Gazdaság

2010.02.19. 09:27

A falusi vendéglátást mint kategóriát törölték, szobakiadás lett

A Bakon működő Baki Agrocentrum Kft. idei Gazdanapok rendezvénysorozata szerdán többek között a mezőgazdasági termelők adózásával, valamint a mezőgazdasági járművek vizsgáztatásával, ellenőrzésével foglalkozott.

Hajdu Péter

A szuperbruttósítást, mint újdonságot részletezte a szakértő. Elmondta, többek között mit kell beleszámítani az összevont adóalapba, s abból hogyan kell kiszámítani szuperbruttósítva az adót. Egy ilyen számítást lemodellezve mutatott rá, hogy ezzel többet fizetnek be a mezőgazdaságból élők a költségvetésbe, mint korábban. A szakértő az idei adójogszabályok közül két jelentősebb változást emelt ki előadásában. Az egyik az átalányadózást érinti, a másik a kiegészítő tevékenységek sorában a vidéki életben, az őstermelők számára oly fontos falusi vendéglátásban lesz érzékelhető. Nem a gazdálkodók örömére. Utóbbiról közölte, a falusi vendéglátást, mint kategóriát törölték a rendszerből, és a szobakiadás, ingatlan-bérbeadás kategóriájába tartozik. A korábbi falusi vendégfogadók három lehetőségből választhatnak. Vagy különadózó jövedelemként folytatják, vagy önálló tevékenységből származó jövedelemnek tekintik, és az összevont adóalap részeként adóznak utána (egyébként ezt javasolta, mert költségelhető), a harmadik lehetőség pedig a tételes átalányadózás választásának lehetősége, amit viszont a 2009-es adózás szja-lapján be kell jelölni.

Remélhetőleg hamarosan elmegy a hó, közeledik a tavaszi mezőgazdasági munkák ideje. Aktuális, figyelemfelhívó előadások hangzottak el a Nemzeti Közlekedési Hatóság és az állami közút fenntartó szakembereitől a közlekedésben részt vevő lassú járművekre, mezőgazdasági gépekre vonatkozó előírásokról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik