Foci

2009.04.11. 05:24

Bízik a lendületben a Diósgyőr ellen

Zalaegerszeg - Hazai környezetben folytathatja kiváló sorozatát a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata. A mostanra már a harmadik hely- re kapaszkodott kék-fehérek vasárnap 17.30-tól a Diósgyőrt fogadják a 22. fordulóban.

Kerkai Attila

A téli átigazolási időszakban az NB II-es Baktalórántháza csapatától szerződött Egerszegre Illés Gyula, aki - beleértve a felkészülési időszakot is - ezalatt a pár hónap alatt játékával kivívta a megyeszékhelyi drukkerek elismerését. Különösebb NB I-es múlt nélkül, bár nem zöldfülű sihederként (ősszel lesz 27 esztendős) lett stabil tagja a csapatnak, sőt, nem egy esetben nagyon jó teljesítményt nyújtott a ZTE-ben a tavaszi mérkőzéseken.

Illés Gyula utánpótláskorú játékosként Nyíregyházán, illetve Debrecenben játszott, majd felnőttként főleg másodosztályú csapatokban futballozott. Közben Nyíregyházára is visszatért, két alkalommal az élvonalban is pályára lépett, a télen a Siófok és a ZTE szerette volna leigazolni. Utóbbi csapatot választotta.

- Nem sokat gondolkodtam, amikor a zalaiak hívtak próbajátékra, és akkor sem, amikor szerződést kínált a klub - mondta a tegnapi edzésre készülődve a középpályás, aki az élvonalban már két gólnál tart. Legutóbb a DVSC ellen szerdán talált be, előtte pedig a REAC kapuját vette be az NB I-ben. - Bevallom őszintén, arra nem számítottam, hogy szinte azonnal stabil tagja leszek az együttesnek, de megkaptam a bizalmat, és örülök neki, hogy játszhatok. Érthető, hogy jól érzem magam a ZTE-nél, s ebben nagyon sokat segítettek a társak, hiszen befogadtak. A felkészülés remekül sikerült, azóta sokan gratulálnak a játékomhoz nemcsak itt helyben, de korábbi csapataimtól és otthonról is, ami nagyon jó érzés. Számomra ez egyfajta elégtételt is jelent azok után, hogy Nyíregyházán nem számoltak velem.

A magát a középpálya bal oldalán, illetve bal belső poszton jól érző Illés Gyula úgy véli, az élvonalban sokkal gyorsabb a játék, és ehhez még alkalmazkodnia kell, ám gyorsan azt is hozzáteszi: ebben a munkában is sok segítséget kap a társaktól. És nem mellékesek a körülmények sem - de erről (és további várakozásairól) beszéljen inkább ő maga:

- A feltételek egészen mások az NB I-ben, mint mondjuk voltak legutóbb Baktalórántházán, mert itt valóban csak a futballra kell koncentrálnom, így örülök, hogy itt játszhatok. Nem vagyok az az elszállós típus , s már túlzottan fiatal sem, ezért szeretném megragadni a lehetőséget és most már megmaradni az NB I-ben. Elismerem, sokkal jobb lett volna, ha három-négy évvel korábban jön egy ilyen lehetőség, de most itt vagyok és itt szeretnék bizonyítani. Vasárnap a Diósgyőr ellen lendületből kellene behúzni a három pontot, hiszen ezt várja el tőlünk a publikum, s nagyon bízunk benne, hogy sikerül.

Ami a vasárnapi mérkőzést illeti, Waltner Róbert öt sárga lapja miatt pihen, Kocsárdi még sérült, s a kezdőcsapatot majd csak a találkozó előtt állítja össze Csank János.

– Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, és ez most nem a szokásos szöveg, hanem pontosan tudom, hogy így is lesz – ezt Csank János, a ZTE szakvezetője mondta tegnap a vasárnapi találkozóval kapcsolatban. – Diósgyőrben voltam edző, ismerem a borsodiak erényeit: ellenfelünk rendkívül küzdőképes csapat. Ráadásul a tavasszal jól szerepelnek, a kiesés nem fenyegeti őket, felszabadultan játszhatnak és nagyon motiváltan. A bravúr lehetősége is biztos, hogy fűti őket, hiszen az egyik dobogóshoz látogatnak. Sorozatban nyerni nehéz, de bízom benne, hogy nekünk azért még sikerül ebben a szériában maradnunk. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!