Foci

2014.01.14. 13:05

Idén téli bajnokság is lesz

Zala megye - Más megyékben már létező, ám Zalában mindenképpen újszerű kezdeményezést jelent, hogy februárban a labdarúgó megyei I. osztályban szereplő együttesek számára műfüves tornákat szervez az MLSZ Zala Megyei igazgatósága.

Kerkai Attila

Korábban a téli időszakban elsősorban a Téli Kupa teremtorna jelentette az állandó felkészülési lehetőséget, de ez a sorozat évek óta szünetel. A csapatok viszont szerettek volna télen is futballozni, ezt biztosítja majd a februárban sorra kerülő, 16 csapatos, három helyszínen zajló sorozat.

A megyei igazgatóságon érdeklődve annyit tudtunk meg, hogy éppen most sikerült a helyszíneket fixálni, vagyis három műfüves pályán zajlanak majd a találkozók Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Hévízen, ahol nagyméretű pálya található.

– A téli teremtornára évek óta nem jelentkezett elegendő számú együttes, hiszen a csapatok játékosai a különböző kupákon szerepeltek – hallottuk Józsi György megyei igazgatótól, amikor az új téli sorozat kapcsán megkerestük. – A csapatok viszont játszani akartak, méghozzá rendes méretű pályán, így szerveztük meg ezt a sorozatot, hogy a felkészülésük biztosítva legyen. Így is lesz persze hiányzó, hiszen a Hévíz, a Gellénháza és a Lenti nem nevezett, a helyükre három másodosztályú csapat lép majd. Az éllovas Hévíz például azért nem nevezett, mert korábban már lekötötte a saját edzőpartnereivel a téli mérkőzéseit és nem akarta ezeket már visszamondani. A többi első osztályú együttesnek viszont kapóra jön a torna, hiszen nem kell külön partnereket keresniük a gyakorlómérkőzéseikhez.

A Z. Becsali-Tungsram (kékben) és a Csesztreg egy csoportba került és Egerszegen találkozik. Fotó: Pezzetta Umberto

Megtudtuk azt is, hogy a csapatoknak csak a játékvezetői díjat kell kifizetniük, a pályabérletet nem, ami lényeges, hiszen általában a téli műfüves mérkőzéseknek ilyen vonzata is van.

Azt a kérdést viszont jogosan teheti fel bárki: és a többi csapattal mi lesz? Például a II. osztályúakkal, hiszen vélhetően közülük még többen is játszanának. Józsi György evvel kapcsolatban elmondta, mindez pályafüggő, hiszen 2x45 perces mérkőzéseket rendeznek, melyeknek bele kell férniük egy időhatárba. Az igazgató viszont azt is hozzátette ehhez, hogy jövőre, amikor Zalaegerszegen már rendelkezésre áll a másik nagyméretű műfüves pálya is a Városi Sportcentrumban, szeretnék az indulók körét kibővíteni. A II. osztályból most a Zalakomár, a Böde és a Páterdomb jelezte, hogy szívesen beugrik a hiányzó helyekre, s elkészült a torna menetrendje is.

Nagykanizsán az A- és a B-csoport küzdelmeit rendezik, Zalaegerszeg a C-csoport házigazdája, míg Hévízen a D-csoport négyese találkozik.

A csoportmérkőzéseket február 1-én és 2-án, illetve 8-án rendezik, február 9-én pedig már a rájátszás indul a csoportokban elért helyezések alapján. A helyosztókat február 15-én rendezik, az 1-8. helyezésekért Nagykanizsán, a 9-11. helyezésekért Zalaegerszegen, míg a 13-15. helyezésekért Hévízen.

Címkék#megyei I.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!