Foci

2013.06.19. 07:37

Kétfordulós bajnokság

A megyei labdarúgó-bajnokság első osztályában tisztul a kép: a hét végi, 29. forduló után az Andráshida lépett elő a bajnoki cím első számú esélyesévé.

Bóbics László

 Hanem az Andráshidáéban, mely vasárnap 6-1-re kiütötte az egy cserejátékossal rendelkező Zalaszentgrótot. A két csapat útja ellentétes: a grótiak a bajnokság első felében szárnyaltak, majd a végére elfogytak , míg az ASE kezdeti botladozás után szerzett aranyesélyt.

- Számunkra kétfordulós bajnokság kezdődik - mondta Dobos Sándor, az Andráshida edzője. - A Zalakarossal és a Gelsével játszunk és meg akarjuk nyerni a két találkozót, mert nem szeretnénk a Teskánd sorsára jutni. Olyan játékosok, akik még nem nyertek bajnokságot, át sem érzik, miről maradhatnak le. Hangsúlyozom: lélektani előnybe kerültünk, de még semmi sem dőlt el. Csak a végén következhet az ünneplés.

A Z. Becsali Tungsram vendége a fordulóban a Femat Csesztreg volt, mely öt perccel a meccs vége előtt 4-2-re vezetett még - a végén mégis be kellett érnie egy ponttal. Semleges szurkolók szerint az utolsó tíz percben érdekes játékvezetői döntések születtek: a hazaiak kaptak egy 11-est és két vendégjátékos is a kiállítás sorsára jutott. A 95 percen át tartott és 4-4-es eredménnyel zárult meccsről Fentős Pál, a vendégek edzője így beszélt:

- A hajráig Kovács Zsigmond jól vezette a találkozót, a vége viszont nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Egyébként már a találkozó előtt volt egy nézetkülönbségünk: az NB III-as licencünk nem jogosította fel az edzői stábunkat, hogy leüljön a kispadra, s bár miután megkérdeztük a ZMLSZ első emberét, Józsi Györgyöt, zöld utat kaptunk, a pálya széléről néztük végig a meccset. Voltak vitatható ítéletek, de nem akarom a bíró és segítői nyakába varrni az elvesztett két pontot, mert mi is hibáztunk.

Érdekesen alakult a dobogóért küzdô Gránit Gyógyfürdô Zalakaros és az Egervár öszszecsapása.
-A vendégek a 3. percben 2-0-ra vezettek - idézte fel Harcz Lajos, a fürdôvárosiak edzôje. -Nagy lendülettel támadtunk és már a szünet elôtt fordítottunk, a második játékrészben azonban egyenlített az Egervár. Akadtak még helyzetek mindkét oldalon, de úgy érzem, megérdemelten nyertünk 4-3-ra a 91. percben

Videók itt!

Videók itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!