Rések és tömködők (jegyzet)

Igaz, nem volt még olyan rég, mikor a miniszterelnök lelkesen mesélt söralátét-víziójáról, és mikor a sok adminisztrációval járó, de csekély hasznot hozó kisadókat eltörölte a kormány, mára azonban a kijózanító rögvalóság felülírta a szimpatikus választási jelszavakat, így bukkanhatnak fel olyan egzotikus konstrukciók, mint a csipsz-, vagy a még frissebb pornóadó. Egzotikusak, vagy inkább álszenteskedők, mert a népnevelő eszmei körítés ellenére az állam éppen abban érdekelt, hogy e termékeket mind többen vásárolják, így jut pénzhez ugyanis a költségvetés. Azaz megvetjük a sós, cukros ételkreálmányokat és az erkölcsromboló szexfilmeket, közben meg szurkolunk, hogy pörögjön a piacuk, mert az adótartalmukat már jó előre felcímkéztük - valahogy így áll a dolog. Persze a pornóadó ideológiájával - a kulturális területet finanszírozná belőle az állam - egyet lehet érteni, sőt, nem is új találmányról van szó, hiszen 2009-ig járulékot fizettek az ipar űzői, és bizonyos körökben még büszkén is emlegették, hogy Magyarország pornónagyhatalom. Csakhogy az eleve alacsony állami bevételek a szolgáltatási felületek változásával folyamatosan apadtak: a dvd, mint platform halálával a klasszikus filmgyártás szinte megszűnt, a magazinpiac marginálisra zsugorodott, az uralmat átvette az internet. Ahol pedig - az igazán extra tartalmaktól eltekintve - ingyenesen áll rendelkezésre mindenféle látvány, kinek-kinek ízlése szerint, a szolgáltatók pedig olyan országokból közvetítenek, ahol nem sarcolják őket. Ebből tehát nem csorognak majd adóforintok, így a réseket sem lehet betömködni. A költségvetésire gondolok, természetesen.