Elszabadult kutya támadt meg egy kisgyereket

Súlyosan megsérült az a hatéves kisfiú, akit egy láncáról elszabadult nagytestű kutya támadott meg Berettyóújfaluban.

MTI

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Kelemen Éva rendőr hadnagy tájékoztatása szerint a még vasárnap délutáni esetet követően a gyereket édesanyja és annak élettársa a berettyóújfalui Tisza István Kórházba vitte, ahol megállapították, hogy sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
   
A rendőrség közlése szerint a kertben szülői felügyelet nélkül játszott a kisfiú, amikor a szomszédban tartott nagytestű kutya kiszabadította magát és a kertbe átugorva támadt rá. Egy másik szomszéd a gyerek visítására sietett át segíteni, de a kutya vele is szemben is támadóan viselkedett. Ezért kiabálással próbálta meg értesíteni a gyermek szüleit, akik ezt meghallva elkergették a gyermektől a kutyát.
   
A kutyát gazdája körbekerített helyen tartotta, a láncai is újak voltak. A rendőrségi szemle során a kutya békésen, nyugodtan viselkedett, senkivel sem lépett fel támadóan. A kutya rendelkezik a szükséges oltásokkal - mondta a szóvivő.
   
Az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, továbbá értesítették a város jegyzőjét, ugyanis a kutya eseteges elszállíttatásának elrendelése jegyzői hatáskör.
   
További vizsgálatot indítanak igazságügyi orvos szakértők bevonásával annak kiderítésére, hogy a gyerek szenvedett-e maradandó károsodást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!