Gazdaság

2011.09.15. 14:38

A cégvilágban csak viszonylagos a nyári uborkaszezon

Augusztusban visszaesett a felszámolások és végelszámolások száma, ez azonban csak viszonylagos volt. A tavalyi augusztusi adatokkal hasonlítva ugyanis 58 százalékos a növekedés.

Hajdu Péter

Mélypontjára esett a felszámolások és a végelszámolások száma a nyolcadik hónapban, közölte az Opten céginformációs szolgáltató." Jól jellemzi azonban a cégvilág állapotát, hogy a szabadságolások miatt kisebb kapacitással működő cégbírósági ügykezelés közepette is, többéves átlagban erős közepes értéket ért el a felszámolások száma, a végelszámolásoké pedig meghaladta az ötéves átlagot is" - értékelte a helyzetet Csorbai Hajnalka, a cég stratégiai igazgatója.

Augusztusban 1316 céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás, ami eddig  a cégbírósági szabadságolásoknak köszönhetően  a legkevesebb idén, 678-cal marad el például a júliusban feljegyzettől. A csökkenés azonban viszonylagos, hiszen 58,5 százalékkal több új eljárás indult, mint egy évvel korábban. Az elmúlt öt év augusztusai közül idén indították a legtöbb eljárást, ami azt támasztja alá, hogy a cégvilágban csak viszonylagos a nyári uborkaszezon. Az első nyolc hónapban összesen 11 824 céggel szemben indult eljárás, míg egy évvel korábban ugyanebben az időszakban 11 317 vállalkozást döntöttek be.

A végelszámolások növekedési üteme augusztusban tovább lassult, de tavaly augusztushoz mérten még mindig 39,3 százalékkal több cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok vagy a hatóságok. A bezárt cégek száma júliushoz képest 339-cel csökkent, a nyolcadik hónapban 1424 vállalkozásnál kezdeményezték a végelszámolást. A végelszámolások alakulása hasonló a felszámolásokéhoz, azaz idén ez a hónap hozta a második legkevesebb új eljárást, sokéves összehasonlításban azonban bőven átlag feletti az érték.

Más tendencia tapasztalható a cégalapítások körében. Az augusztusi 3607 új bejegyzés nemcsak a korábbi hónapokkal összevetve tűnik kevésnek, hanem az egy évvel korábbinál is kevesebb 1,2 százalékkal.

A Nyugat-dunántúli régióban az első nyolc hónap alapján enyhén javult a helyzet. Míg a tavalyi cégstatisztikai adatok szerint a régióban ebben az időszakban 34,9 százalékkal több felszámolási eljárás indult, mint 2009 hasonló időszakában, idén augusztus végéig a tavalyihoz képest 0,4 százalékkal kevesebb. A január-augusztusban feljegyzett 947 új eljárás 4-gyel kevesebb, mint amennyit 2010 első nyolc hónapjában regisztráltak.

A végelszámolások száma azonban továbbra is sokkal több, mint egy évvel korábban: idén augusztus végéig 1173 cég húzta le a rolót, ami egy évre visszatekintve 119,7 százalékos emelkedést jelent.

A régióban az országos átlagnál sokkal nagyobb a cégalapítási kedv: az első nyolc hónapban ugyanis 2222 új vállalkozást indítottak, ami 4,3 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.



Gazdaság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!