Kevesebb kocsi, több lakás?

Körkép - Lényegesen több ingatlanilletéket fizettünk az első negyedévben, mint egy éve, a gépjármű adásvételhez kapcsolható befizetés viszont ötödével csökkent.

Varga Lívia


Illetékekből az első negyedévben 34,888 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz, ebből 13 milliárd márciusban - derül ki az APEH statisztikájából. Ez mintegy 7 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A Zala Megyei Önkormányzat által beszedett illetékbevételből több mint 152 millió forint maradt helyben márciusban, és 113 és félmillió jutott a központi büdzsének.

Két megyei jogú városunk közül Zalaegerszegen fizetnek több illetéket a magánszemélyek és a vállalkozások. Ott majdnem 60 millió illeti a helyhatóságot és 82 milliót visz el az országos költségvetés.

Nagykanizsának az illetékbevételből 18,2 millió jut, és az itt keletkező bevételből közel 25 millió forintot von el az államháztartás.

Az országos adatokat tekintve az első negyedévben az illetékek 59 százalékát (20,5 milliárd forintot), akárcsak korábban, a háztartások fizették be, 41 százalékát (14,3 milliárd) pedig a vállalkozások.

A legnagyobb bevételt, csaknem 27 milliárdot, ezúttal is az ingatlan adás-vételek hozták, ez az összes bevétel több mint 77 százalékát tette ki, ami az előző év azonos időszakához képest 14 százalékkal (3,4 milliárd forinttal) több, elsősorban a lakosságnak köszönhetően. A háztartások csaknem 15 milliárd forint illetéket róttak le ezen a címen, az egy évvel korábbihoz képest 3,9 milliárdos volt a növekedés.

A második legnagyobb bevételi tétel (4,5 milliárd forint) a gépjármű-átruházásokból keletkezett. Ez viszont az idei alacsonyabb gépkocsi-értékesítéseket tükrözve 20 százalékkal, 1,18 milliárd forinttal elmarad az egy évvel korábbitól.

A hivatalos statisztikát böngészve megállapítható, a listavezető tételeknél lényegesen kevesebbet, de azért egymilliárd feletti összeget biztosított az államnak s az önkormányzatoknak az öröklési és a bírósági eljárási illeték, majdnem 700 milliós bevételt jelentett az ajándékozási és 500 milliót az államigazgatási eljárási illeték.

Ezek is érdekelhetik