Nőtt az észak-olaszországi vonatbaleset halálos áldozatainak száma (frissítve 11:09)

Viareggio - Hétfőn éjjel az észak-olaszországi Viareggio városban kisiklott egy tehervonat, majd két, cseppfolyós földgázzal feltöltött tartálykocsija kigyulladt és felrobbant. Csütörtökre virradóra tizennyolcra emelkedett a vonatszerencsétlenség halálos áldozatainak száma.

zaol.hu


CSÜTÖRTÖK

Tizennyolcra emelkedett csütörtökre virradóra a viareggiói vonatszerencsétlenség halálos áldozatainak száma. Kora reggel egy súlyos sérült meghalt a carrarai kórházban - jelentette az ANSA olasz hírügynökség. A marokkói származású férfi a balesetkor egész testén súlyos égési sérüléseket szenvedett. Előző nap két kisgyermek halt bele égési sérüléseibe. 
    
Hivatalos adatok szerint huszonnyolc súlyos sérültet ápolnak az észak-olaszországi kórházakban, közöttük húsznak az állapota továbbra is válságos. Egyes sérültek testfelületének több mint 90 százaléka megégett.
    
Több embert továbbra is az eltűntek között tartanak számon, emiatt attól tartanak, hogy tovább emelkedik a halálos áldozatok száma.
    
A tűzoltók csütörtök reggel bejelentették, hogy befejezték a földgáz kiszivattyúzását a szerelvény többi 13 tartálykocsijából. Olasz vasúti illetékesek szerint várhatóan 24 órán belül megindul Viareggióban a vonatközlekedés. 

Forrás: MTI/dpa/AFP/ANSA



KEDD

A 15 tartálykocsiból álló szerelvény
La Spezia kikötőjéből Pisába tartott. Éjfél előtt tíz perccel történt a szerencsétlenség Viareggio pályaudvarának közelében. 


Autók lángolnak a viareggiói vasútállomás mellett
Fotó: (MTI/AP/Lorenzo Galassi) (MTI/AP/Riccardo Dalle Luche)
    
A robbanás hatalmas tüzet és rombolást idézett elő. Két épület összeomlott, a környéken kitörtek ablakok, a lángok átterjedtek a pályaudvarral szomszédos utca házaira. További robbanásoktól tartva kitelepítették egy időre a környező házak lakóit.


Felborult vagonokat vizsgálnak tűzoltók a viareggiói vasútállomáson
  
Fotó: MTI/AP/Lorenzo Galassi
    
Az áldozatok közül többen az összeomlott házak alatt lelték halálukat. A mentőalakulatok tagjai szerint lehetséges, hogy még vannak emberek a romok alatt. A sérültek közül 35 ember állapota súlyos, illetve nagyon súlyos. A két mozdonyvezető könnyebben sérült meg, őket már ki is hallgatták a kórházban. 


Tartálykocsira fecskendez vizet egy tűzoltó Viareggióban 
Fotó: MTI/AP/Lorenzo Galassi
    
Egyelőre ismeretlen a katasztrófa oka, de - mint Raffaele Gargiulo rendőrségi szóvivő közölte - a szakemberek azt feltételezik, hogy a sínek megrongálódása vagy a vonat fékrendszerének hibája okozhatta a balesetet. A városi tűzoltóparancsnok elmondta, hogy megfékezték a tüzet, de még mindig fennáll a veszélye annak, hogy a többi tartálykocsi is felrobban.


Részben összedőlt épület romjai között kutatnak a mentőalakulat tagjai a vasútállomás mellett
  
Fotó: MTI/EPA/Franco Silvi

Információ: MTI/AFP/AP/EFE/dpa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!