Június végére befejeződnek az árvízvédelmi beruházások

Határidőre, június végére befejeződnek azok az árvízvédelmi beruházások, amelyeknek köszönhetően vélhetően nem ismétlődhet meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt év júniusi árvíz okozta pusztítás - mondta Nagy Anna kormányszóvivő.

MTI

A Felsőzsolca határában tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön közölte: a kormány a munkákra 7.3 milliárd forintot fordított, és hosszú távon garantálható, hogy az árvíz által veszélyeztetett települések a jövőben biztonságban lesznek.
   
Nagy Anna emlékeztetett arra, hogy az egy évvel ezelőtti árvíz a megye számos települését sújtotta, kétszáznál is több ház dőlt össze, vált lakhatatlanná. Az ár levonulása után elindult a helyreállítás, az újjáépítés, és megkezdődtek az árvízvédelmi beruházások, gátépítések, mederkotrások is.
   
A sajtótájékoztatón Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért és vízügyekért felelős államtitkára azt közölte: a Sajó, a Hernád és a Bódva völgyében gátakat építettek, erősítettek meg, záportározók épültek és épülnek. Mint mondta, a munkák határidőre befejeződnek, és olyan helyzet, ami korábban volt, nem következhet be.
   
Az államtitkár bejelentette: Felsőzsolca és az elmúlt évi árvíz által sújtott települések az esetleges újabb árvízkor védhetővé váltak.
   
Kiemelte: azt a döntést hozta, hogy az úgynevezett nagyvízi mederben épület nem készülhet ebben a térségben, "sem tyúkól, sem űrkikötő, sem bevásárlóközpont, sem lakóingatlan".
   
Illés Zoltán azt is elmondta: az ország más térségeiben is szükség van árvízi beruházásokra, ezek tartanak, és főleg uniós forrásokból finanszírozzák őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!