Louis Hinnant négy gyermeket szeretne

Mint Klaudia írja:  
Nemrégiben alkalmam nyílt interjút készíteni Louis Hinnanttal, a Zalakerámia ZTE KK amerikai légiósával, aki örömmel tett eleget a felkérésemnek, annál is inkább, mert a tavalyi tanévben többször is vendégül láttuk intézményünkben. Zsűrizett az Idegen Nyelvi Fesztiválon, angol nyílt órán láttuk vendégül, valamint Calvin Watsonnal együtt diáknapunkon is ellátogattak hozzánk; Louis vezette a tanár-diák kosármeccset.
 
- Úgy gondolom, sokan örültek mikor megtudták, hogy aláírtál még egy évre a csapatnál. Mi volt a legfőbb oka a döntésednek? 
 
- Egy-két ember kivételével szinte megmaradt a tavalyi keret, így úgy gondoltam nekem is vissza kell térnem a csapathoz. A tavalyi évből kiindulva remélem, még sikeresebb évet zárhatunk majd közösen a fiúkkal.

- Mi a véleményed a csapatról? Hogy jössz ki a csapattársakkal? 
 
- Már két éve együtt vagyunk, mindennap találkozunk, sok időt töltünk egymással és remekül szórakozunk, ezáltal olyan a csapat, mint egy család. 

 - Úgy tűnik, Calvin és Te tökéletesen megértitek egymást a meccsek alatt és a pályán kívül egyaránt. Mi a titka ennek a jó kapcsolatnak? Ismertétek egymást azelőtt?
 
- Nem, itt ismertem meg őt, ahogyan a többieket is. Sok időt töltünk együtt Calvinnel az igaz, de mindenki mással is (pl. Trepi, Gáspi, Dusán). Nincs különösebb titok, úgy hiszem, mindenki már jól ismeri egymást, a társak gondolatait, hogy mit is akar a másik, és mivel két éve játszunk együtt, ez szinte magától értetődik. 
 
- A 6-os szám jelent neked valami különlegeset? 
 
- Nem tulajdonítok nagy jelentőséget a számoknak. A 11-est szerettem volna - mert régebben azzal játszottam - de az már Trepié volt. Maradt a 6-os és a 14-es, de mivel a 14-est annyira nem szeretem, így a 6-os lett az enyém.

- Your Hungarian is better 'n better (a magyar nyelvtudásod egyre jobb). Esetleg szeretnél komolyabban foglalkozni a nyelvtanulással? 
 
- Nem tudom, meddig maradok Magyarországon, emiatt nem tudom, hogy lenne-e értelme, és elég nehéz is a nyelv. De mindenféleképpen jó dolog, hogy amikor az emberek hozzám szólnak, és kicsit vissza tudok válaszolni magyarul, elismerően mosolyognak rám. 
 
- El tudod képzelni, hogy egy másik magyar csapatban játssz?
 
- Nem.

- Nem is vártam más választ. De azt elárulod, hogy melyik ország vonz, ahol szívesen kosaraznál majd a jövőben? 
 
- Spanyol- vagy Görögország.

- Van ötletet azzal kapcsolatban, hogy mit fogsz csinálni, miután befejezed a kosaras pályafutásod?
 
- Sok ötletem van, de így konkrét, amiben biztos vagyok, olyat nem tudnék mondani még. Szívesen lennék főiskolán edző, vagy edzenék kisgyerekeket. Nem szeretnék a kosárlabdán kívül mással foglalkozni, ez az a dolog, ami érdekel, és amihez értek. A zene az a másik véglet, de az csak inkább hobby szinten jöhet szóba. Szerencsére még fiatal vagyok, van időm ezt a kérdést eldönteni.
 
- Azt mondtad, korai még a családalapításról beszélni. Mégis, van valami elképzelésed ezzel kapcsolatban? 
 
- Igen, tényleg korai. Annyit viszont elárulhatok, hogy 4 gyereket szeretnék, fiúkat. Az unokahúgaimból kiindulva, úgy gondolom, a lányokkal sokkal nehezebb lenne, mert több gond és aggódás jár velük. Ha például az unokahúgaimmal vásárolok, bármit kérnek, nem tudok nekik nemet mondani. Talán a fiaimmal határozottabb tudnék maradni. 
 
- Mi az álmod?
 
- Az, hogy elég siker jusson az életben a családom és a magam számára is. 
 
- Elégedett vagy az életeddel?
 
- Boldog vagyok, de nem mondanám, hogy elégedett. Mert aki elégedett, annak nincsenek már céljai, amit el kell, hogy érjen. Ha majd a családom és én is sikeresek leszünk, mindenkinek lesz munkája, és minden jó lesz, akkor leszek elégedett. Vagyis, akkor sem azt mondanám, hanem hogy sokkal boldogabb leszek, hiszen sosem lehetünk megelégedettek az életünkkel, mert akkor már nem lesz miért küzdeni.
 
- Mi az a három dolog, amit legjobban hiányolsz Amerikából?
 
 - Először is a családom és a barátok. Másodszor a sushi. Szeretem a magyaros ízeket, de néha jól jönne a változatosság. Végül pedig a pörgős életstílus.
 
- Általában mit csinálsz a szabadidődben?
 
- Nincs sok szabadidőm, mert sokat edzünk, készülni kell a meccsekre. Az edzések közötti időt pedig nagyrészt alvással, pihenéssel és evéssel töltöm, na meg persze playstation.
 
- Nem sokan tudják rólad, hogy az unokatesódhoz hasonlóan a véredben van a zene.  Mesélnél egy kicsit nekünk a F.L.I. Entertainment-ről?

- Az egész egy nagy család, csak a zenéről és a szórakozásról szól, hogy együtt jól érezzük magunkat. Mindenkinek van egy tetkója (Hűség, vagy F.L.I embléma) az összetartozás jeleként. A srácoknak általában a kezükön van, nekem a mellkasomon. Mivel én nem szeretem a tetkókat, így oda csináltattam ahol nem látják. Én amúgy nem éneklek, inkább a business dolgokból veszem ki a részem, de ha megkérnek, hogy énekeljek velük egy számot, akkor természetesen nem mondok nemet. 
 
- Hol nőttél fel?
 
- Marylandben, Washingtonban. Anyukámmal és két testvéremmel, kis családban nem túl nagy helyen.

- Milyen volt a gyerekkorod?

- Normális. Olyan volt, mint mindenhol máshol a környéken; egyforma cuccokkal, problémákkal, és természetesen jó sok kosárlabdával. Sokan szenvedtek körülöttünk, de szerencsére nekünk megvolt mindenünk, ami kellett.
 
- Mi szerettél volna lenni kisgyerekként? Vagy csak a kosárlabda körül járt az eszed?
 
 - A bátyám kosarazott, és mint minden gyerek, én is hasonlítani akartam a bátyámhoz, így engem is a kosár érdekelt, más nem is foglalkoztatott. Úgy 5-6 évesen kezdtem el kosarazni, és ez azóta is kitart szerencsére.
 
- Van példaképed? Ha igen ki, és miért pont ő?

 - Anyukám, aki egyedül nevelt fel minket. Ahogy felnőttem, rájöttem mennyire nehéz is lehetett neki, de ő mégsem panaszkodott soha. Mindent megadott nekünk, és megoldotta a problémáinkat. Sok barátom, akikkel felnőttem, vagy börtönben van, vagy esetleg meghalt. Anya sosem engedett elkallódni, pedig akár én is kerülhettem volna hasonló sorsra. Miatta, az ő döntései miatt tartok most ott, ahol tartok. Nagyon sokat köszönhetek neki.
 
- Van valami, amitől félsz?
 
- A bukástól, hogy amit el szeretnék érni, az nem sikerül. 
 
- Mi volt a legemlékezetesebb pillanat eddig az életedben?
 
 - Nem is tudom, talán amikor lediplomáztam. És amikor ebben az évben hallottam a F.L.I Entertainment-et a rádióban. Amerikában nagyon nehéz bekerülni a rádióba, ezért különösen nagy dolog volt ez otthon, az egész család odavolt az örömtől.
 
- Mit üzennél az olvasóknak?
 
- Boldog vagyok, hogy visszajöttem, és köszönöm, hogy elfogadnak és szeretnek, mint egy család. Hajrá Zete! Ja, és töltsétek le minél többen a F.L.I Entertainment zenéjét


Klaudia írása a Zalai Hírlap SÉTATÉR oldalán is megjelenik.
Olvassa el a SÉTATÉR cikkeit! Klikk IDE!