A magyar kultuszital fénykorában közszükségleti cikk volt

A szódavíz alapvetően mesterséges ásványvíz. Az eredeti keletje a 17. században nőtt meg jelentősen Európában, így egy évszázad múltán már mesterséges előállításával is próbálkoztak. Ez 1772-ben, Joseph Priestley angol tudós paptanárnak sikerült, amódon, hogy szén-dioxidot nyeletett el vízben. A mi Jedlik Ányosunk - akit elsősorban az elektromotor és a dinamó feltalálójaként tartunk számon - ugyancsak nagy név a szódatörténelemben. A fizikus 1826-ban került Győrbe bencés paptanárnak, s rögvest kísérletekbe fogott, hogy új, olcsó, nagyüzemi termelésre is alkalmas technológiát találjon a szódavízgyártáshoz. Munkáját siker koronázta. Később továbbfejlesztette gépét, és 1842-ben Pesten megnyitotta első szódavízüzemét, amit aztán hamarosan átadott unokaöccsének, hiszen akkor már egyetemi fizikaprofesszorként oktatott.

- Az ő ténykedése alapozta meg a honi gyártást, ezért őt tekintjük a szódavíz atyjának. Más országokban aztán nem is futott be akkora karriert a szóda, mint nálunk, talán még Ausztriában tett szert hasonló kedveltségre. Nálunk azonban szinte átszőtte a hétköznapokat, amit a fröccs vagy spritzer máig tartó népszerűsége is jelez.

A mesterséges ásványvizet Angliában, az 1790-es években gyógyszerként ajánlották vesebántalmakra, s az 1831-es, Magyarországon is végigsöprő kolerajárványban a betegek szenvedéseinek enyhítésére alkalmazták. Nagy igény volt rá a kórházakban, hiszen savanyú kémhatása miatt nem terjesztette a járványt. Üdítő italként, széles körben csak később terjedt el, számos ízesített verziója is megjelent. A hőskorban ovális, dugós palackokban szállították a szódát, amit a szifon feltalálását követően váltottak fel a jellegzetes formájú üvegek. Később, házi használatra, dupla gömb alakú üvegekben készült, ami maga is egy mini szódásüzem volt. Egy tudós férfiú 1885-ben le is írta a használat módját: A korsó alsó részének kétharmadáig ivóvizet öntünk, felső golyójába pedig szódát és borkősavat. Ha itt megállunk, várhatunk bármeddig anélkül, hogy vizünk kikívánkozna. Mihelyt azonban kissé rézsútosan döntve, kevés vizet bocsátunk a felső golyóba, gázok fejlődnek, a só erős pezsgéssel oldódik. Nemsokára, lenyomva kissé a szelepet, a víz nagy erővel tódul a szabadba - szódavizünk elkészült.

A kiállításon a szódásüvegek rendkívül változatos kollekcióját csodálhatjuk, fehér, halványzöld, rózsaszín és leginkább kék változatban, mintákkal vagy anélkül. Harsány plakátok bizonygatják egészséges voltát, s buzdítanak fogyasztására. A dokumentumok nem csak a szódagyártás műszaki tudnivalóiban igazítanak el, láthatunk például újságkivágást, amely arról igyekszik meggyőzni a szódásokat, hogy ló helyett szamárral húzassák a szódáskocsit. A hosszú fülű jószág erényei közt jegyzik, hogy nem kell félteni a takonykórtól, továbbá nem bokrosodik meg, s így nem is töri össze a szállítmányt. Hogy a csacsik mégsem uralták el a szódáspiacot, sejteti, hogy nem a veri, mint szódás a szamarát mondás gyökerezett meg a köztudatban.

Érdekes történelmi adalékkal szolgál egy egyszerű füzetlap. Ezen többen aláírásukkal bizonyítják, hogy Glasz Géza budapesti szódás 1956-ban, a forradalom idején buzgón látta el a kispestieket a vágyott itallal. Irodalmi, képzőművészeti vonatkozásoknak sem vagyunk híján, Tömörkény István, Márai Sándor idevágó sorai olvashatók. S el kell oszlatnunk egy legendát is. Hegedűs Géza A világmindenség első fröccse című esszéjében arról írt, miszerint Vörösmarty Mihály 1844-ben egy fóti szüreten találkozott Jedlik Ányossal, aki találmányát bemutatva szódás borral kínálta. Az ital nevét - spritzer - azonban Vörösmarty túl németesnek találta, s rávágta: legyen inkább fröccs! Mindennek bizonyságaként a Fóti dal című vers kezdete szolgálna: Fölfelé megy a borban a gyöngy;/ Jól teszi,/ Tőle senki e jogát el/ Nem veszi... Igen ám, de e verset már két évvel korábban papírra vetette Vörösmarty, a bor gyöngyözése pedig szóda nélkül is természetes fizikai jelenség.

S hogy ne ragadjunk a nosztalgia mázába, Dancsi Lajos, a Magyar Ipari Gázszövetség elnöke jóvoltából megtudunk egyet s mást a szénsavgyártás jelenéről is. Mint mondja, a szénsav rettentően trükkös gáz, nem könnyű előállítani. Trükkös mivoltát bizonyítja az is, hogy mínusz 73 fokon már a szárazjeget tisztelhetjük benne. Készítésének nagy hagyományai vannak hazánkban, a 20. század elején még 10 gyár működött. Magyarország ma is szénsavgyártó nagyhatalom , az egész Kárpát-medencét, s még fél Európát a répcelaki gyár látja el. Magunk is élen járunk a fogyasztásában, hazánk népessége évente 50 ezer tonna szénsavat fogyaszt el. No persze nem kizárólag szódában, hanem üdítőkbe, sörökbe, pezsgőkbe bújtatva. S hogy minőségi buborékokat kapunk, arra garancia, hogy a gyártás során 28-féle komponenst vizsgálnak folyamatosan.