Egyéb

2010.11.22. 08:02

Kettlebell az ideális testért

Kettlebell vagy eredeti nevén girja. Hagyományos orosz öntöttvas súly, ami a rajta levő fogantyúval úgy néz ki, mint egy füles ágyúgolyó. Ám ennél sokkal több rejlik benne.

Horváth Viktória

 Az edzések során 5 alapgyakorlatra építenek (lendítés, török felállás, guggolás, nyomás, szakítás), melyek a testet rövid idő alatt teljesen megdolgoztatják. Ezenkívül több mint 500-féle gyakorlat végezhető egyetlen kettlebellel. Az egyébként edzésben lévő emberek is meglepődnek, hogy aránylag kis súllyal is intenzív mozgás érhető el pár perc alatt. Korunk mozgásszervi problémáinak fő oka a mozgásszegény életmód, illetve az, hogy nem megfelelően használjuk a testünket. Ez magyarázza a váll- és derékfájást, a görbe tartást. A kettlebell, illetve az RKC (Russian Kettlebell Challange) gyakorlatok segítségével azokat az izmokat célozzák meg, melyekkel ezek a hibák kijavíthatók.

- Nem lehet csupán egyetlen izmot erősíteni. Egy mozgássornál például az egész törzs dolgozik, erősödik, noha ez nem feltétlenül jár hatalmas méretbeli növekedéssel. A gyakorlatok végzése során az egész test koordinált együttműködése szükséges a kettlebell használatához, így egyszerre fejlődik a láb, a kar, a mozgáskoordináció és a koncentrációs készség.

- A funkcionális edzések célja, hogy a mindennapi életben szükséges mozgásokat segítse, mint például a guggolás, járás, emelés - vette át a szót Balázsik Anikó, aki szintén instruktor, emellett szuszpenziós tréninggel és mozgásminta-korrekciókkal foglalkozik. Az ülőmunka sokaknak nehezíti meg az életét, hátfájás és rossz tartás a következmény, amelynek oka a motorikus tanulás, azaz, hogy a testünk megjegyzi a gyakran alkalmazott mozgást, tartást. A farizom kikapcsol, pedig a testünk legnagyobb izma elengedhetetlen a járáshoz, s nem kevésbé fontosak a gerinc melletti izmok.

- Ne végezzük otthon a gyakorlatokat egyedül, mindig kérjük ki szakember tanácsát, különben nagyobb kárt is okozhatunk magunknak! - folytatta Gábor. - Ez a sport nem a golyóról szól, hanem a mozgásunk tökéletesítéséről: nem versenysport, de minden sport alapozója lehet, és a hétköznapokban is hatalmas változásokat érezhetünk az egész testünkön. Egyszerűnek tűnnek a gyakorlatok, bár összetettek, sőt, rosszul végezve veszélyesek is lehetnek. A relatíve kis súly öt-tízszeresét is nyomhatja a lendítés végpontján.

- Nőknek is kifejezetten ajánlott, hiszen nem lesznek férfiasan izmosak, de fogynak és definiáltabbak, feszesebbek lesznek az izmaik. Nem használunk semmilyen gépet, csak a súlyokat. A szőnyegen állunk mezítláb, ami fontos, mert sokat elárul, hogyan áll valaki a lábán. Elsősorban a mélyhátizom és a hát fejlődik gyorsan, meg a már említett farizom, s a hölgyeknél vékonyítja a derekat.

- Nőknek is kifejezetten ajánlott, hiszen nem lesznek férfiasan izmosak, de fogynak és definiáltabbak, feszesebbek lesznek az izmaik. Nem használunk semmilyen gépet, csak a súlyokat. A szőnyegen állunk mezítláb, ami fontos, mert sokat elárul, hogyan áll valaki a lábán. Elsősorban a mélyhátizom és a hát fejlődik gyorsan, meg a már említett farizom, s a hölgyeknél vékonyítja a derekat.

 

 


Sztárok és sportolók is felfedezték
Az állóképességünk is változik: volt olyan kettlebelles, aki a futás gyakorlása nélkül lefutotta a maratont. A ZTE KK erőnléti edzőjével is munkakapcsolat jött létre, melynek köszönhetően beépítette és alkalmazza az eredmények ismeretében meglehetősen hatékonynak bizonyuló alapelveket és gyakorlatokat. Sokan használják, Jennifer Lopez, Sylvester Stallone és Matthew McConaughey is ezzel edz, itthoni sztárjaink közül Vajda Attila kenus és a dzsudósok ezzel erősítenek.



Életmód rovatunk további hírei itt!

Ezek is érdekelhetik