Zala megyében történt 2011-ben 2. rész

Történt a magunk mögött hagyott esztendőben jó is, rossz is. Beszámolhattunk avatásokról, sikerekről is, de akadtak kudarcok is, s tanúi lehettünk a megyei szerepkör átalakulásának.

Szente Ottó


Augusztus 2. – Az M70-es autóút teljes szakaszának kétszer kétsávosra bővítését javasolta az a szakértői munkacsoport, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hozott létre, azt követően, hogy júniusban hat áldozatot követelő buszbaleset történt a már addig is halálútként emlegetett szakaszon. A bővítés költségét 7- 8 milliárd forintra becsülik, 2016-ra kellene elkészülnie.

Augusztus 27. – A sorozatos vereségek után menesztették a ZTE labdarugócsapatának vezető edzőjét, Csank Jánost. Néhány nappal később Prukner Lászlót nevezték ki a posztra, aki korábban a Kaposvár, majd az FTC vezetője volt.

Szeptember 6. – Kaján Imrét nevezte ki a megyei önkormányzat a Göcseji Múzeum, illetve a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága élére; a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum munkatársaként pályázott a tisztségre. Az előző igazgatót, dr. Vándor Lászlót, aki csaknem két évtizeden át töltötte be ezt a tisztséget, már korábban nyugdíjazták.


Szeptember 10. – A megye napján rendezett zalavári ünnepségen Németh János keramikus művész kapta a Zala megye díszpolgára kitüntetést.  A családi díjat a keszthelyi dr. Szelestei Tamás és felesége kapta, akik öt gyermekre és húsz unokára lehetnek büszkék. A megyei sajtódíjat lapunk munkatársa, Horváth A. Attila kapta.

Szeptember 12. – Átadták a díjat a lapunkban zajló „Keressük a legkedveltebb zalai nyaralóhelyet” versenyt megnyerő Gyenesdiás polgármesterének, Gál Lajosnak. A közönségdíjat Zalakaros nyerte.

Szeptember 13. – Felszámolási eljárás indult a zalaegerszegi K+ K Bau-Profil Zrt. ellen. Kecskés Richárd cégvezető az építőipar mélyrepülésével és a körbetartozásokkal magyarázta a korábban sikeres cég bedőlését. A vállalat, amely fénykorában mintegy 300 embernek adott munkát, ekkor már több havi bérrel tartozott alkalmazottainak.

Szeptember 14. – Váratlanul bezárt a Media Markt műszaki áruházlánc zalaegerszegi egysége. A cég vezetői azzal indokolták a döntést, hogy az áruház nem hozta a várt forgalmat.

Szeptember 26. – Lemondott polgármesteri tisztségéről Rátóti Zoltán, Magyarföld önkormányzati vezetője. A kaposvári színház igazgatójának kinevezett Rátóti elfoglaltságaira hivatkozott. A december 11-én megtartott időközi választáson Tolnai Istvánnét választották meg polgármesternek.

Október 1. – Beszámíthatatlansága miatt nem találta bűnösnek a hadbíróság azt az amerikai katonát, aki Irakban 2009-ben lelőtte az ott dolgozó nagyradai Bogdán Tibort. Kiderült, Carl Stovall zavart viselkedése a gyilkosságot megelőzően is ismert volt, de parancsnokai nem tulajdonítottak neki jelentőséget.


Október 28. – Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban átadták a Zalai Prima-díjakat. Ezúttal Wellmann György színművész, Bücs Angéla, a nagykanizsai Orff ütőegyüttes vezetője és a Kutyakölykök néptáncformáció kapta az elismerést. A közönségdíjat – amely a Zalai Hírlapban zajló szavazás győztesét illette meg –, ugyancsak Bücs Angéla kapta. A Zalai Prima-díjat a Vállalkozók Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezete alapította.

November 2. – A megyei rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette a hévízi gyógyfürdő gazdálkodása miatt 2 évvel korábban indított nyomozást. 2009-ben csalás, sikkasztás, hűtlen illetve hanyag kezelés gyanújával a Sikeres Hévízért képviselőcsoport 4 tagja – köztük Papp Gábor, a város jelenlegi polgármestere – tett feljelentést.

November 10. – Megkezdődött a gyártás a Pacsán zöldmezős beruházásként létesült Zalai Baromfifeldolgozóban. A Zalabaromfi 2008-as megszűnése után a pórul járt termelők kezdeményezték az új üzem felépítését, ami 1,5 milliárd forintba került, s 65 dolgozóval kezdte meg működését. A teljes létszámot 200-ra tervezik.

November 11. – Az MSZP megyei szervezete dr. Fodor Csabát választotta meg elnöknek, miután Baracskai József kivált a pártból, s Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokrata Koalícióhoz csatlakozott.

November 27. – Felavatták zalaegerszegen a Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházát. A pályázaton nyert 48 millió forintot több mint 200 millióval egészítette ki a város önkormányzata.

December 8. – Utolsó ülésén megszüntette magát a Nyugat-dunántúli Regionális Tanács, amely egy évtizeddel korábban az európai uniós közigazgatási rendszerhez való igazodás jegyében jött létre. A területfejlesztési feladatok a jövőben állami, illetve megyei hatáskörbe kerülnek.

December 9. – A Zala megyei önkormányzat képviselői aláírták azt a szerződést, amellyel állami tulajdonba adták a megyei fenntartású intézményeket. Januártól kezdi meg működését a megyei hivatal dolgozóiból létrehozott, a megyei kormányhivatal mellé rendelt intézményfenntartó központ, amelyhez 22 intézmény tartozik. A Hevesi Sándor színház fenntartója a város önkormányzat lesz, míg a megyei kórház a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez kerül.  


Nehezen követhető változások
A balatoni turisztikai fejlesztésekkel foglalkozó SCD-csoport – amely ekkor már az Aviation Group nevet viselte, mert két héttel korábban átkeresztelték – július 2- án jelentette be, hogy érdekeltségeinek nagy részét eladja a néhány nappal korábban bejegyzett, zalaegerszegi székhelyű Turisztika Hungária Kft-nek. Ugyanekkor az Aviation Group székhelyét Budapestről Sármellékre helyezték át, tekintve, hogy a cég legfontosabb vagyoneleme a sármelléki repülőteret bérlő és üzemeltető FB Airport Rt. volt. (A bérbeadó a repteret korábban üzemeltető Cape Clear Avitation Kft. felszámolója.) Az Aviation Group aztán felszámolási eljárást kezdeményezett maga ellen, s ezt augusztusban el is rendelte a bíróság. Néhány hónappal később arról érkezett hír, hogy az FB Airport Rt. felszámolását is elrendelték. Mindent egybevetve az egy sor kempinget is privatizáló, s a reptér üzemeltetési jogát is megszerző, annak idején gigantikus balatoni fejlesztéseket ígérő SCD csoport tulajdonviszonyai egyre áttekinthetetlenebbek, a létesítmények sorsa egyre bizonytalanabb. A Fly Balaton repülőtér eszközeit a felszámoló Vectigalis Zrt. többször is meghirdette eladásra, az üzemeltetésről megállapodott a Turisztika Hungária Kft-vel. Abban mindenki egyetért, hogy működő sármelléki repülőtérre nagy szüksége lenne a régió idegenforgalmának.  


Új sürgősségi centrum


A megyeszékhelyen november 25-én avatták fel a Zala Megyei Kórház új sürgősségi centrumát. A baleseti ambulancia kibővítésével kialakított, 1300 négyzetméteres egységben a súlyos, életet veszélyeztető betegségek és balesetek ellátása zajlik január 1-jétől. A beruházást 637 millió forintos pályázati támogatás és a megyei önkormányzat 70 millió forintos önrésze fedezte.  


Jogerős ítélet a Farkas Imre elleni perben
Október 13-án jogerőssé vált az egykori Zalahús tulajdonos- vezérigazgatója ellen született ítélet. Farkas Imrét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt találta bűnösnek egy évvel korábban a Zala Megyei Bíróság, s ezért két év, börtönben letöltendő, ám végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamit 98,6 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. Felmentette ugyanakkor a csaknem 200 rendbeli csalás és a csődbüntett vádja alól. A Győri Ítélőtábla érdemben nem változtatott az első fokú ítéleten, de a vagyonelkobzás összegét 77 millió forintra csökkentette. 


Templomszentelés Teskándon


Templomot szenteltek Teskándon október 8-án. Az új templom példás összefogással, mintegy 65 millió forintból épült meg, a faluban korábban csak egy imaszoba szolgálta a katolikus híveket.  



Zala megyében történt 2011-ben 1. rész

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!