Több út is megújul Dél-Zalában

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tavaly nyári döntésének eredményeként számos településen kezdődhettek meg útfelújítási munkálatok. Van, ahol már a műszaki átadás-átvételi procedúra is lezajlott.

Szalabán Attila

Zalakomárban nagyban dolgoznak az Arany János és a Kossuth Lajos utcák útburkolat felújításával, és a kapcsolódó munkák elvégzésével megbízott szakcég munkatársai. Az összesen mintegy 15,6 millió forintos projekt keretében ugyanis nemcsak az útburkolat újul meg, de rendezik például az útpadkák, valamint az út mentén kialakított vízelvezető árkok állapotát is. A regionális fejlesztési tanács által 7 millió forinttal támogatott beruházás Varga Miklós polgármester szerint idén nyárra befejeződik.


Előbbre jár a megvalósításban Bucsuta önkormányzata: a település az Ady Endre és a Rákóczi Ferenc utcák burkolatának megerősítésére nyert pénzt. Az összesen 12,262 millió forint költségvetésű projekt már a végéhez közeledik, a munkálatokat a kivitelező befejezte, a műszaki átadás-átvételi procedúrán is túl vannak az érintett felek.
- Nagyon szétjárták a nehéz teherautók az útjainkat, ezért volt szükség a felújításukra - ecsetelte Gyurkó Imréné, Bucsuta polgármestere. - Szerencsénkre az erdészet is mellénk állt, hajlandó volt anyagilag támogatni a beruházást.

A kivitelezés Nagyrécsén, a Petőfi Sándor utcában is megkezdődött - tudtuk meg Hegedűs György polgármestertől. A fejlesztési tanács által közel 7 millió forinttal támogatott beruházás keretében 22,2 millió forintos költséggel a teljes utca burkolatát felújítják, orvosolva a megépítés óta eltelt évtizedekben jelentkezett műszaki problémákat.


SZÁMOS TELEPÜLÉSEN SEGÍTETT A TANÁCS
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tavaly augusztusi döntésével számos dél-zalai település számára ítélt meg anyagi segítséget. A települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatásaként kapott pénzt többek között Bucsuta, Gelse, Nagybakónak, Nagykanizsa, Nagyrécse, Zalakaros és Zalakomár, melyek összesen valamivel több mint 50 millió forinttal gyarapodtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!