Kedvtelésből gyilkoltak az unatkozó tinédzserek

Először tehetetlen dühömben csak arra tudtam gondolni, hogy nekik is át kellene élniük azt, amit ők tettek másfél évvel ezelőtt, alig 14-15 évesen az állatokkal. Aztán próbáltam elgondolkozni az indokon. Mi késztethet arra gyerekeket, hogy így hívják fel a figyelmet magukra. Mert ez segítségkérés volt, mégha fájó és megdöbbentő formában is. Valami baj van ezekkel a fiúkkal, amit nem tudnak egyedül megoldani. A barátoknak, akiknek elküldték a kínzást megörökítő videót, azzal dicsekedtek, ez a hobbijuk. Hobbi, amit kedvtelésből űznek.

Sajnálom a két elkövető fiút, akikre örökre rásütik az állatkínzó nevet és a javítóintézet, ahova könnyen kerülhetnek, nem biztos, hogy a legjobb hely a számukra. 

Sajnálom a nagymamát, aki az újságírókat kérte, ne zaklassák a két fiút, tudja, hogy rosszat tettek, de az egyik unokája a kihallgatás óta csak sír, nem önmaga már. 

Sajnálom az iskolaigazgatót, aki nem küldte el a két unokatestvért az iskolából, sőt csendes, jó tanulóknak ismerte őket és védelmébe vette mindkettőjüket. Talán egy ideig jobban szemmel tartja az elkövető diákokat, mert valószínű, hogy atrocitások fogják érni őket és nem zárható az sem ki, hogy lappang még bennük az erőszak. 

Sajnálom az apát, akinek a felesége agydaganat miatt pár éve meghalt és anya híján egyedül neveli gyermekeit. A szigorú apa hírében álló szülőnek most azzal kell szembenéznie, hogy mekkora felelőssége volt ebben az ügyben. 

De a legjobban azokat a kismacskákat sajnálom, akiknek a halálát pár unatkozó tinédzser okozta, és akik az utolsó perceikben elviselhetetlenül szenvedhettek, hogy mások jól  szórakozzanak.

Talán velem van a baj, ha nem tartom elég súlyosnak azt a két évet, amit maximálisan kiszabhatnak az azóta elfogott iskolásokra. Senki sem fogja velük megértetni,  élőlényt bántalmazni, életét kioltani súlyos bűn. Ha most szórakozásból állatot ölnek, mit várhatunk tőlük, ha felnőnek? 

Az állatok nem bírálnak, nem tesznek szemrehányást, nem hagynak el. Szeretni, bízni pedig úgy tudnak, ahogy az ember talán soha nem tudna. Az elhanyagolt, kínzásnak kitett állat is szereti a gazdáját és megbízik benne, amikor az kézbe veszi. Ha simogatás helyett bántó kezet talál, akkor becsaptuk azt, aki hitt nekünk. Mert ránk vannak szorulva, de mi is rájuk, csak talán ezt bevallani még nem vagyunk elég erősek.