Mi újság a megasztáros Bella Leventével?

A tehetségkereső műsor óta sok minden történt Bella Leventével: együttest alapított, rengeteg produkcióban vett részt, rádiózott, most pedig a szinkronszínészetet próbálja ki. A sikerek ellenére élete legboldogabb napjának nem mást tart a hajdani kölcseys diák, mint június 13-át, amikor elvette feleségül szerelmét, Tímeát.

Horváth Viktória



Gyerekként zongora nélkül a fúvósok között


Bár már évek óta él a fővárosban Bella Levente, akit egykor az ország a második Megasztár-széria egyik továbbjutó versenyzőjeként ismerhetett meg, még mindig zalaegerszeginek tartja magát.

Levente 33 évvel ezelőtt született a megyeszékhelyen, így nyilvánvalóan idekötik első zenei emlékei is.

- Az első élményem a zenével, amikor megtudtam, hogy a szomszédunkban lakó fiú trombitázni tanul a zeneiskolában, ekkor lehettem 10-12 éves - meséli a mindig vidám fiatalember. Kijelentette otthon a szüleinek, hogy azonnal írassák be őt is és vegyenek neki egy zongorát. - Hát, ha azt nem is kaptam, de ütős és rézfúvós szakra mégiscsak elvittek az iskolába és hét évig lelkesen jártam oda. A zalaegerszegi Városi Fúvószenekarral később aztán gyakran felléptem különböző rendezvényeken. 

Később a középiskolában pár barátjával alapítottak egy blues zenekart, ahol ő dobon játszott. Említette neki az együttes basszusgitárosa, hogy a fiúkórusba keresnek trenorokat, úgyhogy elmentek kipróbálni magukat. Három évig volt tagja a kórusnak, ahol hangképzést is tanult. Ezután megalapította soul zenét játszó könnyűzenei formációját, a Freetime Band-et, amely az első komolyabb próbálkozása volt. Nem sokkal később elkerült Szombathelyre főiskolára jó pár évre, majd nekirugaszkodott a világnak.


"Én világ életemben zalaegerszegi maradok"


- Pestre mentem szerencsét próbálni, tudtam, hogy vidéken nagyon jól lehet zenélni és a helyi közösségnek sokat jelent, amit csinálunk. De komolyabb karriert nem lehet befutni máshol Magyarországon, csak Pesten -szögezte le a zenész.


Levente és párja,  Tímea


- Évek óta élek ott, mégsem mondanám, hogy otthon érzem magam, sőt, még mindig teljes mértékben vidéki, azon belül is zalai vagyok. Amikor a Balatoni útról megközelítem a várost és az utolsó kanyarnál meglátom a helységnévtáblát, aztán a templom vagy a stadion fényeit, mindig gyorsabban ver a szívem. Jó érzés haza menni - fogalmaz megilletődött hangon. - Én világ életemben zalaegerszegi maradok, azért mert elköltözik valaki, még nem jelenti, hogy megszűnik létezik. A szüleim egyébként még mindig ott laknak, sokszor járok haza és a párommal is gyakran megyünk oda feltöltődni. 


A zene, az kell...


Amikor nem itthon, hanem a fővárosban van, inkább munkával telik az idő. Korábban a Rádiocafé-ban volt műsorvezető, ám ez az állása nemrég megszűnt. Van több produkció is, amiben részt vesz, az egyik a rockzenekarja, a Bella Levente és az Eric Plancton. Nyáron nagyon sok helyen megfordultak különféle fesztiválokon és most ősszel is lesz több koncertük. Eddig főleg angol dalokat vettek fel, de nemrég pár magyar nyelvű is a repertoárjukba került, ezek egyikéből fognak majd klipet forgatni. 


Lenevte fellépés közben

- Távolabbi terveim között szerepel a zene továbbra is, a másik pedig a műsorvezetés, ez lehet rádió vagy rendezvény, esetleg televíziós műsor is - bár ez utóbbira még nem volt lehetősége Bella Leventének, de több rádióval is folyamatosan kapcsolatban van, úgyhogy hamarosan újra felcsendülhet a hangja az éterben. - Egy új szerelem most az életemben a szinkronszínészet és hangalámondás, ez egy igazán más szegmense a showbiznisznek. Nemrég szólt Pál Tamás, akit még a Megasztárban ismertem meg, hogy lenne-e kedvem szinkronizálni, mert ő már két éve csinálja. Kis gondolkodás után belevágtam: lehet hallani a hangomat a NCIS-től kezdve a National Geographic műsoraiig sok helyen.


A nagy nap olyan lett, mint szerették volna


Nemcsak a munkájában, de magánéletében is jelentős változások történtek az elmúlt időszakban. Már három és fél éve él együtt a párjával, akivel eldöntötték másfél évvel ezelőtt, hogy összeházasodnak. 

- Körülbelül fél évig szerveztük az esküvőt, míg olyan lett, amilyennek szerettük volna, és szerencsére a lagzi is jól sikerült. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól érzem majd magam és nem fogok izgulni - mesél boldogan a június 13-án Halásztelken tartott nagy napról, miközben a számtalan kedves emléket idézi fel. Az esküvő lebonyolítása után újabb feladat várt az ifjú párra. - A költözésen már régóta gondolkodtunk, de a munkahelyem megszűnése közbejött, szerencsére sikerült eladni a lakásomat, ezért ki tudtunk költözni Dunakeszire. Nagyon közel van Pesthez, de mégse az a nyüzsgő belváros, amit egyikünk sem szeret. Egy nyugodt, családi házas övezetben találtuk meg álmaink otthonát. 


A nagy nap...

A pár már régóta tervezi a gyerekvállalást. Ahogy Levente megjegyezte, rajta vagyunk az ügyön és reméli, hogy minél hamarabb leszáll a kéményükre a gólya. Addig se tétlenkedik, már, ami a munkát illeti. 

- Vasárnap a Magyar Dal Napjának rendezvényén Budapesten én leszek a műsorvezető, így igen aktívan részt veszek a programokban - meséli Levente. Mint mondja, szükséges, hogy a magyar dalok mellé álljanak a zenészek, mert sajnos a külföldi számokat öntik magukból a rádiók. - Ezért a magyar fülek számára idegenül hangzik a hazai sláger. De, ha más országokhoz alakítjuk a zenénket, akkor az már nem lesz igazán a miénk - teszi hozzá.

- Mikor láthatjuk Önt legközelebb itthon fellépni?

- Zalaegerszegen szeptember 26-án a Zsinagógában lesz Odett és a Go Girls együttessel koncertem, mivel velük is játszom, mint basszusgitáros. Aztán október vége felé pedig megyünk az Eric Plancton zenekarral is. Már alig várom, hogy újra otthon lehessek. 





Bella Levente a Megasztár második szériájában szerepelt, akkor Presser Gábor röviden csak azt mondta róla: megvan a hang. Korábban hangtechnikusként dolgozott az első sorozatban, ott kapott kedvet a jelentkezéshez. Előtte a Kifutóban is kipróbálta magát, amit az a Pély Barna nyert meg, aki később a zsűriben foglalt helyett a zalaegerszegi fiatalember előtt. A régi Megasztárosok közül majdnem mindenkivel tartja a kapcsolatot, ha valami történik egyből végigtelefonálják egymást a volt vetélytársak. Gál Csaba Boogie-val van a legjobb viszonyban, vele minden nap beszél, de Pál Tomival, Pflum Orsival, Bartók Esztivel, Caramellel, Tóth Gabival és Palcsó Tomival is gyakran találkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!