Foci

2015.01.27. 16:30

A bajnoki aranyérem az idei cél Pákán

Páka - A megyei labdarúgó II. osztály Déli-csoportjában a jól sikerült ősz után három pontos előnnyel az élről várhatja a folytatást a Páka együttese.

Bozó Péter

A tavalyi idényben a 9. helyen végzett Páka a 2014/2015-ös szezon első félévében pedig szinte megállíthatatlan volt, bár az első találkozót elveszítették a Zalaszentbalázs ellen, onnantól fogva pedig meneteltek az őszi elsőség felé. Mindössze a Felsőrajk ellen veszítettek pontokat, a többi 13 találkozót azonban megnyerték. A csapat edzőjét kérdeztük az őszről, a felkészülésről és a további tervekről.

– Az előző szezonban produkált gyenge őszt követően célirányosan erősítettünk már a naptári év kezdetén, aminek meg is lett az eredménye, 9. helyen végzett a csapat – kezdte az értékelést Román Péter. – Ez már előrevetítette, hogy lesz keresnivalónk a 2014/15-ös bajnoki évben is. Mint általában a pákai csapat, az első fordulóban most is rosszul kezdtünk, magunkat vertük meg Zalaszentbalázson. Büntetőt hibáztunk, helyzeteket hagytunk ki és emberhátrányba is kerültünk. Onnantól kezdve azonban a 13 győzelem mellett csupán egyetlen alkalommal végeztünk döntetlenre. Három ponttal vezetjük a tabellát, most már egyértelmű cél, hogy meg is nyerjük a bajnokságot.

– A góllövőlistán Kosár Lajos és Pozsgai Norbert 16-16, míg Németh Bálint 8 találattal áll, az 54 rúgott gólnak mintegy háromnegyedét tehát a támadónégyes három tagja szerezte – beszélt a játékosokról is a szakvezető. – Az őszi szezon folyamán az osztályzataim alapján a legjobb teljesítményt Kosár Lajos (6,57) érte el, őt Lőrincz Balázs (6,26) és Póka Balázs (6,23) követi, míg a csapat átlaga 5,85. Előreléptünk fegyelmi téren is, mindössze két kiállítás volt az ősszel és összesen 31 sárga lapot osztottak ki a játékvezetők ezeken a találkozókon. Egyedül Nunkovics Rolandnak kellett egy mérkőzést kihagynia 5 sárga miatt. Kondákor Dániel töltötte a pályán a legtöbb időt, 1335 percet játszott, rajta kívül Pozsgai Norbert és Lőrincz Balázs kapott még szerepet mind a 15 bajnokin.

– A télen úgy szeretnénk erősíteni, hogy az már a megyei I. osztályt szolgálja. Bakos Dávidot Ausztriából igazoltuk le, míg a kapusposztra a Lenti TE együttesétől érkezik Dervalics Gergő, az ő esetükben már csak a papírokra várunk – folytatta Román Péter. – Ezek mellett még tárgyalunk a jelenleg Szlovéniában futballozó Takács Gergővel és függőben van Bakonyi Bálint sorsa, aki ha nem igazol Ausztriába, akkor várhatóan nálunk folytatja. Távozók terén egyedül Tóth Bencéről tudok, ezért volt szükségünk Póka Balázson kívül egy másik kapusra is.

Kosár Lajos (balra) jól teljesített az ősszel Pákán, képünkön Paucsa Jánossal küzd a labdáért a Söjtör ellen 3–0-ra megnyert találkozón. Fotó: Archív/Katona Tibor

– A felkészülést január 12-én kezdtük el, heti két szabadtéri edzéssel. Ezek mellett részt veszünk a műfüves bajnokságban is, ahol az első két mérkőzésen nem vallottunk szégyent, a Semjénháza ellen 2-0-ra vezettünk, de a végén már kilenc játékosunk volt csak a pályán, így kaptunk ki 4-2-re, míg a Kiskanizsával vívott találkozón szintén előnyből vesztettünk – említette a felkészüléssel kapcsolatban. – Az öt meccsen felül, miután én egri származású vagyok, elutazunk Heves megyébe, ahol február 21-én a megyei I. osztályban szereplő Gyöngyöshalásszal mérkőzünk meg.

– Egy régi álmom vált valóra, hiszen sikerült összeszednem egy csapatba azokat a diákokat, akiket én tanítottam, képeztem a futballra, illetve akik jó szellemű gyerekek voltak és egykor az edzőjük lehettem – tette még hozzá a szakvezető. – Ezért is volt könnyű szót érteni velük és munkára fogni őket, ami egy nagyon fontos dolog, ez a jó szereplés záloga. Velük próbáljuk bizonyítani, hogy a futball szép és lehet eredményes is.

A csapat házi góllövőlistája:

16 gólos: Kosár Lajos, Pozsgai Norbert.

8: Németh Bálint.

4: Pörzse Péter.

3: Lőrincz Balázs.

2: Nunkovics Roland.

1: Bakos Csongor, Bekk Szabolcs, Kondákor Dániel, Szabó István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!