Kiss Éva mentálhigiénés szakemberrel a személyes és a netes kapcsolatépítésről

A szűkebb közösségben (vidék, falu) élők gyerekkoruktól ismerték egymást, iskoláik azonosak voltak, a nagyobb közösségek (városok) fiataljai számára pedig ott voltak a rendezvények, alkalmak, a felnőttek által kifejezetten e célból működtetett, ellenőrzött színterek (tánciskola, mulatság, bál). Aztán következett a diszkók világa…

Manapság első számú tereppé lépett elő a net, a közösségi oldalak garmadája. Anélkül is tudunk ismerkedni, hogy kilépnénk a szobából. Erre már teljes iparág épült randivonalak, társkere­sők for­májában. Azt hinnénk, nagyobb merítés, nagyobb választék, nagyobb szabadság: könnyebbé teszi a dolgot. Mégsem felhőtlen a helyzet. Kiss Éva mentálhigiénés szak­embert arra kértük, járja körül velünk a témát.

– Milyen elvárások fogalmazódtak meg mondjuk fél évszázaddal ezelőtt a vágyott nagy Ő-vel szemben, s milyenek ma?

– Régen is voltak szerelmi kapcsolatok is, de a házasság leginkább gazdasági döntés volt, dominálóbb volt az anyagi helyzet, sok esetben a szülők kötöttek egyezséget, vagyonegyesítés vagy -gyarapítás céljából, nagy anyagi különbségek esetén pedig tiltották a kapcsolatot. Előfordult, hogy a fiatalok egymásba szerettek a házasság során, s a kor elvárásának megfelelő hagyományos szerepekben éltek, azaz a férfi volt a kenyérkereső, a nő pedig végezte a házimunkát, nevelte a gyerekeket. Ez függő helyzet. Részben ezért sem volt gyakori a válás abban az időben, mert a nő kiszolgáltatott helyzetben volt, egyedül nem lett volna képes megélni, gyereket nevelni. A női egyenjogúságért vívott harc eredményének következtében aztán a nők fokozatosan egyre önállóbbakká váltak, munkát vállaltak, egyre jobb pozíció­kat is meg tudtak szerezni, tanulmányokat folytathattak, egzisztenciális függőségük megszűnt. Szerepkészletük bővült, hiszen a gyermeknevelés, a háztartás mellett a tanulmányok, a karrier is szerepet kaptak az életükben. Az egymással szemben támasztott elvárások is változtak, már egyre kevésbé az anyagiak jelentik a fő motivációt. Persze fontos hangsúlyozni, hogy evolúciósan a nőkbe van kódolva a biztonságkeresés, amelyben az egzisztenciális és érzelmi biztonságra való törekvés együttesen jelenik meg. A férfiak ezzel szemben evolúciósan nem monogámiá­ra teremtődtek, számukra génjeik minél többfelé történő örökítése a motiváció. Kérdés, hogy két ilyen különböző, egymásnak ellentmondó motivációkkal bíró nemtől reális-e az élethosszig tartó házasság elvárása. Az életkor is kitolódott, hosszabb ideig élünk, ezen belül a nők átlag­élettartama hosszabb, mint a férfiaké. Megnövekedtek az elvárások is a párunkkal szemben, nem csupán a hagyományos társ szerepet várjuk, hanem hogy a párunk (férjünk, feleségünk) legyen a legjobb barátunk, a problémáink meghallgatója, legjobb szerető, ami nehéz terhet ró a kapcsolatokra.

– A személyes ismerkedés milyen előnyökkel járt, amit ma nélkülöz a netes, személytelen ismerkedés?

– Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Személyes ismerkedés esetén komplexebb képet kapunk a másikról, ami a netes formából hiányzik. Egy face to face helyzetben kevésbé lehet mást mutatni, mint amilyenek vagyunk, mert a metakommunikáció több lehetőséget ad a következtetések levonására. Természetesen a kapcsolatok elején mindenki igyekszik előnyösebb színben feltüntetni magát a másik előtt az ismerkedés mindkét formájában, viszont személyesen mégis több csatornán érkeznek az információk. Lehetőség van arra, hogy kipróbáljuk, milyen a másikkal valós időt együtt tölteni, megismerhetjük a reakcióit bizonyos helyzetekre. Hamarabb fény derül az egyén alaptulajdonságaira is – akár pozitívak, akár negatívak ezek – az együtt megélt szituációkban. A személyes ismerkedés hátrányaként talán annyi mondható el, hogy a megismerhető emberek köre szűkebb, csak a környezetünkben élőkkel találkozunk, miközben lehet, hogy távolabb más, hozzánk jobban passzoló embert is megismerhetnénk. A netes ismerkedés javára írható, hogy kitágul a tér, több a lehetőség, az introvertáltaknak, félénkebbeknek pedig kifejezetten jó módot ad a kapcsolatteremtésre. Persze érdemes óvatosnak lenni, mivel veszélyeket is rejthet magában, hiszen – ahogy a személyes térben, úgy a virtuálisban is – vannak csalók, zaklatók, rossz szándékú személyek. Akár más neműnek, életkorúnak is kiadhatja magát valaki, nem kevés példa van erre sajnos. Mivel nem látjuk, ki van a túloldalon, a valós dolgok lassan derülhetnek ki. A virtuális másik fél olyan, mint a „fehér vászon”, rávetíthetünk bármit, és sokszor abba szeretünk bele, akit elképzeltünk, s ehhez képest a csalódás sokkal nagyobb lehet a végén. Utalnék itt Sternberg szerelemmel kapcsolatos háromszögelméletére. Az intimitás, szenvedély, elköteleződés triásza értelemszerűen nehezen valósítható meg ebben a formában, ezért fontos, hogy a virtuálisan megismert és megkedvelt személlyel a valóságban is találkozzunk. Problémák leginkább instabil önértékelés esetén valószínűek: stabil énkép hiányában könnyebben bedőlünk az üres hízelgésnek, s így esetleg a csalóknak is.

– Gyorsan, bátran ismerkednek, „ráírnak” egymásra, majd gyorsan dobják is a friss ismeretséget („törlik, letiltják”). Mi a magyarázat, mit értenek félre?

– A távolból könnyebb ismerkedni, esetleg a fénykép alapján szimpatikus a másik, de néhány üzenetváltás után kiderül, hogy mégsem érdekes a számunkra. Véleményem szerint a törlés, tiltás leginkább akkor fordul elő, amikor az elutasított fél nem törődik bele a visszautasításba, tovább írogat, zaklató módon viselkedik. A fiatalokra egyébként is jellemző, hogy könnyen ismerkednek kortárs csoportokban, az internet pedig a szociálisan szorongóbbaknak is ad lehetőséget, mert írásban könnyebb kommunikálni, „biztonságban” érzik magukat. A kommunikációs félreértések oka az írott szöveg (például chat) esetében a már említett metakommunikáció hiányában keresendő.

– Milyen lenne a hatékony netes ismerkedés?

– Vannak erre már próbálkozások a különböző társ­kereső alkalmazásokban, az emberek ki tudják választani, hogy milyen célcsoportbeli partnerjelölteket kínáljon fel a program, hiszen a kapcsolatok szempontjából fontos, hogy az alapvető érték- és világnézet passzoljon a felek között. A legfontosabb az őszinteség és az egészséges óvatosság lenne talán. Viszont ettől még az emberek nem változnak, a csaló csaló marad, aki sérült, az sem lesz képes másként kommunikálni sem a virtuá­lis, sem a valós térben. De azért az internetes társkeresésnek sem csak negatív oldalai vannak, sokan találnak így párt maguknak, jellemzően azok, akik egyébként is rendben vannak önmagukkal.

– Milyen hibákat követnek el az óvatlan fiatalok?

– Gyenge önértékelés esetén a posztolástól az egyén megerősítést vár, pozitív visszajelzésre vágyik, ami miatt nehezen vagy egyáltalán nem veheti észre az esetleges gyanakvásra okot adó jeleket. Veszélyes túl kihívó képeket feltenni, lakcímet, telefonszámot megadni, túl korán túl sokat kiadni magunkból. Gyanakodni kell, ha a másik túl hamar szerelmet vall, túl bizalmaskodó, ha titkolózik, ha intim fotókat küld és kér, netán pénzt, esetleg halogatja a találkozást, nem akar se telefonálni, se videón beszélgetni.

– A kudarcba fulladó, ismétlődően sikertelenségre ítélt kapcsolatteremtés személyiségpróbáló folyamat…

– Itt érdemes különbséget tenni az életciklusok között. Kamaszkorban természetes, hogy a fiatal több személlyel próbálkozik, hiszen a korszak feladata a felnőtt identitás kialakítása, amelyhez a kortárs kapcsolatok mutatnak tükröt. A kamasz számára mintául szolgál a későbbi életére vonatkozóan az, hogy miképp tud kapcsolatot létesíteni, abban működni, hibákat elkövetni, helyrehozni, elhagyatottságot elviselni, szakítani, csalódást feldolgozni, újra próbálkozni. Az ismétlődő sikertelenség általában kötődési problémát rejt a mélyben. Az internetes ismerkedés esetében pedig a fent említettek húzódhatnak a háttérben, hogy nincs mód igazán megismerni a másikat. Az életközép is új helyzetet teremt, melyet nehezít, ha egy esetleges válás után egyedül találja magát a személy. A gyerekek kirepülését követő „üres fészek” szindróma is ránehezedik az emberre azon túl, hogy a szakasz fejlődési krízisével is meg kell küzdenie, és ebben az életkorban eleve nem könnyű párt találni, de persze nem lehetetlen.

– Mikor kell szakemberhez fordulni, ha ebből ki akar valaki mászni?

– Szakemberhez fordulni bármikor érdemes, ha az ember elakadt valamiben. Ha azt érzi, hogy nem működik gördülékenyen az élete, kérjen segítséget. A párkeresés szempontjából mindenképp jó segítséget kérni, ha a keresés túl görcsössé válik, ha ugyanazokat a hibákat véli valaki felfedezni a próbálkozásokban, vagy ha éppen nem mer próbálkozni sem. Az is előfordul, hogy valaki olyan párt nem tud elengedni, aki nyilvánvalóan csak kihasználja.

MŰVÉSZETTERÁPIA ÉS LÉTKÉRDÉSEK

Kiss Éva ajánlja, hogy ismerjük meg az amerikai Irvin D. Yalom professzor egzisztenciális alapszorongásokat tipizáló fogalomkészletét: magány, szabadság, élet értelmének keresése, halál – a fő szorongató kérdések az életünkben, s az is tévút, ha az ember ezeket akarja a pártalálással megoldani, mert az nagy terhet ró a kapcsolatra. Ezenkívül arra is felhívja a figyelmet, hogy számos támpont nyerhető a művészetek segítségével. Az amerikai Keresés című filmben egy 16 éves lány eltűnik. Az apja a kezébe veszi a kutatást, és a lánya nyomait a neten találja meg. A magyar Remélem legközelebb sikerül meghalnod című filmben Eszter a tinédzserkort a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, sokat jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj…