek. Furcsa helyzet. A zalai megyeszékhelyen tegnap dinnyevizitet tartva, 99-188 forint közütti árakat láttunk. A Tesco, Interspar, CBA tartja a múlt héten kialakult 99 forintos kilónkénti árat. Igaz, ez a csíkos alapdinnye ára.


Emellett választékbővítésként feketehéjú, magnélkülit is kínálnak, az egyik helyen 129-ért, a másik áruházban 139 forintért. A kis zöldségkereskedők közül a belvárosban 110 forintért is láttunk magyar dinnyét, méghozzá a belvárosban, kijjebb egyre drágább. Az egyik kivezető főút mellett 188-ért kínálják, igaz, ott még fényképezni sem engedtek bennünket.

A hétfőn a megyénkben járó Fazekas Sándort is alkalmunk nyílt megkérdeztük a dologról.

- A Vidékfejlesztési Minisztériumnak feladata és egyben célja is, hogy az adott gazdasági területek szereplőit egyeztetések céljából összehozza - mondta a miniszter. - Az áruházláncok, a termelők, a termelők szervezetei, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium arról egyeztetett, hogy ebben az évben az értékesítés körül rendezett, kiszámítható viszonyok legyenek.
 
Fazekas Sándor az ár kialakítása kapcsán azt is elmondta: a minisztériumnak nem feladata, hogy árat javasoljon, arról az érintetteknek kell megegyezniük. A minisztériumnak abban kell közreműködnie, hogy az érintett felek leüljenek egy asztal mellé, megtalálják a közös nevezőt, ami ez esetben olyan méltányos árat jelent, ami a kereskedőnek, a termelőnek és a fogyasztónak egyaránt megfelelő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!